Hírvilág

Átadták a LAM Adherencia Akadémia díjait

2014. JÚNIUS 19.

Szöveg nagyítása:

-
+

Lezárult a 2013. november 18-án meghirdetett LAM Adherencia Akadémia pályázat. A Richter Gedeon Nyrt a LAM (Lege Artis Medicinæ) tudományos folyóirattal együttműködve a hypertonia kezelésében járatos szakemberek számára hirdette meg pályázatát, melyen egy független bíráló bizottság döntése alapján két kategóriában (35 év alatti és 35 év feletti) tíz orvost díjaztak 2014. június 18-án a Budai Irgalmasrendi Kórház aulájában rendezett ünnepségen. Pályázni az Amlator gyógyszer alkalmazásával szerzett tapasztalatok tudományos igényű ismertetésével, esetismertetésekkel lehetett, és örömmel nyugtáztuk, hogy a témában számos pályázat érkezett az ország legkülönbözőbb térségeiből. A gyakorló orvosok nap mint nap szembesülnek ugyanis azzal, hogy hiába a nagy nemzetközi vizsgálatokkal bizonyítottan hatásos kezelés nyújtó gyógyszer felírása a receptre, ha a beteg végül is nem veszi be, vagy csak a kellténél rövidebb ideig szedi a gyógyszereit. Az orvos által ajánlott terápiához való hűség, az adherencia biztosítása kiemelkedően fontos a hosszú távon sikeres terápiához, a szövődmények megelőzéséhez, a prognózis javításához. Ebben nyújtanak segítséget a fix gyógyszer-kombinációk, amelyek gyakran előforduló kórállapotokra kínálnak megoldást egyetlen tablettában. Ilyen kombináció az amlodipin/atorvastatin készítmény is, amellyel két, együtt gyakran előforduló kórkép kezelhető, a magas vérnyomás és a hypercholesterinaemia. A pályázatra beérkezett pályaművek mindegyike a kombinált terápia létjogosultságát igazolták, jelentős eredményekről számolnak be egyes esetekben és nagyobb betegcsoportokban egyaránt. A pályázatot és a pályaművek közlését azért tartjuk nagyon fontosnak, mert a leírt tapasztalatok segíthetik az orvos kollégákat a betegeik hatékonyabb mindennapi ellátásában és a cardiovascularis betegségek jelentette társadalmi és gazdasági teher csökkentésében. A nyertes pályaművek szerkesztett formában megjelennek majd a LAM (Lege Artis Medicinæ) hasábjain. 2014.június 19.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Klinikum

Az adherencia és jelentősége a reumatológiai betegek ellátásában – ahogyan azt a szakdolgozó látja - A Figyelő 2016;1

MARGITHÁZINÉ Szabó Emese

Az adherencia WHO szerinti definíciója „az egyén egészségügyi szakemberrel egyeztetett ajánlásoknak megfelelő viselkedése a gyógyszerszedés, diéta és az életmódváltozás területén”. A beteg az egészségügyi dolgozókkal együtt a gyógyítás aktív részesévé kell, hogy váljon.

PharmaPraxis

A fenntartó asztma-kezeléssel kapcsolatos adherencia: 6 hónapos prevalencia az USA egy közforgalmú patikaláncának adatai alapján

A gyógyszerszedéssel kapcsolatos rossz adherencia a 21. században világszerte az egyik legfontosabb és legdrágább egészségügyi probléma. Alapvetően fontos az asztma-medikációval kapcsolatos adherencia javítása is, aminek része kell legyen a gyógyszertár-centrikus intervenció kialakítása is, mivel egyéb vizsgálatok eredményei arra utalnak, hogy minél több időt töltenek el az egészségügyben dolgozók a betegekkel, ezen belül minél többet foglalkoznak az adherenciával kapcsolatos kérdésekkel, annál jobb lesz a betegek terápia-követése.

PharmaPraxis

Megkönnyítik a munkámat a kombinációk - videointerjú Ábrahám Judittal

Jobb minőségű a beteggondozás a kombinált készítményekkel, javul a compliance és ezzel a terápiás eredmény

Klinikum

LAM-díj 2010 - Videobeszámoló

Az 1995-ben alapított LAM-díj célja, hogy példaadó közlések jutalmazásával növelje a szerzői kedvet és a tudományos munka, valamint publikálás színvonalát. A LAM-díj maga egy Aszklépioszt ábrázoló bronzplakett, amely - a magyar orvostudományi folyóiratok között egyedülálló módon - pénzjutalommal is kiegészül. A 2010. január-december között a LAM-ban megjelent legjobb közlemények díjának ünnepélyes átadására 2011. október 17-én, a Barabás-villában került sor.

PharmaPraxis

Gyógyszerelési adatok: ritkán néznek rá

Lassan két év telt el azóta, hogy a gyógyszerészek számára hozzáférhetővé tették a betegek gyógyszerelési adatait. Az intézkedéstől a gyógyszerellátás biztonságának javulását, az interakciókból, vagy az azonos hatóanyagú gyógyszerek együttes szedéséből eredő kockázatok feltárását, a beteg-együttműködés javulását várták. Ám úgy tűnik, a patikákban egyelőre csak ritkán tekintik át azt a listát, amely TAJ-hoz kötötten, egy évre visszamenőleg tartalmazza a kiváltott, vényköteles szerek nevét, mennyiségét és kiváltásuk idejét.