A pszichoanalitikus pszichoterápiás irányzat nagy hagyományokkal rendelkező alapvetően empirikus szemléletű iskola. Emberképe – Freud nyomán - alapvetően biológiai: az inherens belső feszültséggel élő ember, a feszültség oka a szülői, illetve a társadalmi elvárások és a naturális ösztönök közötti feloldhatatlan ellentéte. Ám a szorongások enyhítése segítő hatású. Metodikai okok miatt egyelőre kevés a magas szintű (EBM, Evidence Based Medicine) eredményt tudhat magáénak az iskola, ennek ellenére hasznossága nem kérdéses, ez hazánkban leginkább a magánpraxisban alkalmazott módszer. Elméletei sokszor spekulatívak, inkább az irodalomhoz, művészethez állnak közel, de ez éppenséggel akár előny is lehet, hiszen a „hard science” eszközeivel nehezen objektiválható jelenségeket volt képes megragadni, rendszerekbe helyezni, és gyógyításra használni. Biológiai, kognitív vagy akár non-direktív szemlélettel nem vagy csak nehezen volna lehetséges a hasítás, a viszontáttétel stb. jelenségeit leírni és a gyógyítás szolgálatába állítani. Pszichoanalízisen belül számtalan belső irányzat létezik, ismeretanyaga hatalmas. Freud egyébként sokáig úgy tekintett Budapestre, mint a pszichoanalitikus mozgalom lehetséges központjára. A budapesti pszichoanalitikus iskola több neves szakemberrel is dicsekedhet: Ferenczi Sándor, Bálint Mihály, Bálint Alice, Margaret Mahler, Benedek Teréz, Róheim Géza, Hollós István, Hermann Imre, Hajdu Lili, Rajka Tibort, Székács István, illetve ma már a híres magyar származású pszichoanalitikusok között említhetjük a mentalizáció elméletének egyik megalkotóját, Fónagy Pétert is. Habár a pszichoanalízis sokat változott (e.g. már nem rekonstruálja, hanem megalkotja a páciens múltját) az analízis vagy terápia központi törekvése továbbra is a nem tudatos motivációk felfejtése, amiben az álom központi szerepet tölthet be. Talán éppen ezért is választotta az álmot az egyik központi témájául az idei konferencia. A rendezvényen 32 előadás hangzott el, 6 poszter került bemutatásra és 5 műhely futott. Beszámolónk a téma bősége miatt csak néhány részlet megragadására szorítkozhat. Az alkotás pszichoanalitikus felfogása a klasszikus nézetektől napjainkig – Halász Anna A kétnapos konferencia plenáris ülésen Halász Anna az alkotás pszichoanalitikus felfogását mutatta be. Az alkotás analitikus elmélete nem változott lényegesen Freud óta, aki szerint gyökerében biológiai jelenség, forrása a tudattalan, hajtóereje a libidó és a kora gyermekkor élményei a meghatározóak. A kapcsolódó freudi szublimáció elmélete széles körben ismert. Az előadó szerint Freud lerángatta a romantikus alkotót a patológiás „térbe”. Ám a művészt idealizáló értelmiségi közvélemény idegenkedett ettől. Halász szerint Freud a kor uralkodó művészideálja miatt később ismét romanticizálta az alkotói folyamatot és az alkotót. Az előadó ismertette röviden a későbbi analitikusok meglátásait is: Hermann gondolatait, aki a tárgyvesztéshez kötötte a fogalmat, a kleini felfogást, amely az anya elvesztésének reparációját vélte látni benne, Winnicot, aki a potenciális térben való otthonos mozgást tekintette az alkotó folyamat központi elemének. Illetve Kris munkásságát, aki a regresszióval hozta összefüggésbe (az alkotás szolgálatában létrejövő regresszió). Szóba került az alkotó személyiség is, itt Miller meglátását hallottuk, aki szerint az alkotó én határai flexibilisebbek, a