Hírvilág

A kalciumtartalmú táplálékkiegészítők és a szívroham

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+

Az idős korban a csontok megerősítésére szedett hagyományos kalciumtartalmú étrendkiegészítők egy pénteken közzétett tanulmány szerint megnövelhetik a szívroham kockázatát.

A British Medical Journal szakfolyóiratban megjelent kutatás eredményei szerint a kalcium a csontritkulás kezelésében betöltött szerepét újra kell gondolni. Kalciumtartalmú tablettákat gyakran írnak fel az orvosok a csontok egészségének megőrzésére, egy nemrégiben végzett klinikai kísérlet azonban azt mutatta, hogy egészséges idős nőkben megnövelhetik a szívroham és egyéb szív-érrendszeri megbetegedések előfordulását.

Ebből kiindulva egy nemzetközi kutatócsoport az új-zélandi Auckland Egyetem munkatársa, Ian Reid vezetésével 11 különböző klinikai kísérletet vettek górcső alá, amelyekben összesen 12 ezer páciens vett részt. Vizsgálatukból az derült ki, hogy a kalciumtartalmú kiegészítők a szívroham kockázatának körülbelül 30 százalékos növekedésével áll összefüggésben. Ennél kisebb mértékben ugyan, de a stroke és a halálozás valószínűsége is emelkedett. Az összefüggés következetesen kimutatható volt mindegyik kísérletben, függetlenül az életkortól, a nemtől és a táplálékkiegészítő típusától.

Bár a hozzáadott kockázat egyénre lebontva mérsékelt, a kalciumtartalmú kiegészítők elterjedt használata a kutatók szerint jelentős mértékben megnövelheti a betegségterhet az egész népességre nézve. Korábbi kutatások azt mutatták, hogy a kalciumbevitel növelése az étrend módosítása révén nem növeli a szív-érrendszeri rendellenességek kockázatát, ami arra utal, hogy a kockázat csak az étrendi kiegészítők esetében fokozódik.

John Cleland és munkatársai a brit Hull Egyetemről kommentárjukban azt is hozzátették, hogy a szívroham kockázatára gyakorolt esetleges hatásuktól függetlenül a kalciumtartalmú kiegészítők valószínűleg nem túlságosan hatékonyak a csonttörések visszaszorításában.

Forrás: Medipress

Eredeti közlemény: Effect of calcium supplements on risk of myocardial infarction and cardiovascular events: meta-analysis - BMJ 2010;341:c3691

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Idegtudományok

Mi történik az agyunkban, amikor meghalunk?

Először rögzítették EEG-vel egy haldokló ember agyhullámait. Az agy az átmenet során és 30 másodpercig a halál után is aktív és koordinált maradt. Az átmenet során az álmodásra, a memória-előhívásra és a meditálásra jellemző EEG-hullámok jelentek meg.

Klinikum

A kis dózisú acetilszalicilsav nem megfelelő alkalmazása a kardiológiai prevencióban

Az acetilszalicilsavval végzett kezelés 32%-kal képes csökkenteni az első szívroham kockázatát és 15%-kal a szívroham, stroke és vascularis eredetű halál kombinált kockázatát.

Hírvilág

Dohányzás elleni oltás

A dohányzásról való leszokás eddig kevés sikerrel kecsegtetett, de várhatóan 2011-től kapható lesz a nikotin elleni antitestek termelődését kiváltó vakcina.

Egészségpolitika

Folyamatosan nő a szív- és érrendszeri betegek száma a fiatalok körében

Szívinfarktus, szívelégtelenség, szívritmuszavar – korábban egyértelműen időskori betegségeknek gondoltuk a szív- és érrendszeri bajokat, ma már mind több, akár egészen fiatalnál jelentkeznek az akut tünetek. Ugyan elsősorban élsportolók tragédiái miatt kerül elő ez a jelenség, bizony ma már egyáltalán nem ritka, hogy harmincas, vagy még fiatalabb embereknek van szüksége gyakran életmentő beavatkozásra. A genetikai adottság hatása is korábban jelentkezik, de az életmód, a stressz, környezeti tényezők is mind szerepet játszanak abban, hogy sajnos nő a fiatal betegek száma, ezt pedig a Covid-19-járvány még inkább felerősítette. Egy 52 országban végzett kutatás eredménye szerint azoknál, akik munkahelyi vagy otthoni stresszre panaszkodnak, kétszer nagyobb a szívroham rizikója, ráadásul az Amerikai Pszichológiai Társaság felmérése szerint a 22–39 év közöttiek stresszelnek a legtöbbet.

Hírvilág

Amerikai Dietetikai Társaság: Mindenkinek jó a vegetáriánus étrend

Minden korcsoport és sok krónikus beteg számára is egészséges a vegetáriánus táplálkozás, egyes betegségektől véd is. Viszont nem kevés gondot igényel a megtervezése, elkerülendő bizonyos tápanyagok hiányát…