Hírvilág

A szakma igazolja a számvevőket

2012. JÚLIUS 25.

Szöveg nagyítása:

-
+

Szükség lenne egy országos pszichiátriai intézet felállítására, amely a tudományos és ellátási alternatívákat kínáljon, és a nemzetközi tapasztalatokat adoptálja a magyar sajátosságoknak megfelelően – hangzott el a Magyar Pszichiátriai Társaság (MPT) keddi sajtótájékoztatóján, ahol az is kiderült, hogy egyelőre hiába vonták egy tárca felügyelete alá az egészségügyi és szociális ágazatokat, ezek között az átjárás továbbra sem biztosított, pedig a pszichiátriai betegek gyógyításánál és utógondozásánál ez kiemelt fontosságú lenne. Szétverték a pszichiátriai ellátást – állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) egy hónappal ezelőtt nyilvánosságra hozott vizsgálata, amely a 2007-es egészségügyi reform költséghatékonyságát vizsgálta. Míg az ÁSZ pszichiátriai ellátást feltérképező vizsgálatának eredményeire Balog Zoltán, az EMMI vezetője nem kívánt reagálni, addig az MPT egyetértve a számvevőkkel szakmailag is szükségesnek és indokoltnak tartaná az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet (OPAI) mihamarabbi felállítását. A Társaság egyébként egyetértését fejezte ki az ÁSZ megállapításaival és az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) tett javaslataival, hozzátéve, azok szükségessége szakmai szempontból is indokolt lenne. Nem kevés a pszichiátriai ágyak száma, ugyanakkor az egyéb ellátási formák megerősítése nem halogatható – mondta a sajtótájékoztatón dr. Lehóczky Pál, az MPT elnöke. A betegek az ország különböző területein nagy különbségekkel jutnak csak szakorvosi ellátáshoz, holott a pszichiátriában a mihamarább megkezdett kezelés döntő fontosságú a gyógyulásban. Bíztató, hogy az EMMI szóbeli ígéretet tett a Lelki Egészség Országos Program aktualizálására. Hiába érkeztek többletforrások az öt évvel ezelőtti ágyszámcsökkentés és az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet bezárását követően a szociális ágazatba, ez a pszichiátriai betegek ellátásában mégsem hozott javulást – állapította meg dr. Németh Attila, a Szakmai Kollégium Pszichiátriai és Pszichoterápiás tagozatának vezetője, aki szerint a merev szabályozás miatt a pénz elvész a rendszerben. Bár egy minisztérium felügyeli a két területet, az még mindig két külön „vár”. Összefésülésükben, a források legoptimálisabb kihasználásában és a betegek megfelelő ellátásának érdekében szociális koordinátorokra lenne szükség. Hozzátette azonban azt is, hogy a szakadék szélén táncoló gondozói hálózatot a zuhanástól mentette meg a mostani kormányzattól az utolsó pillanatban érkezett többletfinanszírozás. Ez sem segít azonban a munkaerőhiányon. Míg dr. Lehóczky Pál a gyerekpszichiáterek vészesen alacsony számára hívta fel a figyelmet, dr. Molnár Károly, az MPT várományos elnöke arra figyelmeztetett, a szakképzett szakdolgozók is egyre kevesebben vannak. A riasztó elvándorlási statisztikákat tetézi, hogy egyre csökken az utánpótlás. Németh Attila szerint már eleve nagyon kevesen kerülnek ki az orvosképzésből pszichiáterként. Korábban a szakorvosokat csábították külföldre, most azonban már a záróvizsgára külföldi szerződéssel a zsebükben érkeznek az orvostanhallgatók, rezidenséveiket már más országban töltik, ami anyagi szempontból érthető is, hiszen kint egy fiatal pszichiáter 4-5 év alatt tesz szert akkora vagyonra, amekkora itthon egy 60 éves főorvosnak sincs. „A maradékot meg kéne tartani” – mondta a professzor, aki viszont hozzátette azt is, ez nem csupán pénz kérdése. Az MPT elnöke szerint a pszichoterápiára az orvoshiány miatt gyakorlatilag nincs lehetőség az államilag finanszírozott ellátásban, hiszen 120 betegre jut egy szakorvos, akinek így éppen csak arra van ideje, hogy a páciensek gyógyszeres kezelését végezze el. Németh Attila annak a véleményének adott hangot, hogy a terápiák száma team-munkával növelhető lenne, a pszichológusoknak nagyobb szerep juthatna ezen a területen. Az ÁSZ vizsgálatának egy hónappal ezelőtti nyilvánosságra kerülését követően az egészségügyért felelős államtitkárság azt közölte, a kormány elrendelte az OPAI megvalósíthatósági tanulmányának elkészítését. Úgy tűnik azonban, ennek munkálatai elég lassan haladnak, hiszen a szakpolitikusok két éve beszélnek az OPAI felállításáról, ám az egyelőre várat magára. Szócska Miklós államtitkár tavaly júniusban is arról beszélt a Parlament egészségügyi bizottságának ülésén: „hamarosan elkészülhet az új intézet megvalósíthatóságának tervezete”. Hivatalos döntés az új pszichiátriai ellátó felállításáról a mai napig nem született, ugyanakkor jelzésértékű, hogy augusztus 1-től Németh Attila lesz a Fővárosi Nyírő Gyula Kórház főigazgatója. A leendő intézményvezető szerint azonban a kormány inkább egy új központ felállításában gondolkodik, amely együttműködne a Nyírővel. Mint az az MPT állásfoglalásából és az ÁSZ vizsgálat megállapításaiból egyaránt kiderült, nagy hiba volt az OPNI bezárása. 2006-2010 között a megtakarítás reményében indított átalakítás és kapacitáscsökkentés azonban az ellátás rovására történt. A szakmai szervezet csak megerősíteni tudta az a számvevőknek azt az álláspontját, hogy mind a szakterület, mind pedig a betegek rosszabbul jártak. eLitMed.hu, Tarcza Orsolya 2012-07-25