személyiség sebezhetőbb, érzékenyebb, más analitikusok épp ellenkezőleg erősebbnek gondolják, hiszen a tudattalanba történő utazásaikat „túlélik”. Ismét más analitikusok az énszabályozást látják központi elemként az alkotó személyiségben. Megint más analitikus álláspont szerint alapvetően patológiás esetek a művészek, akik képesek dolgozni betegségük mellett. A környezet kapcsolata és a szocializáció is meghatározó a kérdésben. Halász szerint a tehetséges alkotók szorongásainak oldása szerencsés és szükséges, és nem elfojtja, hanem növeli az alkotási kedvet. A 80-as évek korai kognitív kísérleti kutatásai átgondolásra kényszerítették az analitikus elméleteket. Hiszen felismerték, hogy a babák ingerkereső világában a várakozások teljesítésének fontos szerepe van. Felnőttkorban is a várakozás súlyos megsértése dezorganizáló, ám enyhe megzavarása szerencsés is lehet. Ez a felfedezés hatott az analízisre. A művészet kapcsán szó esett a szexualitásról is, itt (a nem analitikus) Geoffry Miller evolúciós meggondolásait emelte ki az előadó, aki szerint a művészet az udvarlás eszköze, az „erős gének”, a kreativitás „pávatolla”. Fónagy szerint viszont az embernél a szexualitás nem biológiai, hanem kapcsolati súlypontú, hiszen a gyermekkorban elraktározódott erotikus tartalmak felnőttkorban „bomlanak” ki és kapnak új értelmezést. Az álomfejtésről ma – Pető Katalin Az eredeti pszichoanalitikus szemléletben az álom a „királyi út” a tudattalan tartalmaihoz, ám ma már tudjuk, hogy bizonyos kliensek esetében ez zsákutca. Freud olvasatában az álmok funkciója a korai, elfojtás alá került vágyak megjelenése, alapvetően vágyteljesítő funkcióval. Freud újítása hatalmas, hiszen nem jósolni akar az álmokból vagy természetfeletti erőkre akar következtetni, hanem az egyénre. Ferenczi szerint az álmok a traumatikus élmények jobb feldolgozási kísérletei és vágyteljesítő funkciót is betölthetnek. Az álom talán lehetőséged ad a trauma jobb, esetleg végleges befejezésére. Ferenczi korán felismerte a nem dinamikai tudattalan létét, egyfajta mentalizáció nélküli álmok szerepét. Ugyanakkor Ferenczi szerint súlyos trauma esetén a percepció is blokkolódhat, így maga az élményanyag nem tárolódik és nem is hívható elő. Tehát lehet, hogy a nem emlékezés vagy nem álmodás, nem az ellenállás jele, hanem egyszerűen nincsenek deklaraktív emléknyomok. Az álmok kapcsán az előadó röviden ismertette Bion alfa-elemek, béta-elemek és alfa-funkcióról szóló hipotézisét is. Pető szerint a terápia fő célja megtanítani az álmodást, de azon betegek esetében ahol a verbalizáció „támadási” kísérletként értelmeződik, ott – empirikus tapasztalata szerint - nem szerencsés megoldás, ott talán egyfajta „nondirektív”, laza beszélgetés segíthet. Pető ismertette Ogden és Fónagy gondolatait is. Az előadó meglátása szerint az analízis során a művészethez hasonlóan az analitikus láthatóvá teszi azt, ami a páciens elmondásaiban szerepel, de nem látható. A kísértés képi kifejezése – Hárdi István Remete Szent Antal látomásainak és kísértéseinek ábrázolása a mai napig izgalmas a művészek számára. Michelangelo mellett Martin Schongauer, Hieronymus Bosch, Max Ernst és Salvador Dalí is témájául választotta a Szent kísértéseit. A jómódú kopt keresztény családban született Szent Antal 34 éves korában eladta a családi birtokot, gondoskodott húgáról, majd a fennmaradó összeget a szegényeknek adta