Hírvilág

Az orvosi thriller mestere

2015. MÁJUS 05.

Szöveg nagyítása:

-
+

Robin Cook kortárs író arról nevezetes, hogy orvosi krimikben és közegészségügyi témájú regényekben fejti ki ismeretterjesztő tevékenységét. Mindezidáig az orvosi hivatással sem hagyott fel az írás mellett. A neves szerző 1940. május 4-én született, s igen jó iskolákat végzett, a Columbia egyetemi diploma után a Harvardon fejezte be tanulmányait. Mindeközben igen ambiciózus módon a hivatásának megfelelő helyeken dolgozott: éjjelenként diagnosztikai laboratóriumot vezetett és egészségügyi segédmunkákat végzett. Műveiben nyomasztó módon gyakran visszaköszönnek ezek a korántsem lélekemelő munkákkal eltöltött korai évek. Képesítése után még komolyabb dologba vágott, a Cousteau Társaság őt kérte fel dél-franciaországi laboratóriumának vezetésére, mindebből komoly karrier indult, mikor is az Egyesült Államok Haditengerészeténél kiképezték mélytengeri búvárnak. A Szöktetés című regényében örökítette meg ezeket az időket. A Kóma című regénye 1977-ben páratlan sikert aratott. És sűrűn megjelenő regényei azóta is ébren tartják az olvasók érdeklődését. Cobin Cook szakmailag igen felkészült, saját bevallása szerint folyamatosan képzi magát, ha újabb regénybe fog, melyeket a hossza felkészülés után szinte hónapok alatt tető alá hoz, a kézirat egy részét géppel alkotja meg, de gyakran kézzel veti a papírra. Igényesen és szakmailag hitelesen nyúl olyan nagy vitákat kiváltó témákhoz, mint a kutatásfinanszírozás, géntechnológia, szervátültetés, a szervadományozás, a mesterséges megtermékenyítés. A jótollú szerző évente jelentkezik új regénnyel: a Járvány, a Mutáció, a Műhiba, az Életjel, a Vakság, a Végzetes megoldás, a Haláltusa, a Halálos kockázat, a Ragály, a Kromoszóma, az Agymosás, a Méreg című művek mind a sikerlisták élére kerültek. A művek filmes adaptációi is sikert arattak. Részlet az Agymosás című műből: „Percy megérezte Adam rosszallását, és hozzátette: - Hogy egészen őszinte legyek, örülök, hogy elkerülök a szakmának erről az eladói részéről. - Miért? Percy felsóhajtott: Nem tudom, mennyit mondhatok el neked erről. Nem akarom letörni a lelkesedésedet. De fura dolgok zajlanak a területemen. Például: néhány orvost, akiket rendszeresen látogattam, levettek az üzletkötői névsoromról. Kezdetben azt gondoltam, hogy elköltöztek vagy meghaltak, de azután megtudtam, hogy nagy részük részt vett egy Arolen konferencia-sétahajóúton, visszatért, föladta praxisát, hogy a Juan-klinikára menjen.” A műfaj sajátosságainak megfelelve a főhős általában rábukkan a nagyobb szabású egészségügy összeesküvésre, melyet azután hosszas, veszélyes, izgalmas lépések után felderít. Cooknak három visszatérő karaktere van, de a különböző könyvek fő története nem összefüggő. dr. Laurie Montgomery igazságügyi orvosszakértő, Lou Soldano rendőrhadnagy és dr. Jack Stapleton igazságügyi orvosszakértő eddig több könyvben szerepeltek már együtt. Ebben az évben is új regénnyel jelentkezett, melynek címe: Host. Témája a Kómához hasonlóan ugyancsak a gyanútlan kórházi betegek testi kiszolgáltatottságával való szervezett és ördögi visszaélés. NZS

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Gondolat

Szifilisz vagy hibás gének?

VIII. Henrik betegségei

Klinikum

A bél-agy-tengely újabb összefüggései

Gyulladásos bélbetegség esetén több mint duplájára nő a demencia kockázata; IBD-ben szenvedőknél 7 évvel korábban kezdődik az elbutulás.

Egészségpolitika

Módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény

Mindenképpen módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény – állították egybehangzóan munkajogász szakértők egy, az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényről szervezett videókonferencián. Ahogy elfogadhatatlan ennyire méltatlan, elkapkodott, kidolgozatlan és indokolatlanul nehéz körülményeket teremteni, és ilyen választásra kényszeríteni valakit az élethivatását illetően.