Hírvilág

A gyakorlati képzésnél elvész a motiváció

2012. MÁRCIUS 25.

Szöveg nagyítása:

-
+

Ütemesen zajlanak a változtatások az egészségügyben - vont mérleget Szócska Miklós egészségügyi államtitkár a Félidőben címmel szombaton a fővárosban rendezett tanácskozáson. Az egészségügyi államtitkár szerint a változtatásoknak arról kell szólniuk, hogy az egészségügy hatékony legyen, és modern, fenntartható rendszert alakítsanak ki. Szavai szerint elképesztő zűrzavarban kell rendet rakni, ez történik most, a következő lépés az egészségügyi tevékenység finanszírozása. Olyan finanszírozási rendszert alakítanak ki, amelynél nem az ágyszám számít elsődlegesen, hanem az, hogy jó minőségben dolgozik valaki - mutatott rá az államtitkár, aki egyértelművé tette: felesleges kapacitások finanszírozására azonban nem szeretnének forrásokat fordítani. Szócska Miklós azt mondta, bízik benne, hogy folytatódhat az egészségügy megkezdett gazdasági rehabilitációja. Az infrastruktúra-fejlesztésben idén és jövőre mintegy 300 milliárd forint mozog, 2-3 éven belül megváltozott körülmények között végezhetik munkájukat az egészségügyi dolgozók és gyógyulhatnak az betegek. Március 31-én az átvett intézmények vezetői pályázatait kiírják - jelezte, hozzátéve: változtatások lesznek, de ez nem tisztogatás, hanem lehetőség, hogy megújítsák a vezetői generációt és a vezetés szellemiségét. A nemdohányzók védelméről szóló törvény kapcsán emlékeztetett, hogy április 1-jén lejár a türelmi idő, ugyanakkor úgy látja, hogy a társadalom többsége támogatja a változtatásokat. Ezt a csatát megnyertük - állapította meg. A megelőző programokról szólva kitért a dohányzás elleni kampányra, s beszélt arról is, hogy a méhnyakrákszűrést az ötezer fő alatti településeken a védőnők végzik majd. Kitért arra, hogy a szakdolgozók képzése mára "elapadt", és nem egyszerűen a társadalmi megbecsültséget kell helyre állítani, hanem teljes egészében újjá kell építeni a képzést. Az orvosoknál a migráció és az elöregedés a két legnagyobb probléma - folytatta az államtitkár, aki megjegyezte: a bértárgyalásokon nem csak a pénzről beszéltek. Az derült ki, hogy a gyakorlati képzésnél vész el a motiváció, és a legnagyobb baj, hogy nincs küldetéstudat, ami a fiatal orvosokat itthon tartja. Surján László EP-alelnök arról beszélt, hogy a Magyarország elleni támadásoknak több hulláma rakódott egymásra. Magyarországon az ellenzéki pártoknak "nagy a szájuk, (...) de mozgástér, erő nincs mögöttük, kerestek maguknak egy másik homokozót, ahol játszhatnak" - fogalmazott, hozzátéve: a belharc exportja történt meg. Magyarországon ugyanakkor nem konvencionális gazdaságpolitika zajlik - jegyezte meg a kereszténydemokrata politikus, aki kifejezett csapdának érzi a konvergencia-programot. Az unió azonban esélyt is jelent, a forrásokat tekintve a mérleg pozitív - hangsúlyozta. Egyértelmű és világos kultúrharc zajlik Európán belül - tért egy másik témára Surján László, és azt mondta, Magyarország "kiverte a biztosítékot" azzal, hogy családpárti politikát folytat, az élet védelmét fontosnak tartja, és a nemzeti és keresztény hagyományokra építette gondolkodását. Arról, hogy mikor lesz vége a támadásoknak, úgy vélekedett: akkor, ha jönnek az eredmények, és kiderül, jó irányba mennek a dolgok és a vádak hamisak voltak. Rogán Antal, az Országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes elnöke felidézve az előző szocialista kormányok örökségét azt mondta: Magyarország kiszolgáltatottá tette magát, a magyar családok és vállalatok egyaránt eladósodottá váltak. Az V. kerületi polgármester kiemelte: 2004-től kezdve egy olyan év nem volt, amikor a költségvetési deficitre vonatkozó előírásokat betartották volna. A fideszes politikus szerint a gazdasági növekedésben eközben iszonyatos volt a lemaradás, 2004-7 között alig haladta meg az 1-1,5 százalékot az átlagos bővülés üteme. Erre a gazdasági válság rátett egy lapáttal - állapította meg, és részletesen felsorolta a megörökölt kockázati tényezőket és veszteségeket. Felidézte: ebben a helyzetben a kormány 2010 őszén a közteherviselés kiszélesítése mellett döntött. A költségvetés a reménytelen állapotból a legkedvezőbbek közé került az unióban. Erős szabályozással léptek a devizaadósság kezelésére, és az elfogadott változtatásokkal 2012 végéig az adósok 90 százaléka számára nyílik valamilyen lehetőség - mutatott rá. Kiemelte a gyerekek utáni adókedvezmény kétharmados védelemben részesítését, és azt mondta, úgy látja, politikai ellenfeleik csak adóemelésben tudnak gondolkodni. Szólt még arról, van esély, hogy 2013-14-re a nyugdíjkassza egyensúlyközeli állapotba kerüljön. Kiállt az IMF-el való megállapodás mellett, és arról szólt, hogy olyan gazdaságpolitikára van szükség, amely a következő években a magyarok alkotó energiáit mozgósítja, lehetővé teszi a lakásprogram újraindítását, az építőipar újjáélesztését. MTI 2012. március 24., szombat