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

A kényszerbetegség kulcsa

Népszerű elképzelés, hogy a kényszerbetegségre jellemző cselekvéseket, mint például az állandó kézmosást zavaró obszesszív félelmekre adott reakcióként végzik a betegek. Ezt azonban megkérdőjelezik az új kutatási eredmények.

Hírvilág

Péterfy Sándor Utcai Kórház Izotóp Diagnosztikai Központja nemzetközi akkreditációt szerzett

Az Orvostudományi Szakemberek Európai Uniójának Nukleáris Medicinai Szakterülete (Nuclear Medicine of the European Union of Medical Specialists) és a Nukleáris Medicina Európai Tanácsa (European Board of Nuclear Medicine) nemzetközi akkreditációval ismerte el az Affidea Diagnosztika Péterfy Sándor Utcai Kórházban működtetett izotóp diagnosztikai központját. "

Gondolat

Egy halálra ítélt szakma végváraiban – Interjú dr. Prinz Gyulával

Mióta kineveztek tagozatvezetőnek, felhívtam valamennyi hazai fertőző osztályt, hogy megismerjem a valós helyzetet. Kétségbeejtő a fertőző osztályokon dolgozó orvosok létszáma, korösszetétele, és számos helyen aggasztó, hogy milyen nagy távolságra kell küldeni a mikrobiológiai mintákat. Valamennyi kórházban szükség van a klinikai mikrobiológiai és az infektológiai szolgálatra. A fejlett világban a világon mindenütt így van, ez nem tisztán pénz kérdése, hanem szemléleté is – mondta dr. Prinz Gyula a szakmai kollégium infektológia tagozatvezetője.

PharmaPraxis

Elavult a gyógyszertári asszisztensek oktatása

A szakmai szervezet több ízben jelezte a mindenkori kormányzat és szaktárca felé, hogy a képzést meghaladta a kor gyógyszergyártási és gyógyszertári gyakorlata, és javasolták, hogy ehhez igazítva szervezzék át az oktatást, ám a döntéshozóknál egyelőre nem sikerült eredményt elérniük.

PharmaPraxis

Gyógyszerész-beteg kapcsolat

A tudományos életet a gyógyszeriparra, az ott kivívott vezetői pozícióját pedig alkalmazott gyógyszerészi státuszra cserélte dr. Kádár Tibor gyógyszertárvezető gyógyszerész. Ma már egy kis budai patika vezetője és résztulajdonosa, de nem csak az adminisztrációval foglalkozik. A gyógyszertár törzsvásárlói gyakorta találkoznak vele a tára mögött.