Hírvilág

A stressz előhozza az emlékeket

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+


Az idegtudomány szakértői nemrégiben felfedezték, hogy a stressz felerősítheti a nem kapcsolódó, általános emlékeket. Eredményeik megnyithatják az utat a poszttraumás stressz-betegség (PTSD) és más, hasonló állapotok kezelése felé. Laboratóriumi patkányokon végezték kísérletüket a Cseh Tudományos Akadémia, a New York-i Állami Egyetem és a Rockefeller Egyetem kutatói. „Eredményeink azt mutatják, hogy a stressz akkor is aktiválja az emléket, ha az adott emlék nem kapcsolódik a stresszes élményhez” – magyarázta Andre Fenton, a tanulmány vezető szerzője. A PTSD és a különféle kedély- illetve szorongásos betegségek közös jellegzetessége az, hogy a beteg negatív asszociációkat hoz létre egyébként ártalmatlan stimulusokból, illetve össze nem függő, semleges körülmények hívják elő a negatív emlékeket. A kísérletekben a patkányok megtanultak különbséget tenni a bal és a jobb oldal között egy T alakú útvesztőben. Egy nappal később a kutatók stresszt váltottak ki a patkányokból azzal az ismert technikával, hogy egy vödör vízbe tették az állatokat, ahol úszniuk kellett. A többi patkányt sekély vízbe helyezték, ahol nem kellett úszniuk. Az eljárást követően a patkányokkal újra elvégeztették a labirintusos feladatot. Eredményeik azt mutatták, hogy a stresszes úszáson átesett patkányok jobban emlékeztek arra, hogy melyik irányba kell elfordulni az útvesztőben, mint a sekély vízbe helyezett állatok. A kutatás azt bizonyítja, hogy a stressz újra aktiválhatja a nem kapcsolódó emlékeket, így a kutatók azt feltételezik, hogy emberekben a traumás stressz reaktiválhatja a nem traumás emlékeket és összekapcsolhatja a traumás emlékekkel, ami fokozza a poszttraumás stressz-betegségben és más rendellenességekben tapasztalható patológiás hatásokat. A kutatás eredményeit a PLoS Biology szakfolyóiratban publikálták. Forrás: Medipress Kapcsolódó anyagok: Örökre elfeledhetők a rossz emlékek

Életesemények vizsgálata Magyarországon

Stressz

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Klinikum

A poszt-akut Covid-19-beteg ellátása a háziorvosi praxisban

A Covid-19-betegek 10%-a tapasztal elhúzódó gyógyulást. Holisztikus támogatással, pihenéssel, tüneti kezeléssel és az aktivitás fokozatos növelésével legtöbbjük spontán, bár lassan gyógyul. Az új, perzisztens vagy progresszív respiratorikus, cardialis vagy neurológiai tünetek specialista bevonását igényelhetik.

Egészségpolitika

Már a csecsemőknél is diagnosztizálható a lelki zavar

Szülés körüli depresszió, az újszülött alvási, étkezési, figyelem zavara, a sok sírás, megannyi jelzés, amivel foglalkozni kell. A korábbi teóriákkal szemben nemcsak két éves kor után, hanem már egészen korai időszakban is figyelni kell és diagnózis is felállítható a kisbaba lelki problémájáról. A témában először rendeztek a napokban nemzetközi konferenciát Magyarországon, ahol több mint 240 előadást tartottak az érintett területek neves szakemberei.

Idegtudományok

A depresszió szerotoninelméletét nem támasztják alá bizonyítékok

A Molecular Psyhiatry folyóiratban megjelent közlemény szerzői ezért átfogó áttekintésben (umbrella review) néztek utána valamennyi fellelhető bizonyítéknak, és értékelték az általuk felhasznált szisztematikus áttekintések és metaanalízisek minőségét is (az átfogó áttekintések a kutatási kérdés szempontjából releváns, meglévő szisztematikus áttekintéseket és metaanalíziseket vizsgálják, és a rendelkezésre álló bizonyítékok szintézisének egyik legmagasabb szintjét képviselik). A téma teljes körű lefedése érdekében egy nagy esetszámú genetikai vizsgálatot is bevontak az értékelésbe.

Idegtudományok

Neurokannabisz

Főleg a Cannabis/kender hatóanyagainak idegrendszeri működéséről és neurológiai, pszichiátriai kórképekben kifejtett terápiás hatásairól volt szó a második magyarországi Orvosi Kannabisz Konferencián, aminek első napján a szakemberek, második napján a betegek és a laikus érdeklődők nyelvén folyt a kommunikáció.

Klinikum

Ebadta lehetőségek: kutyás terápiák az egészségügyben műhelykonferencia

A Budai Családközpontú Lelki Egészség Centrum szervezésében 2018. szeptember 8-án került megrendezésre az Ebadta lehetőségek: kutyás terápiák az egészségügyben című műhelykonferencia a budapesti Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházak Pszichiátriai és Pszichiátriai Rehabilitációs Osztályán.