Hírvilág

Szöveg nagyítása:

-
+

- Szász János A nagy füzet című filmje képviseli Magyarországot a legjobb idegen nyelvű film kategóriában az Oscar-díjért folyó versenyben - közölte a Magyar Filmunió szerdán, a döntés után az MTI-vel. Szász János filmje - amely júliusi nemzetközi premierje alkalmával elnyerte a Karlovy Vary-i filmfesztivál fődíját - Agota Kristof magyar származású svájci író regénye alapján készült. A magyarországi közönség szeptember 19-től a Budapest Film forgalmazásában láthatja az alkotást. Az Oscar-díj szabályzata szerint Magyarország azok közül a magyar nyelven forgatott játékfilmek közül nevezhet egyet a legjobb idegen nyelvű film kategóriában, amelyek 2012. október 1. és 2013. szeptember 30. között megjelennek a hazai moziforgalmazásban. Az Oscar-díjra nevező kilenctagú bizottságban Andy Vajna filmszakmai kormánybiztos felkérésére a Filmalap Filmszakmai Döntőbizottságának öt tagja - Divinyi Réka, Havas Ágnes, Kovács András Bálint, Miskolczi Péter, Andy Vajna - mellett Gárdos Péter filmrendező, Király István vágó, Koltai Lajos operatőr-filmrendező, valamint Lovas Balázs forgatókönyvíró foglalt helyet. A döntés többségi szavazás útján született. Amerika leghíresebb filmes megmérettetésén az országok hivatalos nevezései közül az Amerikai Filmakadémia képviselői választják ki január végén a jelölteket, azt az öt játékfilmet, amelyek végül a legjobb idegen nyelvű filmnek járó trófeáért versenyre kelhetnek. A jelöltek listáját január 16-án hozzák nyilvánosságra, az Oscar-díjakat március 2-án adják át - immár 86. alkalommal - a Los Angeles-i Dolby Theatre-ben. Szász János (Woyzeck, Witman fiúk, Ópium), a magyar származású svájci írónő Agota Kristof negyven nyelven megjelent kultuszregényéből készült filmje, A nagy füzet (Le Grand Cahier) főszereplője egy tízéves ikerpár Gyémánt László és András alakításában. A film a második világháború idején egy határszéli faluban a nagymamájuknál nevelkedő és a könyörtelen világban túlélni igyekvő ikerpár megrázó története. A Magyar Nemzeti Filmalap 180 millió forintos gyártási támogatásával készült mozifilm nemzetközi szereplőgárdát vonultat fel. A kilencedik nap és A bukás című német filmekből ismert Ulrich Matthes mellett a dán Ulrich Thomsen (Születésnap, Testvéred feleségét, Egy jobb világ, Ópium), Andorai Péter, Derzsi János, Bognár Gyöngyvér, Kovács Lajos és Tóth Orsi is szerepel az új Szász-filmben. A nagymama szerepében a Nemzet Színésze címmel is kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas Molnár Piroska látható. A filmet az Oscar-jelölt osztrák operatőr, Christian Berger fényképezte, akinek munkásságát Michael Haneke rendezéseiből ismeri a közönség. A Szász-film európai koprodukcióban készült a Hunnia Film Stúdió és a német Intuit Pictures gyártásában, az osztrák Amour Fou és a francia Dolce Vita Films részvételével az EU MEDIA Programja, az Eurimages és az Emmi kulturális államtitkársága támogatásával. Bővebb információ található Szász János filmjéről a https://filmunio.hu/filmker1.php?lang=hu&id=988 oldalon. 2013. augusztus 7., szerda

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

PharmaPraxis

Modern kötszerek tudatos választása és alkalmazása a gyógyszertárban

LÉGRÁDI Péter

A megfelelő kötszer kiválasztásának alapja és fő célja, hogy az gyors és optimális sebgyógyulást eredményezzen, csökkentse a fájdalmat, kontrollálja a seb bakteriális állapotát, védjen az infekció ellen, abszorbeálja a sebváladékot, a lehető legkevésbé zavarja a beteget és javítsa az életminőséget. Az alábbi cikkben a modern sebtisztítás, -fertőtlenítés és -kötözés metódusát és eszközeit ismertetjük.