Hírvilág

Az alvás világnapja – okos képernyőhasználat a jobb pihenésért

2021. MÁRCIUS 12.

Szöveg nagyítása:

-
+

Az alvás kritikus fontosságú a fizikai egészségünk és az immunrendszerünk hatékony működése szempontjából. Ha eleget és megfelelő minőségben pihenünk, az egyúttal nagyban hozzájárul érzelmi egészségünkhöz is, így nagyobb eséllyel kerülhetjük el a stresszt, a depressziót és a szorongást. A pandémia alatt végzett egyes kutatások közben arra hívják fel a figyelmet, hogy megnövekedett a képernyő előtt töltött óráink száma, míg az alvásé csökkent. Pedig a túl sok képernyőidő – különösen, ha késő este történik – káros hatással lehet az alvásunkra. Nemcsak az agyat készteti az ébrenlétre, de a kijelzőkből érkező kék fény elnyomja a melatonin hormon termelését a szervezetünkben, ami épp az elalvás segítését szolgálja. Ez az elektronikai eszközeink és a LED-fényforrások által kibocsátott fénytípus rövid távon koncentrációvesztést, fáradékonyságot és fejfájást okozhat, de hosszabb távon más egészségügyi kockázatok is jelentkezhetnek. Éppen ezért érdemes a képernyővel rendelkező eszközeink esetében csökkenteni a használati időt, illetve megelőző lépéseket tenni. Televízió A televíziók esetében nagyon fontos a kijelzőtípus. Az sem mindegy, hogy mennyire éles és milyen minőségű kép megjelenítésére képes, valamint mennyi kék fényt bocsát ki. Az LG OLED paneljei például a világ egyik vezető műszaki minősítő intézetének számító német TÜV Rheinland szigorú tesztjén érdemelték ki a „szemkímélő kijelző” minősítést, mivel nagyjából feleannyi kék fényt bocsátanak ki, mint egyes hasonló, csúcskategóriás LCD tévék, ráadásul ezeken az OLED-paneleken vibrálás is alig tapasztalható. Okostelefon A legtöbb ember még alvás előtt is az okostelefonjába bújik, híreket olvas, játszik, vagy üzeneteket ír. A pihentető alvás szempontjából ez a legrosszabb rutin, 1-2 órával lefekvés előtt ezért már érdemes elrakni az eszközt annak érdekében, hogy emelkedhessen az elalvásért felelős melatonin hormon szintje. Emellett számos mobilon elérhető a kékfényszűrés-funkció, ezt általában night shift, azaz éjszakai mód vagy komfort nézet néven találjuk meg a kijelzőbeállítások között. Ha nincs a telefonunkon ilyen funkció, egy kifejezetten erre a célra fejlesztett alkalmazás, például a Twilight lehet segítségünkre. Tablet Az okostelefonunkhoz hasonlóan a legtöbb tableten is megtaláljuk a night shift módot és erre az eszközre is letölthetünk ingyenes applikációkat, azonban ha biztosra akarunk menni, simítsunk kékfényszűrő fóliát a képernyőre. Ha az olvasólámpa fényénél nyomkodjuk a táblagépet és nem teljes sötétségben, azzal is sokat tehetünk azért, hogy kíméljük a szemünket. Az eszközökben általában van automatikus fényerőszint szabályozó funkció, de ha úgy érezzük, hogy szemünk erőlködik, állítsuk be magunk manuálisan. Monitor Míg a mobilt, a tabletet és a tévét jellemzően hosszabb-rövidebb megszakításokkal használjuk, a monitort hosszú órákon keresztül, folyamatosan és közelről nézzük, különösen a karantén alatt. Éppen ezért itt is fontos, hogy a fényerőt és a kontrasztot megfelelően állítsuk be: a túl sötét képernyő ugyanis pont olyan fárasztó lehet a szemnek, mint a túl erős fény. Az ingyenes kékfényszűrő alkalmazások, mint például a f.lux már asztali számítógépre és laptopra is elérhetők. A fólia ebben az esetben nem jó választás, mert a munka során néha fontos lehet, hogy az eredeti színeket lássuk. Monitor előtt ülve a legjobb választás egy dioptria nélküli kékfényszűrő szemüveg lehet, amit már bármelyik optika kínálatában megtalálhatunk. Forrás: LG Magyarország

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

PharmaPraxis

Modern kötszerek tudatos választása és alkalmazása a gyógyszertárban

LÉGRÁDI Péter

A megfelelő kötszer kiválasztásának alapja és fő célja, hogy az gyors és optimális sebgyógyulást eredményezzen, csökkentse a fájdalmat, kontrollálja a seb bakteriális állapotát, védjen az infekció ellen, abszorbeálja a sebváladékot, a lehető legkevésbé zavarja a beteget és javítsa az életminőséget. Az alábbi cikkben a modern sebtisztítás, -fertőtlenítés és -kötözés metódusát és eszközeit ismertetjük.

Klinikum

A hyperuricaemia diétás vonatkozásai

MEZEI Zsuzsanna

A húgysav keletkezésének vannak endogen (purinszintézis, sejtpusztulás) és exogen (táplálkozás) forrásai. A kezelésnek tehát ennek megfelelően kell, hogy legyen nem csak endogen, hanem exogen útja is, ami magát a táplálkozást (és a helyes életvitelt is) foglalja magába.

Klinikum

A biológiai terápia leépítésének tapasztalatai rheumatoid arthritisben - A Figyelő 2015;2

ROJKOVICH Bernadette

Rheumatoid arthritisben (RA) a krónikus progresszív ízületi gyulladás krónikus fájdalomhoz, az ízületek destrukciójához, funkciókárosodáshoz, a komorbiditások révén élethosszcsökkenéshez vezet. A krónikus gyulladás minél korábbi megfékezése javítja a betegség hosszú távú lefolyását, az ízületi károsodások kialakulását.

Idegtudományok

Kortikoszteroidkezelés neuritis vestibularisban

A vizsgálat eredménye szerint kevés bizonyíték szól a szteroidok használata mellett akut neuritis vestibularis esetén. A meglévő bizonyítékok alapján a klinikailag fontos kimenetelek és az objektív vestibularis funkciós kimenetelek között nincs szoros kapcsolat: a DHI-skálán mért rokkantságban egy hónap múlva nem volt szignifikáns különbség a placebo és a szteroid között, a kalorikus tesztek ugyanakkor jobb vestibularis funkciót mutattak ugyanebben az időpontban a szteroiddal kezelt betegek körében. Megjegyzendő, hogy a kalorikus teszt a lateralis (horizontális) félkörös ívjárat, így az ezt beidegző nervus vestibularis superior működéséről ad információkat, a neuritis vestibularisban ugyanakkor a nervus vestibularis inferior is érintett lehet, noha ennek izolált érintettsége csupán az esetek 2,3%-ában igazolható.