és a remete életet választotta. Aszketikus, önmegtagadó életéről és vallási bölcsességéről ismert Szent életében több kísértésről is beszámolt. Már a 7. századi kopt művészetben elkezdték ábrázolni ördögök kíséretében. (Michelangelo Tormento di Sant'Antonio) Hárdi szerint Szent Antal közel állhatott tudattalanjához. A középkori ábrázolások kísértői főként démoni alakok, a modern ábrázolás más: többször a technológiai eszközök csábítása. Hárdi 470 képet gyűjtött össze, melynek fele modern. Az előadó meglátása szerint Szent Antal kísértéseinek művészi feldolgozása lehetőséget ad az alkotónak, hogy megküzdjön az életében előforduló döntési problémákkal, létbizonytalansággal, a lemondással. Philip szerint a Szent Antal legenda már rég kilépett a vallásos kontextusból, egyéni és nem csak a keresztény kultúrkörben értelmezhető. Introjektív folyamatok a filmbefogadásban – Fecskó Edina A pszichoanalitikus filmelmélet interdiszciplináris terület, a filmalkotó pszichoanalízisével, a nézőszerep analitikus elemzésével és a film jellemzőinek analitikus szemléletű elemzésével foglalkozik. Hazánkban is aktív terület, tavaly a III. Pszichoanalitikus Filmkonferencia került megrendezésre. Fecskó kutatásában a nézőben zajló lelki folyamatokra volt kíváncsi. Alfred Hitchcock Szédülés (1958) című filmjének befogadásvizsgálatát végezték el kis mintán. A filmnézés előtti és a filmnézés utáni (azonnali) helyzetet a Picture Story Exercise (PSE) módszerrel vizsgálták. Megállapították, hogy a tárgykapcsolati mintázatok megváltoznak a film megnézése során. (Szédülés című film bemutatója) A kutatási eredményekből való elméleti következtetés többszörösen nehéz feladat, mivel a minta rendkívül kicsi,és sem kulturálisan, sem nemileg nem volt kellően diverz, az esetleg felmerülő csoportdinamikai és a filmbefogadásban jelentős szerepet játszó szocializációs folyamatok is tovább nehezítik az értelmezést. Valamint a PSE módszert is több komoly kritika érte (Schultheiss, 2009). Mindezek ellenére a kutatásban kimutatott szignifikáns eredmény nem hagyható figyelmen kívül és további kutatások alapját képezheti. A képi kifejezés változásai egy gyermekotthonban élő érzelmileg sérült serdülő rajzainak sorozatában – Platthy István Platthy esetismertetésében a dinamikus rajzvizsgálat módszertanát alkalmazva egy serdülő lelki folyamatait igyekezett rekonstruálni. Rajzai segítségével a serdülőt 12 éves korától 18 éves koráig követtük. Az alkotó élethelyzetét és az alkotó rajzokról mondott interpretációt is ismertette Platthy. Egyedi, az előadó által kifejlesztett projektív-nondirektív módszertant használt, ami eredményesnek bizonyult. A rajzok dinamikus elemzése (színhasználat, irány, kompozíció, nem használt területek, etc.) segítségével jól elkülönült az exploráció és a megküzdés időszaka. A szuicid momentumok is könnyen felismerhetőek voltak a rajzokon. Platthy az egyik alakról úgy vélte, hogy egy archetípust sikerült megragadni. (Dante Isteni színjátékából és egy csángó mesélő leírásával is megegyezett az alak, és valószínűsíthetően a serdülő nem ismerte ezeket a forrásokat.). A sikertelen öngyilkossági kísérlet után a fiú sikeresen megküzdött az életében felmerülő nehézségekkel. A művészetterápia mellett természetesen egyéb lényeges hatóelemek is szerepet játszottak ebben a folyamatban. A külső tényezők (extratherapeutic factors) közül az előadó a gyermekotthon