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Klinikum

A hyperuricaemia diétás vonatkozásai

MEZEI Zsuzsanna

A húgysav keletkezésének vannak endogen (purinszintézis, sejtpusztulás) és exogen (táplálkozás) forrásai. A kezelésnek tehát ennek megfelelően kell, hogy legyen nem csak endogen, hanem exogen útja is, ami magát a táplálkozást (és a helyes életvitelt is) foglalja magába.

Klinikum

Átoltottságot növelő stratégiák

Az Egyesült Államok 10 milliárd dollárral támogatta a Covid-19 elleni oltások fejlesztését, az USA állami szervei ezért is fontosnak tartják az átoltottság növelését. Tavaly novemberi adatok szerint az amerikai lakosság 40%-a nem akarta beoltatni magát, és az oltást nem akarók mindössze 46%-a mondta, hogy esetleg megfontolja a vakcinációt, ha majd több információ áll rendelkezésre. Ezek az adatok is alátámasztják, hogy az oltásfelvételt promotáló kommunikációs szakmai csoportoknak hatalmas munkát kell elvégezniük: ahhoz, hogy az élet visszatérhessen a normális kerékvágásba, az átoltottságnak el kell érnie a 80%-ot.

Klinikum

Klinikai vizsgálatokról

A klinikai vizsgálatok célja megtalálni a betegségek megelőzésének, diagnosztikájának vagy kezelésének megfelelő módját. A kezelést tekintve a klinikai vizsgálatok célja gyakran annak megállapítása, hogy az új kezelés hatásosabb és kevesebb mellékhatással jár, mint más, már a gyakorlatban használt eljárás. A klinikai vizsgálatokat a félig-kísérletek közé sorolják és akár több vizsgálat együttes kiértékelésére is szükség lehet az eredmények általánosításához (metaanalízis, evidence synthesis).

Gondolat

Gyömrői Edit – pszichoanalízisen innen és túl

Hosszú életútja végigkísérte a 20. századot, pályáját rekordmennyiségű lakóhely-, nyelv-, név- és szakmaváltás kísérte.

Klinikum

Ebadta lehetőségek: kutyás terápiák az egészségügyben műhelykonferencia

A Budai Családközpontú Lelki Egészség Centrum szervezésében 2018. szeptember 8-án került megrendezésre az Ebadta lehetőségek: kutyás terápiák az egészségügyben című műhelykonferencia a budapesti Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházak Pszichiátriai és Pszichiátriai Rehabilitációs Osztályán.