Hírvilág

A menarche, a menstruáció és a migrén

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+

Jól ismert a nők esetében a menstruációval járó migrénes fejfájás jelensége, de a fiatal, a menarche korában járó lányok csoportjáról kevés adat áll rendelkezésünkre. A Headache szaklapban közölt vizsgálat szerzői a serdülőkorban fellépő, a menstruációval járó migrént tanulmányozták. Ehhez egy gyermek-fejfájás ambulancián először jelentkező lányok által kitöltött, szabványos kérdőíveket tekintették át. A lányok több mint 90%-a megfelelt az International Classification of Headache Disorders migrénre vonatkozó kritériumainak. A 9–12 éves leányok közül csak 13% érte el a menarchét, viszont 25%-uk számolt be a fejfájás havonkénti jelentkezéséről. Tizennégy éves korára a leányok 95%-a már menstruált, és a 47%-uk szenvedett a menstruációval összefüggő fejfájásban. A menstruációval összefüggő migrénben szenvedő leányok felében a fejfájás két nappal a vérzés előtt jelentkezett, egyharmadukban egy nappal előtte vagy a vérzés napján, a többieknél később. Az érintetteknél a migrén „tankönyvi” jellegzetességeket mutatott: szinte mindegyik lány beszámolt a fejfájás lüktető jellegéről, fotofóbiáról és fonofóbiáról. Ugyancsak a nagy részük érzett hányingert és nyomás jellegű fájdalmat, és gyakori volt a féloldali fejfájás. Az adatok egy fejfájás-ambulancián ellátott betegcsoportból származnak, ezért lehetséges, hogy a valódi populációban előfordulónál súlyosabbnak mutatják e betegek tüneteit. Mindazonáltal az eredmények pontosan megfelelnek a felnőtt nők csoportjára jellemző tüneteknek. Továbbá a rendszeres menstruáció kialakulása a pubertás késői szakaszában szokott bekövetkezni, ezért nem meglepő, hogy a havi rendszerességgel jelentkező fejfájás megelőzi a menarchét. A rendszeresen jelentkező fejfájás a ciklushossz ismeretében megelőzésként kezelhető nonszteroid gyulladásgátlókkal, illetve akár a menstruáció kezdete előtt is szóba jön a fogamzásgátló tabletta szedése is a hormonháztartás szabályozására. Szemlézte: eLitMed.hu, dr. Kern Dávid Forrás: Headache 2009 Mar; 49:341.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Fény és migrén

Az amerikai Harvard University kutatói a fény és a migrén összefüggését kutatták.

Köztudott, hogy fényingerek hatására jelentősen erősödik a migrénes fejfájás, amelyet a dura matertől a thalamuson át a somatosensoros kéregbe futó pálya közvetít.

Hírvilág

A terhességgel kapcsolatos migrén fokozott stroke-kockázatot jelez

A szülés körüli időszakban jelentkező migrén nagy mértékben növelte az ischaemiás stroke kockázatát, sőt a többi cardiovascularis eseményét is.

Idegtudományok

Új lehetőség a migrén kezelésére

A Pfizer Vydura® nevű gyógyszere az első olyan készítmény, amely mind a migrén akut kezelésére, mind az epizodikus migrén megelőzésére, 2022 októberében Magyarországon is bevezetésre került, az elsők között Európában.