Hírvilág

A röntgenfelvétel is közvagyonnak számít

2012. MÁRCIUS 07.

Szöveg nagyítása:

-
+

A leselejtezett röntgenfelvétel egészségügyi közvagyon, az azok újrahasznosításából származó hasznot az egészségügyben kívánják felhasználni - közölte az egészségügyi államtitkárságl. A Világgazdaság a keddi számában írt arról, hogy a röntgenfelvételekben található ezüst visszanyerésével milliárdos haszonra is szert tehet az a cég, amelyiknek az egészségügyi kormányzat monopóliumot biztosítana az állami kórházakban és rendelőkben leselejtezett filmek felvásárlására. A lap közlése szerint - a céget meg nem nevezve - a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) arról értesítette az intézményvezetőket, hogy kizárólag ennek a vállalkozásnak adhatják át a felvételeket. A nyereség 50 százalékát forgatnák vissza röntgentechnológia-fejlesztésre. Az államtitkárság a közleményében erre úgy reagált: a közvagyon védelme iránt elkötelezettek. A tíz évnél régebben készült röntgenfelvételek újrahasznosításával pedig "nem az előnytelen haszonszerzés támogatása, hanem az egészségügyben keletkező és megőrzött nemzeti vagyon megőrzése és annak visszaforgatása a cél" - fogalmaztak. Mint írták: a nyolcvanas években több mint tízmillió röntgenfelvétel készült Magyarországon. Az egészségügyi technológia fejlesztésével ez a szám némileg csökkent, de még napjainkban is több milliónyi hagyományos röntgenfelvétel készül. A százmilliós nagyságrendű röntgenfelvétel tíz évnél hosszabb ideig tartó megőrzése szakmai szempontból nem indokolt, ráadásul azok tárolása is aránytalanul magas költségeket jelent a szolgáltatók számára - tették hozzá. Ezért született meg az a jogszabály, amely előírja, hogy 2012. január elseje után a képalkotó diagnosztikai eljárással készült felvételt csak a keletkezésétől számított tíz évig kell megőrizni. Kitértek továbbá arra: az államtitkárság tudomására jutott, hogy különböző vállalkozások több egészségügyi szolgáltatót is megkerestek azzal, akár ingyen elszállítás fejében is átveszik leselejtezett röntgenfilmjeiket. Az államtitkárság számára kiemelten fontos az egészségügyi közvagyon védelme, ezért a GYEMSZI-n keresztül arra utasította a fenntartásában lévő intézményeket, hogy a selejtezésre ítélt röntgenfelvételeket kizárólag az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézetnek (EKI) adják át. A további hasznosításról egyelőre nem született döntés - tették hozzá. Az ágazati vezetés a filmek újrahasznosításából származó hasznot az egészségügybe, részben a kórházak elavult röntgentechnológiájának fejlesztésére, részben más célokra kívánja visszaforgatni - közölte az államtitkárság. MTI

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

COVID-19

A SARS-CoV-2-re adott antitest válasz COVID-19 betegekben

A SARS-CoV-2 vírus fertőzés kapcsán még nem ismerjük pontosan a szervezet antitest válaszát, illetve az antitestek kimutatásának klinikai értékét sem tudjuk még felmérni.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Klinikum

Klinikai vizsgálatokról

A klinikai vizsgálatok célja megtalálni a betegségek megelőzésének, diagnosztikájának vagy kezelésének megfelelő módját. A kezelést tekintve a klinikai vizsgálatok célja gyakran annak megállapítása, hogy az új kezelés hatásosabb és kevesebb mellékhatással jár, mint más, már a gyakorlatban használt eljárás. A klinikai vizsgálatokat a félig-kísérletek közé sorolják és akár több vizsgálat együttes kiértékelésére is szükség lehet az eredmények általánosításához (metaanalízis, evidence synthesis).

Klinikum

Chondroprotekció a gyakorlatban

A glükózamint több kettős vak, placebokontrollos, hosszú távú vizsgálatban is kedvező hatásúnak találták, jelentősen csökkentette a térdarthrosisban szenvedő betegek fájdalmát, az ízület merevségét, javította a fizikai teljesítményt.

Idegtudományok

Két munkacsatornás endoszkópos műtétek a gerincsebészetben

A minimálisan invazív endoszkópos gerincműtéteket gerinccsatorna-szűkület és gerincsérv, csigolyaelcsúszás kezelésére használják. Czigléczki Gábor idegsebésszel a technika továbbfejlesztett változatáról, a két éve Magyarországon is elérhető két munkacsatornás technológiáról beszélgettünk.