Hírvilág

Szöveg nagyítása:

-
+

A szerb anyától és bolgár apától Krupanjban született színész pénteken halt meg - jelentette a Novonite.com bolgár hírportál, amely szerint az idős színész egy szófiai kórházban hunyt el. A művész néhány hete műtéten esett át agydaganata miatt. Djoko Rosic 1932. február 29-én, tehát szökőévben született, életéveit ennek megfelelően számolta. 2012-ben, amikor 80. születésnapja alkalmából köszöntötték, azt mondta: úgy tartja, hogy még csak 20 éves. Szerbiában, Bulgáriában és Magyarországon is szerepelt filmekben. Magyar színészként is számon tartották, sőt az 1998-as Magyar Filmszemlén a Cigánytörvény című filmben nyújtott alakításáért a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat kapta meg első nem magyar színészként. 2010-ben a 41. Magyar Filmszemlén életműdíjjal jutalmazták. Djoko Rosic első főszerepét Magyarországon kapta Kardos Ferenc Hajdúk című történelmi filmjében, majd Szomjas György Talpuk alatt fütyül a szél című, 1976-ban készült kultfilmjében Csapó Gyurka szerepét játszotta. Három évvel később Szomjas György újabb "easternbe", a Rosszemberekbe hívta, főszolgabírót alakított, szerepe szerint le kellett számolnia a somogyi betyárokkal. Később újabb megbízásokat kapott az Élve vagy halva, a Csak semmi pánik, a Magyar rapszódia, a Jadviga párnája című alkotásokban, majd újabb Szomjas-rendezésben, az 1956-os forradalom eseményeit megörökítő Nap utcai fiúkban szerepelt. A Bolgár Filmakadémia először osztott díjakat 2010-ben és akkor megkapta a legjobb epizódszereplőnek járó elismerést Edelényi János Príma primavera című, 2008-ban készült filmjében nyújtott alakításáért. Ugyanennek a filmnek a főszereplője, Veszela Kazakova szintén kitüntetést vehetett át a Bolgár Filmakadémiától. Djoko Rosic a magyar filmek forgatásának ideje alatt megtanult magyarul is, de csak annyira, hogy "elboldoguljon a kocsmában". Rosic egyetlen magyar filmben, a Príma primavera Feri bácsijaként beszél saját hangján magyarul, mert a rendező, Edelényi János erre rábeszélte és türelmesen kivárta, amíg elmondja a szöveget. Pályafutása alatt összesen 110 filmben szerepelt. 2014. február 22., szombat

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Klinikum

A biológiai terápia leépítésének tapasztalatai rheumatoid arthritisben - A Figyelő 2015;2

ROJKOVICH Bernadette

Rheumatoid arthritisben (RA) a krónikus progresszív ízületi gyulladás krónikus fájdalomhoz, az ízületek destrukciójához, funkciókárosodáshoz, a komorbiditások révén élethosszcsökkenéshez vezet. A krónikus gyulladás minél korábbi megfékezése javítja a betegség hosszú távú lefolyását, az ízületi károsodások kialakulását.

Gondolat

Az árvízi hajós betegsége

1838. március 13-án elöntötte Pestet a Duna

Hírvilág

A pszichiátria új identitása - konferenciaajánló

A pszichiátria új identitása -- XII. Közösségi Pszichiátriai, Addiktológiai és Mentálhigiénés Konferencia. 2013.október 10. 1096 Budapest, Nagyvárad tér.

Gondolat

Tanult öngyilkosság

Önmagunk megölésének képessége tanult folyamat. Ahogy életünk első néhány évében elsajátítjuk az emberi együttélés alapvető szabályait, az adott kultúrára jellemző étkezési, öltözködési és párválasztási szokásokat.

Gondolat

Moliére úr szenvedélyes élete

Moliére francia drámaíró és színész 1673. február 17.-én halt meg.