Hírvilág

A halálba segítés engedélyezése Franciaországban

2015. MÁRCIUS 12.

Szöveg nagyítása:

-
+

Megkezdődött kedden a francia parlamentben a halálba segítés engedélyezéséről szóló törvényjavaslat vitája, amelyet a kormányzó szocialisták és a jobboldali ellenzék együtt készített elő, de amellyel sem az eutanáziát támogatók, sem az azt ellenzők nem elégedettek. Már a vita megkezdése előtt több tucatnyian tiltakoztak a nemzetgyűlés előtt az ellen, hogy "törvénytervezet túl homályos és túl messzire megy". Velük szemben a Méltóságos halálhoz való jog nevű egyesület tagjai tüntettek, akik "nem akarunk étlen és szomjan meghalni" feliratú táblákat emeltek magasba. A tervezetről hetek óta közéleti vita folyik. Hétfőn a keresztény, a zsidó és a muzulmán vallások vezetői közös felhívást tették közzé, amelyben azt kérték, a törvény ne adjon arra lehetőséget, hogy bárki is "a halál előidézéséről dönthessen". Francois Hollande államfő a 2012-es elnökválasztási kampányában ígértet tett arra, hogy módosítani fogja a 2005-ben elfogadott úgynevezett Leonetti-törvényt, amely bizonyos esetekben lehetőséget biztosít arra, hogy leállítsák a kezelést és a beteget "hagyják meghalni", az orvosi közreműködéssel történő eutanáziát ugyanakkor nem engedélyezi. Az új törvénytervezetet a kilenc évvel ezelőtti jogszabály megalkotója, Jean Leonetti jobboldali képviselő Alain Claeys szocialista képviselőtársával együtt készítette el. A javaslat az eutanáziát továbbra sem engedélyezni, de a végstádiumban lévő gyógyíthatatlan betegek számára jogot biztosít a halál beálltáig a "mély és folyamatos nyugtatókezelésre", azaz az elaltatásra. A betegnek ezentúl joga lesz előzetesen visszautasítani az életben tartásra szolgáló kezeléseket, s az előzetes kérés kötelező jelleggel bírna a kezelőorvos számára. Ez a fajta betegjog eddig nem létezett. Francois Hollande eredetileg arra tett ígéretet, hogy "minden gyógyíthatatlan betegségben szenvedő vagy végstádiumban lévő nagykorú személy, aki elviselhetetlen pszichikai vagy fizikai fájdalomtól szenved, kérhesse pontos és szigorú feltételek mellett azt, hogy orvosi segítség mellett méltósággal fejezhesse be az életét". A kormányzó szocialisták megosztottak a kérdésben. A frakció mintegy fele támogatja a szöveget, de legalább ugyanennyien "az aktív orvosi segítséget a meghaláshoz", azaz az eutanáziát is belefoglalnák a tervezetbe. A jobboldali ellenzék nagy többsége jelezte, hogy meg fogja a szavazni a "kiegyensúlyozott" javaslatot, de néhány tucatnyian nem kívánnak a jelenlegi helyzetnél messzebb lépni. A 2005-ben elfogadott Leonetti-törvény megtiltja a kezelés folytatását, amikor az "hatástalannak, túlzott mértékűnek tűnik, vagy pedig nincs más hatása, mint az élet mesterséges életben tartása", és engedélyezi az orvosnak a kezelés leállítását bizonyos esetekben. Több mint ezer módosító indítványt nyújtottak be a képviselők a 11 cikkelyből álló szöveghez, amelynek vitáját legalább szerda estig tervezik folytatni. A nemzetgyűlés március 17-én szavaz a jogszabály-tervezetről, ezt követően a szenátus elé kerül vitára a javaslat. MTI 2015. március 10., kedd

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Klinikum

Klinikai vizsgálatokról

A klinikai vizsgálatok célja megtalálni a betegségek megelőzésének, diagnosztikájának vagy kezelésének megfelelő módját. A kezelést tekintve a klinikai vizsgálatok célja gyakran annak megállapítása, hogy az új kezelés hatásosabb és kevesebb mellékhatással jár, mint más, már a gyakorlatban használt eljárás. A klinikai vizsgálatokat a félig-kísérletek közé sorolják és akár több vizsgálat együttes kiértékelésére is szükség lehet az eredmények általánosításához (metaanalízis, evidence synthesis).

COVID-19

A SARS-CoV-2 fertőzés (nem is olyan) ritka kardiális szövődménye: a szívizomgyulladás

Érdekes közlemény jelent meg a Lancet Klinikai esetbemutatások rovatában április 23-án egy Dél-Franciaországban észlelt myocarditis kapcsán, melyet a COVID-19 egyértelmű szövődményének tartottak a szerzők. Egy korábban jó karban lévő, 69 éves Lombardiából érkezett olasz férfi nizzai nyaralása során hasmenést, hányást tapasztalt, majd 7 nappal később a COVID-fertőzés tipikus tüneteit produkálva (köhögés, 39 C fokos láz, légszomj) került a Nizzai Egyetemi Kórház Sürgősségi Osztályára, ahonnan azonnal az Intenzív Osztályra szállították. Súlyos heveny légzési elégtelenség, respiratorikus distress, súlyos hypoxia miatt mechanikus lélegeztetésre szorult. Laborértékeiben normális Hb- és vérlemezkeszint, leukocytosis (Fvs: 14.9 G/l), balra tolt vérkép (neutrofil: 89%, lymphocyta: 7%, monocyta: 4%, eosinophil és basophil sejtek: 0-0%) igazolódott. Astrupja acidózist (pH: 7.27), 45.3 Hgmm-es pCO2-t és 146 Hgmm-es PO2-t mutatott, 98.2%-os O2-szaturációval. A beteg előzményeiben mindössze hypertonia szerepelt, melyre 2.5mg bisprolol kezelést kapott, tehát súlyos alapbetegsége nem volt.

Gondolat

Az emberiség öt nagy ostora

Soha az emberiség történetében nem volt olyan betegség, amely az orvoslást, a társadalom szociális szerkezetét és a túlvilág képzetét döntőbben determinálta volna, mint a lepra és a pestis...

Klinikum

A "Gamification" alkalmazásának lehetőségei

ÉBERFI Zsuzsanna, ENGELHADT Fanni, KUTOR Norbert

A játék az egyik legösszetettebb cselekvési forma, kielégítő vizsgálatához segítségünkre lehet olyan ismertető jelek feltérképezése, amely megkülönbözteti más tevékenységformáktól, mint például a munka, alkotás. Dolgozatunk elemzi, milyen szerepet kaphat a tudásmegosztás területein, az oktatásban.

COVID-19

COVID-19: Az egészségügyi laboratóriumi diagnosztika kritikus szerepe

A szerzők gondolatai arra irányulnak, hogy a laboratóriumi diagnosztika hogyan és milyen mértékben járulhat hozzá a jelenlegi koronavírus és más, jövőbeli vírus-járványok leküzdéséhez. Ebben a folyamatban az alábbi ábra az in vitro diagnosztika hozzájárulását foglalja össze.