Hírvilág

A magyarok őstörténetét kutató uráli expedíciónak már vannak eredményei

2016. AUGUSZTUS 22.

Szöveg nagyítása:

-
+

A magyarok őstörténetét kutató 4. orosz-magyar uráli expedíciónak már vannak eredményei - mondta Mende Balázs antropológus az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában. A szakember kifejtette: az első eredmények alátámasztják a korábbi kutatások megállapításait, miszerint a 10. század végén a Kárpát-medencébe beköltöző népesség sokgyökerű volt. Elmondása szerint a biológiai maradványokból sokszor nem lehet a megfelelő vizsgálatokat elvégezni, vagyis nem deríthető ki egyértelműen, hogy az illető beletartozott-e abba az embertípusba, amely a 10. században élt a Kárpát-medencében, ezért az antropológusok is inkább a régészeti leletekre hagyatkoznak. Hozzátette: ugyanakkor most már lehetőség van mintavételre, és laboratóriumi körülmények között fel tudják tárni a csontokban lévő DNS-állományt. Türk Attila régész, az expedíció vezetője arról beszélt, hogy először 2013-ban szerveztek közös orosz-magyar régészeti kutatást, az expedíciók célja még jobban megismerni a magyarok honfoglalás kori történelmét. Forrás: MTI MTI 2016. augusztus 21., vasárnap 20:49

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

Gyömrői Edit – pszichoanalízisen innen és túl

Hosszú életútja végigkísérte a 20. századot, pályáját rekordmennyiségű lakóhely-, nyelv-, név- és szakmaváltás kísérte.

Hírvilág

Operatív törzs: nyilvánosak a hétfőtől érvényes védelmi intézkedések

Megjelent a Magyar Közlönyben a hétfőtől hatályos - Budapest kivételével az egész országra érvényes - védelmi intézkedéseket tartalmazó kormányrendelet - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a szombati online sajtótájékoztatón.

Gondolat

„Kivisszük a betegséget, behozzuk az egészséget”: tavaszi gyógyító hiedelmek

Az érdekességre törekedve tekintjük át a magyar nyelvterület tavaszi gyógyító szokásait.

Gondolat

A szenvedés és szenvedély költője, Pilinszky

Pilinszky a huszadik század legnagyobb hatású katolikus érzelmű költője, aki megrázó verseiben jeleníti meg életének mélységeit.

Gondolat

A földi élet Földön kívüli eredete

Eddig csak a DNS/RNS alapját képező purin nukleobázisok meteoritokban való jelenlétét bizonyították, most japán kutatók a pirimidinbázisokat is kimutatták. A Nature Communications-tanulmány szerzői szerint a földi élet minden bizonnyal Földön kívüli eredetű.