és a családlátogatások sajátos dinamikáját emelte ki. Nehéz volt eldönteni, hogy a jellemzően adjuváns elemként használt művészetterápia pozitív szerepe mennyire volt központi, illetve, hogy a terapeuta feltehetően magas empátiakészsége ( a használt nondirektív elem erre utal) mennyire esett latba a folyamat során. A gyógyulásban feltehetően a különleges terápiás szövetség, egyéb nem specifikus faktorok, expectancy effect, sőt talán az indoktrínáció is szerepet játszhatott. Álomzugok – Erdélyi Ildikó Az előadás az „Álomzug” fogalmát igyekezett ismertetni és bevezetni. Empirikus tapasztalatokra építve Erdélyi szerint az „Álomzugoknak” jelentős szerepe lehet az analitikus szemléletű pszichoterápiában. Az „Álomzug” az álom emocionális centruma, amely transzgenerációs titkokat is rejthet. A kliens sokszor elsiklik ezen álomrészletek felett, különösen amelyek a realitáshoz hasonlóak. A tapasztalt analitikus könnyen felfigyel az „átlapozásra” és megtervezett intervencióval felhívja a figyelmet ezekre. Az előadó esetismertetéseken keresztül mutatta be az „Álomzug” jelenségét. Az esetmegbeszélés szelleme – Keresztes Zoltán Az előadó a terapeuta nehézségeiről mesélt. Különösen a projektív rabság fogalmát és lehetséges eseteit ismertette. A szupervíziós helyzet terápiás helyzethez való hasonlóságát, valamint a szakmai önismeret fontosságát hangsúlyozta. A szupervíziós helyzet érzékeny. Az explicit tanulás mellett, az önismeret és a szakmai önismeret határai is újrarajzolódhatnak a szupervizió hatására. A terapeuta intervenciós képessége javulhat és kapcsolati terhelhetőségének szerkezete is megváltozik. Daganatos gyerekek egészséges testvéreinek érzelemvilága – Barlay Laura A hároméves kutatás részeredményeit közlő előadás a daganatos gyermekek egészséges testvéreit és a családon belüli interperszonális kapcsolatokat vizsgálta. Az alaposan megtervezett kutatás kiindulását az (orvosi) klinikumban megfigyelt testvéri bűntudat adta. A vizsgálati csoportba 78 tumoros gyermek került, kizáró kritérium volt, ha a gyermeknél viselkedés vagy magatartászavarokat diagnosztizáltak régebben, illetve ha a családot egyéb stressz érte a múltban. A beteg gyermek diagnózisa (valamilyen daganattípus) 1-12 hónapon belül került megállapításra. A kontrollcsoport 674 gyermeket tartalmazott és nem, életkor, testvérszám, korkülönbség szerint került illesztésre (próbatesztekkel is). A gyermekekkel (csoport és kontrollcsoport is) Child Behavior Checklist-et, családrajzot és interjút is készítettek a kutatók. Az adatok elemzése még nem zárult le a jelenlegi előadásban részeredményeket hallhattunk. A jelenlegi eredmények alapján az alábbi előzetes megállapítások tehetőek a rajzvizsgálattal kapcsolatban. A vizsgálati csoportban a kontrollcsoportéhoz képest: (1) a rajzolási reakcióidő szignifikánsan megnőtt (2) a beteg testvér kerül elsőként megrajzolásra, (míg a kontrollcsoportban életkor szerint, vagy az édesanyjával, vagy saját magával kezdik a rajzolást). (3) a a használt színek száma és intenzitása is kisebb volt (algoritmikusan is kimutatható) (4) a kevesebb volt a képeket gazdagító elem (5) a anya megrajzolása során esszenciális elemek hiányoztak (kéz, láb, etc.) (6) intenzívebb enkapszuláció volt megfigyelhető (7) statikus rajzok készültek (míg a kontrollcsoportban dinamikus, mozgásban lévő alakok) (A rajzolás megkezdésének reakcióidejében kimutatott