Hírvilág

Szöveg nagyítása:

-
+

Több mint százéves családi karácsonyi hangfelvételeket találtak a Londoni Nemzeti Múzeum kurátorai, akik úgy vélik, ezek lehetnek a legrégibb ilyen emlékek. A viaszhengerre fonográffal készült hangfelvételek az észak-londoni New Southgate-ben élő Wall család karácsonyait örökítették meg. A hengereken található 24 tiszta felvétel 1902 és 1917 között készült. A múzeum zenei kurátorai szerint a zenei részek egészen rendkívüli hangminőségben maradtak fenn - ismertette a BBC hírszolgálata (https://www.bbc.co.uk/news/science-environment-20772246). A hengereken Cromwell és Mini Wall kilenc gyermekéből nyolc hangja szólal meg. Mint Julia Hoffbrand, a múzeum zenei restaurátora elmondta: a család feliratozta a hengerek dobozait, így tudni lehetett, hogy mit tartalmaznak, mégis olyan érzés volt belehallgatni, mintha egy ablakot nyitottak volna a múltra. A felvételek többsége a család karácsonyi és újévi ünnepein készült, de a családfő az utcára is kiment, hogy megörökítse azt, ahogy a Southgate templom harangja az újévet köszöntötte. A felvételeket idén nyáron restaurálták, és Wallék rokonai is csak októberben hallhatták először azokat. A BBC megjegyezte: merőben szokatlan, hogy viaszhengerek ilyen sokáig ilyen jó állapotban maradjanak meg. A korabeli fonográfokat diktafonként használták a hivatalokban, és rendkívül ritkán használták otthoni felvételekhez. 2012. december 22., szombat

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

PharmaPraxis

A fenntartó asztma-kezeléssel kapcsolatos adherencia: 6 hónapos prevalencia az USA egy közforgalmú patikaláncának adatai alapján

A gyógyszerszedéssel kapcsolatos rossz adherencia a 21. században világszerte az egyik legfontosabb és legdrágább egészségügyi probléma. Alapvetően fontos az asztma-medikációval kapcsolatos adherencia javítása is, aminek része kell legyen a gyógyszertár-centrikus intervenció kialakítása is, mivel egyéb vizsgálatok eredményei arra utalnak, hogy minél több időt töltenek el az egészségügyben dolgozók a betegekkel, ezen belül minél többet foglalkoznak az adherenciával kapcsolatos kérdésekkel, annál jobb lesz a betegek terápia-követése.

Klinikum

Semmelweis ma mit szólna hozzánk?

Kórházi fertőzések: a szakma szorgalmazná a kontrollt

Gondolat

A látás története – Egy film a személyes vizuális tapasztalatokról

CZIGLÉNYI Boglárka

Mark Cousins skót filmrendezőnek aznapra az volt a terve, hogy korán felkel, és bejárja, lefilmezi a körülötte lévő vizuális világot. Aztán mégis ágyban maradt, és a sötét szobában gondolta végig mindazokat a képeket, amelyek fontosak voltak számára az élete során. A saját látásának történetét próbálta rekonstruálni, egy nappal azelőtt, hogy szembetegsége miatt meg kellett operálni. A beavatkozásra készülve és az esetleges megvakulástól is félve Mark Cousins azzal foglalkozott, ami filmrendezőként a legfontosabb számára: a látás fejlődésével és örömével. Erről szól szubjektív és érzékeny dokumentumfilmje.

Gondolat

A szülés medikalizációja

DR.BÁNFALVI Attila

Klinikum

Az alvás életet ment

Minden évben a tavaszi nap-éj egyenlőség előtti péntek az alvás világnapja. Ez idén március 13-ra esik. A világnap alkalmából tartott rendezvényen Szakács Zoltán az Alvástársaság elnöke sorolta fel a Magyarországon elért eredményeket.