Hírvilág

A homoktövistermék feltalálója is díjazott

2012. MÁRCIUS 14.

Szöveg nagyítása:

-
+

Hámori József Széchenyi-díjas agykutató, az MTA korábbi alelnöke, a Magyar UNESCO Bizottság elnöke, valamint Zeljko Topic, a Horvát Köztársaság Szellemi Tulajdoni Hivatalának főigazgatója részesült Honoris causa Jedlik Ányos-díjban, Csiszár István okleveles villamosmérnök, Dörnyei József címzetes egyetemi docens, Horváth József, a Műszer Automatika Kft. igazgató-tulajdonosa, Kereszty Marcell okleveles villamosmérnök, valamint Molnár Béla, az orvostudományok kandidátusa Jedlik Ányos-díjban részesült. Az elismeréseket kedden Budapesten adta át Bendzsel Miklós, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (SZTNH) elnöke. Mint az SZTNH közleményében olvasható, a Jedlik Ányos-díjat az intézmény jogelődje, a Magyar Szabadalmi Hivatal elnökének kezdeményezésére az ipari és kereskedelmi miniszter alapította 1996-ban, a magyar szabadalmi rendszer centenáriumának évében a kimagaslóan sikeres feltalálói tevékenység, valamint a kiemelkedő színvonalú és hatékonyságú iparjogvédelmi munkásság elismerésére. A honoris causa Jedlik Ányos-díjat kétévente adományozzák azon kiemelkedő személyiségeknek, akik közéleti tevékenységükkel, életművükkel nagyban hozzájárultak a hazai szellemi tulajdonvédelmi kultúra és tudatosság fejlődéséhez. A díjakat március 15. alkalmával adják át. Jedlik Ányos-díjban részesült Csiszár István okleveles villamosmérnök, a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara nyugalmazott gazdaságfejlesztési vezetője, aki az Országos Találmányi Hivatallal együttműködve évekig szervezett találmányi kiállításokat, iparjogvédelmi tájékoztatást és képzést. Jelenleg a nyugat-dunántúli Regionális Innovációs Díj pályázatának szervezője, számos szakmai kiadvány szerzője és szerkesztője. Ugyancsak Jedlik Ányos-díjjal ismerték el Dörnyei József okleveles gépészmérnököt, a kémiai tudományok kandidátusát, címzetes egyetemi docenst, a Dr. Fitokup Kft. ügyvezető-tulajdonosát, aki különféle gyógytermékek, étrendkiegészítők, természetes vitaminkoncentrátumok, homoktövistermékek feltalálója és gyártója. Tizenkét megadott szabadalomban szerepel feltalálóként, tudományos publikációinak és konferencia-előadásainak száma meghaladja a 120-at. Szintén Jedlik Ányos-díjban részesült Horváth József, a Műszer Automatika Kft. igazgató-tulajdonosa, aki mai cégének jogelődjét 1982-ben alapította az egyik első hazai magánvállalkozásként. Mára a 160 főt foglalkoztató Műszer Automatika Kft. elismert fejlesztő-, gyártó- és szolgáltató vállalkozás Kelet-Közép-Európában a vasúti biztosító- és ipari biztonságtechnikai berendezések, valamint gázérzékelő rendszerek piacán. Éves árbevétele eléri a 4-5 milliárd forintot, ennek több mint 90 százalékát saját fejlesztésű és gyártású termékeinek értékesítéséből éri el. Horváth József alkotói tevékenységét 25 megszerzett oltalom (szabadalom, használatiminta-oltalom, védjegy) fémjelzi. Jedlik Ányos-díjban részesült Kereszty Marcell okleveles villamosmérnök, jogász, közgazdász, szabadalmi ügyvivő, akinek "műszaki és jogi tudása, korrekt és alapos munkája az ügyfelek és a hatósági partnerek körében is széleskörű elismerést szerzett. Kimagasló a számítógéppel megvalósított találmányok szabadalmaztatásának területén szerzett tapasztalata, valamint a szabadalmi jogérvényesítés hazai és nemzetközi gyakorlatában való jártassága" - emeli ki a laudáció. Jedlik Ányos-díjban részesült Molnár Béla, az orvostudományok kandidátusa, a Semmelweis Egyetem Sejtanalitikai Laboratóriumának vezetője, a 3DHistech Kft. alapítója, ügyvezető igazgatója. Mint a méltatás kiemeli, Molnár Béla kiemelkedő sikereket ért el a digitális hisztológia elméletének kidolgozásában, eszközeinek kifejlesztésében, az eljárás hazai és nemzetközi elterjesztésében. A virtuális mikroszkópos alkalmazások fejlesztésére 1997-ben megalapította az azóta világszerte elismert, 3DHistech spin-off céget. Tizenhárom hazai szabadalmi bejelentésben társfeltaláló. Jelenleg több mint 400 magyar fejlesztésű digitális patológiai rendszer működik a világ 40 országában, 2004-ben elnyerte a Magyar Innovációs Nagydíjat, 2011-ben pedig vállalkozását az Európai Feltalálói Díj kis- és középvállalkozások kategóriájában a legjobb három közé választották. "A díj történetében ez volt az első alkalom, amikor magyar kutatót, illetve vállalkozást jelöltek e rangos díjra" - mutat rá a laudáció. MTI

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

A modern kórháztervezés aktuális kérdései

A kórháztervezés kapcsán jogosan felmerülő kérdés; egy épület azon túl, hogy az alapvető funkciókat ellátja, milyen hatással lehet a felhasználókra? Sok kutatás foglalkozik a gyógyító építészet fogalmával; az architektúra milyen befolyással van a gyógyulás folyamatára, és mik azok a tervezési szempontok, amelyek hozzásegíthetnek a mielőbbi felépüléshez?

Hírvilág

Újra van magyar győztese a pacemakeres esetek világversenyének

Hírvilág

Üzleti Etikus Cégek Fóruma

A cégek üzleti morálja alapvetően a vezető, vezetőség hitvallását, etikai elveit, emberi értékrendszerét tükrözi vissza. Van-e különbség a multinacionális és a családi kis-, középvállalkozások etikai értékrendje között? Lehet-e tudatosan beépíteni a tisztességes emberi értékrendeket a cégbe vagy ez csak a vezetők és az ott dolgozó emberek magukkal hozott magas emberi moralitásán múlik?

Hírvilág

Zöldséges sült hal lett a tökéletes családi vacsora

A legjobb, diabétesszel élők étrendjébe illeszthető receptekre hirdetett nyilvános pályázatot a Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetsége (CEOSZ). A gyors és egészséges családi vacsorák döntőjébe jutott legígéretesebb receptek között egy zöldséges sült hal vitte el a pálmát a töltött cukkini és a spenótos nokedli elől.

Hírvilág

Új Magyar világszabadalom: sejtműködést regeneráló polarizáltfény-terápiás rendszer

A nyilvánosság teljes kizárásával folyt hazánkban az elmúlt években egy olyan világraszóló kutatás, amely forradalmasíthatja az orvostudomány lehetőségeit számos területen. Ez a Sensolite polarizáltfény-terápiás rendszer.