eltértés és a gondolkodási zavar alakulása az életkor függvényében) A hirtelen megjelenő diagnózis nagy változást hoz a család életében. A kutatás eredményei szerint a vizsgálati csoportba tartózó testvérek mind a családban, mind a kortárs csoportban magukra maradnak. Az érzelmi-indulati feszültségeik, félelmeik és fantáziák megbeszéletlenek maradnak. A szülők konténerfunkciója jellemzően a beteg testvérre irányul. A család egészét áthatja a megbeszéletlenség, a szorongás és a bizonytalanság. A szülői omnipotencia modell lassú leomlása helyett ebben hirtelen törés következik be. A szülők a valós vagy vélt nevelési hibák miatt bűntudatot éreznek, megkérdőjelezik saját alkalmasságuk. A CBCL skálán a vizsgálati csoportban a gyermekek (testvérek) a „Nem tudok szabadulni bizonyos gondolatoktól” értéke jelentős eltérést mutatott a kontrollcsoporthoz képest, úgy tűnik megrendül a testvérekben a biztonságba vetett hitük. 8-9 éves korig a mágikus-archaikus gondolkodás maradványaként könnyen magukat okolják a testvér betegségéért. Idősebb korban pedig a serdülő autonómiaérzése rombolódik a testvér betegségének kontrollálhatatlansága miatt. Több testvérnél szomatizáció volt megfigyelhető, amely talán a szülői figyelem visszaszerzésének stratégiája volt. Az előadó egy kivételes rajzot is bemutatott. A rajzokat kódolók minden esetben az egészséges csoportba helyezték ezt a vizsgálati csoportba tartozó rajzot. A kutató megvizsgálta a családot és azt találta, hogy az édesanyja és édesapa megosztottan járt a beteg testvérhez és ügyelt arra, hogy az egészségessel is maradjon mindig valaki. A helyzet a családban nyíltan megbeszélésre került, a konténerfunkció nem merült ki a beteg gyermekre. Meglátásom szerint a kutatásnak (illetve talán még további kiegészítő, pontosító vizsgálatoknak) jelentős hatása lehet a klinikumra, a szakorvosi kommunikáció és az onkopszichológusi gyakorlat mellett a családorvos munkájára is hatással lehet. Cross-cultural study is érdekes lehet, hiszen a nemzetközi szakirodalomban a „non-patient spouse” részben kutatott terület (Giese-Davis, Neta Peleg-Oren ), ám a testvérek dinamikájáról nem találtam közleményt. Az idő-gyilkosság – Schmelowszky Ágoston Az analitikus irodalomban használt „idő-gyilkosság” sajátos fogalom. Az előadó analitikus tapasztatának tükrében mutatta be a fogalmat. Kernberg elmélete szerint a„látszatéletet” élő személyek magukat nyomorultnak látják és a jövőbeni illuzórikus világot fantáziálnak. Empirikus tapasztalatok szerint sok esetben kivonja magát a terápiából, grandiózus selfet épít, amely megvédi az időtől. Talán az elmúlás nem megfelelő feldolgozása, hasítása állhat a háttérben. Az előadást az egyik kliens asszociációkban gyakran felbukkanó Édenkerti történet pszichoanalitikus elemzésével zárta Schmelowszky A klímaváltozás és a mindenhatóság illúziója – Borbándi János A klímaváltozás, illetve annak tömegkommunikációs felszínének pszichoanalitikus értelmezését választotta témájául Borbándi János. Főként a fogyasztói társadalom lélektani nyomait vélte felfedezni mind a pro, mind pedig a kontra álláspontban. Az előadó szerint a globális felmelegedésre (akár természetes, akár emberi hatásra történik) az adaptív változás a megoldás, nem pedig a kibocsátáscsökkentés vagy a technicista megközelítés. A téma tömegkommunikációjában erősen torz közösségi emlékezetet és hatásvadász elemeket vélt