Hírvilág

A migrén kapcsolatban lehet a szívbetegséggel

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+


Kapcsolatban lehetnek a gyermekkori migrén bizonyos típusai az egyik gyakori veleszületett szívbetegséggel. Amerikai kutatók 109 hat és tizennyolc év közötti gyermeket vizsgáltak 2008-2009-ben, akiket migrénnel diagnosztizáltak, és a Salt Lake City-ben működő Primary Children s Medical Center kórházban kezeltek. A szakemberek mindegyik gyermekben ellenőrizték a nyitott foramen ovale (patent foramen ovale – PFO) jelenlétét. A rendellenesség következtében a szív két pitvara között átjárhatóság marad fenn, így a vér szűrés nélkül, a tüdőt megkerülve keringhet a szervezetben. A nyitott foramen ovale gyakori defektus, az Egyesült Államokban minden negyedik embert érint. A Journal of Pediatrics folyóiratban megjelent tanulmány kimutatta, hogy az aurás migréntől szenvedő gyermekek 50 százaléka szenvedett PFO-ban is, ami közel duplája az általános népességben jellemző aránynak. Az aurás migrén számos tünete közé tartozik a vakfoltok feltűnése, a gyengeség és a hallucináció is. Dr. Rachel McCandless és munkatársai azt tapasztalták, hogy az aura nélküli migréntől szenvedő gyermekek csupán egynegyede szenvedett nyitott foramen ovaléban. Amennyiben a további kutatások is megerősítik az összefüggést, a PFO bezárására használt katéter eszközzel az aurás migrént is kezelni lehet majd. Forrás: Medipress Kapcsolódó anyagok: Fény és migrén

Ideggyógyászati Szemle - 2002; 55(1-2) A migrén kezelése hypertoniás és ischemias szívbetegek esetében

LAM (Lege Artis Medicinae) - 2002; 12(2) A nyitott foramen ovale diagnózisa és klinikai jelentősége

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

COVID-19

Enyhe tünetmentes, SARS-CoV-2-fertőzött járóbetegeknél észlelt íz- és szagérzékelési változások

A Covid-19-ről szóló beszámolók a betegség súlyosságától függően, tünetileg leggyakrabban a lázat, a fáradtságot, a száraz köhögést, az izomfájdalmat és a légszomjat említik. Ugyanakkor a szerzők tudomása szerint eddig csak egy tanulmány foglalkozott Covid-19 fertőzötteknél a szag- vagy ízérzékelésben bekövetkezett változásokkal, és 34%-os prevalenciát állapítottak meg a kórházban kezeltek körében. Viszont a tanulmány nem közölt adatot a megváltozott érzékelés idejéről és a többi tünethez való viszonyáról.

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma

COVID-19

A SARS-CoV-2-re adott antitest válasz COVID-19 betegekben

A SARS-CoV-2 vírus fertőzés kapcsán még nem ismerjük pontosan a szervezet antitest válaszát, illetve az antitestek kimutatásának klinikai értékét sem tudjuk még felmérni.