Hírvilág

Az amerikai háztartásokban élő gyerekek fele szokott lőfegyver közelében tartózkodni

2016. SZEPTEMBER 19.

Szöveg nagyítása:

-
+

Az amerikai háztartásokban élő gyerekek nagyjából fele szokott olyan otthonokban tartózkodni, ahol van lőfegyver - derült ki a St. Louis-i Washington Egyetem kutatóinak felméréséből. A The Journal of Pediatrics című folyóiratban közölt felmérés 1246 szülő bevonásával készült, akiket Missouri és Illinois államok gyermekorvosi várószobáiban kérdeztek meg 2015 márciusa és májusa között. Az eredmények szerint a megkérdezett szülők közül 447-en - 36 százalék - mondták, hogy tartanak lőfegyvert a családi otthonban. Kétharmaduk egynél több fegyvert is. A "fegyvertelen" szülők 14 százaléka mondta, hogy a gyermekeik rendszeresen tartózkodnak olyan rokonok és barátok otthonában, akik tartanak lőfegyvert. Ez azt jelenti, hogy a gyerekek nagyjából fele szokott olyan háztartásokban tartózkodni, ahol van lőfegyver, a szülők mégis kevesebb mint 13 százaléka szokta megkérdezni a gyermekük játszótársának szüleitől, hogy van-e fegyver az otthonukban. Az otthon fegyvert tartó szülők kicsivel több mint 20 százaléka tartja egy helyen a fegyvert és a lőszert. Huszonöt százalékuknál van otthon legalább egy töltött fegyver, amely - 14 százalékuknál - a gyermek számára is hozzáférhető helyen van. Az otthont fegyvert tartó szülők 18 százaléka magával viszi fegyverét, amikor elhagyja az otthonát. Az eredményekből az is kiderült, hogy a megkérdezettek közül kevesen beszélgetnek a biztonságos fegyvertartás alapjairól a gyermekük orvosával. A megkérdezettek többsége nyitott lenne ilyen jellegű párbeszédre, azoknak a szülőknek az egyharmada azonban, akik fegyvert tartanak otthon, egyenesen támadásnak vennék, ha a gyermekük orvosa a fegyver eltávolítását javasolná nekik - írta a Science Daily tudományos-ismeretterjesztő portál. "Nagyon sok orvos szakmai kötelességének érzi, hogy beszéljen a szülőkkel a fegyveres erőszak megelőzéséről, de mégsem teszi, mivel nem tudja, hogy mit mondjon, illetve, hogy mit van joga mondani" - fejtette ki a tanulmány vezető szerzője, Jane M. Garbutt, hozzátéve, hogy a szakemberek egy része aggódik, hogy megsérti és emiatt elveszti a pácienseit, arról nem is beszélve, hogy sok államban jogi szabályozással is szembe kell nézniük. Garbutt szerint a mostani eredmények segítenek egy olyan hatékony kommunikációs stratégia kidolgozásában és tesztelésében, amely az orvos és a szülők számára is kényelmessé teszi a biztonságos fegyvertartásról való párbeszédet. Az Amerikai Gyermekgyógyászok Társaságának (AAP) ajánlása szerint a gyermekorvosoknak tájékozódniuk kell a szülőktől arról, hogy van-e lőfegyver a háztartásban és hangsúlyozni, hogy a fegyver nélküli otthon a legbiztonságosabb, illetve, amennyiben van fegyver, akkor gondoskodni kell annak elzárásáról. Az amerikai járványügyi központ (CDC) adatai szerint 2013-ban - ez az utolsó év, amelyről rendelkezésre állnak adatok - 2465 gyermek és húsz év alatt fiatal halt meg, 15 091 kapott sürgősségi ellátást és 6213-at szállítottak kórházba lőfegyverrel összefüggő baleset miatt. Forrás: MTI MTI 2016. szeptember 16., péntek 17:06

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Operatív törzs: nyilvánosak a hétfőtől érvényes védelmi intézkedések

Megjelent a Magyar Közlönyben a hétfőtől hatályos - Budapest kivételével az egész országra érvényes - védelmi intézkedéseket tartalmazó kormányrendelet - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a szombati online sajtótájékoztatón.

COVID-19

USA: Tíz hét a görbe letöréséig?

2020.április 1.-én a NEJM egy jelentős figyelmet kiváltó szerkesztőségi közleményt jelentetett meg Harvey V. Fineberg, a National Academy of Medicine előző elnöke tollából. A jeles szerző egy teljesen új “haditervet” javasol az USA számára a COVID-19 járvány leküzdésére. Javaslatának lényege, hogy 1/ az USA elnöke nevezzen ki egy neves katonai “parancsnokot", aki a szektorokon átívelően irányítja a védekezést 2/ legyen masszív, több millió főre kiterjedő, gyors tesztelés 3/ kellő számban biztosítani kell a védőfelszereléseket és az ellátáshoz szükséges eszközöket országos szinten 4/ egy új osztályozási modell alkalmazása: fertőzött, vélelmezhetően fertőzött, fertőzésnek kitett, nem fertőzött és nem is volt fertőzésnek kitéve, felgyógyult 5/ a teljes lakosság mozgósítása 6/ a tevékenység végzésével egyidejű tanulás és kutatás. Véleménye szerint, ha mindez megvalósulna, akkor nem csupán a járványgörbe ellaposítása, hanem letörése válna lehetségessé az USA-ban.

Hírvilág

Kihalt delfinfajt azonosítottak

Mintegy 25 millió éve élt új delfinfajt azonosítottak amerikai tudósok, a kihalt állat a szakemberek szerint a dél-ázsiai folyami delfin rokona lehetett.

Hírvilág

A terhesség alatt szedett antidepresszánsok növelik a születési rendellenességek kockázatát

A terhesség és a depresszió elismert szakértője már korábban kapcsolatot talált az antidepresszánsok szedése és a vetélés, valamint az alacsony súllyal, esetleg autizmussal született gyerekek között. Új tanulmánya az elsők között van, amely a születési rendellenességek magasabb előfordulási arányára hívja fel a figyelmet a depresszió miatt gyógyszerekkel kezelt nőknél.

Mechanikus keringéstámogatás - Prodán Zsolt gyermekszívsebész