felfedezni. Meglátása szerint az emberi omnipotencia lerombolhatatlan alapjáról indul az összes fantázia. Borbándi szerint az intézményesült elhárítás (Mentzos) jelensége is jól tetten érhető. Számomra az előadás korlátját jelentette, hogy a tömegkommunikációs eszközöket elemezte az előadó, így a lovelocki előrejelzés, illetve a fogyasztáscsökkentés, vagy a deep-ecology gondolatköre nem kerülhetett a látókörébe. Feltehetően ezen fantáziák előfeltevései és projekciói is mások. Ugyanakkor az előadás jól megvilágította számomra, hogy a klímaváltozás tömegkommunikációja is a média öntörvényű reflexiónak, interferációinak terébe került és nem különbözik lényegesen más üzenettől. Kreativitás, pszichobiográfia és önanalízis – Kőváry Zoltán Az előadó az irodalom és pszichoanalízis kapcsolatait vizsgálta meg. Freud szerint a költők messze előrébb járnak a pszichoanalitikus pszichológusoknál. Nehéz ezt elfogadni, hiszen lényegesen más metódussal dolgoznak, ugyanakkor az előadó ismertette, hogy nem sikerült olyan kritériumrendszert találni, amely mentén a pszichoanalitikus elméletek és az irodalom objektiválhatóan megkülönböztethető lenne. Az irodalom és pszichoanalitikus pszichológia között tehát rendkívül erős a kölcsönhatás. (Freud irodalmi munkássága is elismert), Az előadó ismertette a pszichobiográfia tudománytörténetét, viszonyát a perszonológiához, a modern pszichobiográfia megszületését és dilemmáit. Poszter szekció A sajátos poszter szekcióban nyolc könyvismertetés és egy folyóirat-ismertetés került bemutatásra. Az egyik könyvismertetés (The Nature and Functions of Dreaming) érdekes módon vizsgálati adatokat is tartalmazott, ám én nehezen tudtam a következtetéseket a kisszámú mintán végzett felmérés eredményeihez kötni. Ebben a szekcióban került bemutatásra az Imágó Budapest folyóirat két száma, amely előremutató módon felvállalta az idegtudományok és pszichoanalízis ambivalens viszonyának szakmai vitáját. (A két kötetről részletes recenzió itt olvasható: Pszichoanalízis és idegtudomány - az Imago Budapest tematikus számai) A könyvek között Allen-Fónagy-Bateman: Mentalizáció a klinikai gyakorlatban című alkotásáról is szó esett. (A kiváló könyv áttekintése itt olvasható: Mentalizáció a klinikai gyakorlatban) Személyes benyomások Lenyűgöző élmény volt a tapasztalt pszichoanaltikusok álomelemzéseit hallgatni, akik művészi módon ragadták meg a központi elemeket, és keretezték át a történetet a kliens élethelyzetére. A színvonalas intervenciókat hallgatva azt hiszem, sokat gazdagodtam. Viszont a hagyománynak számító felolvasó-előadásmód zavaró, múlt századi volt számomra. Alapvetően izoláltnak éreztem az analitikus konferencia „szemléleti terét”. Véleményem szerint a konferenciához szervesen kapcsolódott, kapcsolódtak volna az álmok növekvő neurológiai és kognitív ismeretanyaga, a pszichoanalízis és pszichoterápiák hatásvizsgálatainak eredményei, szívesen hallgattam volna bővebb ismertetőket a közös faktorokról és a lényeges hatóelemekről alkotott izgalmas, új hipotézisekről, valamint ezzel összefüggésben a mentalizáció kérdésköréről. Ám elképzelhető, hogy két nap kevés lett volna mindezek bemutatására. A szervezők előzetesen azt kérték tőlem, hogy ne csak a szomatikus kötődésű előadásokat hallgassam meg, javaslatukat ezúton köszönöm, hiszen pezsgő szellemi műhelynek lehettem részese a konferencia két napjában. Brys Zoltán eLitMed.hu