Hírvilág

A hasmenés-járvány mint bioterrorista akció?

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+

A megállíthatatlannak tűnő járvány 2011. május elején kezdődött Észak-Németországban, s mindeddig több mint 2000 esetben okozott súlyos megbetegedést, esetenként halált. A fertőzés ijesztő szövődménnyel járhat, és az elmúlt napokban eddig 757 esetben alakult ki ez a szinte kezelhetetlen komplikáció. Svédországból, Dániából, Hollandiából és Nagy-Britanniából is jelentettek gyanús eseteket. A fertőzést egy baktérium okozza, mely az Enterohemorrágiás Escherichia coli (EHEC) csoportba tartozik. A lappangási idő általában négy, maximum nyolc nap. A járványt a közönséges bélbaktérium olyan törzse okozza, amely többféle kórokozó tulajdonságot "szedett össze", és így képes a bélfal védelmi rendszerét kijátszva áthatolni, és mérgező anyagokkal elárasztani a vérkeringést. A fertőzés után a betegek egy részében súlyos, életveszélyes szövődmény alakulhat ki (HUS), melyre a veseelégtelenség és a vérszegénység jellemző. A szövődmény kialakulásáért egy méreganyag felelős, ami vérrögösödéshez és a vörösvértestek széteséséhez vezet. A fertőzést nem lehet antibiotikus kezeléssel meggyógyítani. Épp ellenkezőleg, azoknál a betegeknél, akik az antibiotikus kezelésben részesültek súlyosbodtak a tünetek. Más, mint az eddigiek A hírek szerint több olyan beteget is észleltek Németországban, akiknek nem volt hasmenésük, a fertőzés szövődményei azonban megjelentek náluk. Olyan betegekről is beszámoltak, akiknél idegrendszeri tünetek, például beszédzavar, epilepsziás roham jelentek meg. Bár Európában és az Egyesült Államokban eddig is rendszeresen fellépett hasonló EHEC fertőzés, a nagy járvány kialakulására eddig nem volt példa. Korábban az érintett betegek 1-2 hónap kórházi kezelés után meggyógyultak, és mindeddig ez a betegség elsősorban gyermekeket érintette. A most tomboló járványt egy újfajta kórokozó okozza, mellyel szemben korábban nem alakult ki védettség. S ez a jelenlegi járvány elsősorban a felnőtteket érinti. Bioterrorista akció? Elsősorban a LifeGen.de honlapról kiindulva kezdett terjedni az a hír, hogy a németországi EHEC járvány bioterrorista akció lenne. A hír terjesztői azzal érvelnek, hogy eddig nem tudták beazonosítani a fertőzés forrását, és hogy hasonló fenyegetés Bin Laden likvidálását követően napvilágra került. A források azt is állítják, hogy eddig nem látott kórokozó – amit mutánsnak is neveznek – áll a járvány hátterében. A hírt a Spiegel online kiadása, és további mértékadó médiumok is átvették. Dr. Prohászka Zoltán, a Semmelweis Egyetem kutatója szerint azonban ez a kórokozó évek óta ismert, olyannyira, hogy a német EHEC törzsgyűjteményben 2001 óta jelen van. Feltehetően az aktuális járványt okozó törzs nem új mutáció, hanem korábban is ismert kórokozótulajdonságok találkozása, egyesülése egy baktériumban. Úgy lehet fogalmazni tehát, hogy az aktuális törzs hibrid vagy kiméra, de nem új mutáns- mondta. És lehet-e az ember által alkotott klón? Az persze nem zárható ki. Ám a kórokozók terén ehhez hasonló, „összeszerelődő” folyamatok előfordultak már természetes módon korábban is. Ez a kórokozó a természetes biológiai folyamatok során egy szarvasmarha bélcsatornájában is kialakulhatott, állítják a szakértők. -nemesi-

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

COVID-19

Enyhe tünetmentes, SARS-CoV-2-fertőzött járóbetegeknél észlelt íz- és szagérzékelési változások

A Covid-19-ről szóló beszámolók a betegség súlyosságától függően, tünetileg leggyakrabban a lázat, a fáradtságot, a száraz köhögést, az izomfájdalmat és a légszomjat említik. Ugyanakkor a szerzők tudomása szerint eddig csak egy tanulmány foglalkozott Covid-19 fertőzötteknél a szag- vagy ízérzékelésben bekövetkezett változásokkal, és 34%-os prevalenciát állapítottak meg a kórházban kezeltek körében. Viszont a tanulmány nem közölt adatot a megváltozott érzékelés idejéről és a többi tünethez való viszonyáról.

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

COVID-19

A SARS-CoV-2-re adott antitest válasz COVID-19 betegekben

A SARS-CoV-2 vírus fertőzés kapcsán még nem ismerjük pontosan a szervezet antitest válaszát, illetve az antitestek kimutatásának klinikai értékét sem tudjuk még felmérni.