Hírvilág

A globális felmelegedés hatása az óceánokra

2016. JANUÁR 26.

Szöveg nagyítása:

-
+

A klímaváltozás hatásait vizsgáló korábbi kutatások alábecsülték azt, miként járul hozzá a melegedő óceánok és tengerek vízének térfogat-növekedése a tengerszint emelkedéséhez - derítették ki német kutatók. A szakemberek műholdas adatok elemzése alapján kimutatták, hogy ez hatás az eddig feltételezettnél majdnem kétszer nagyobb volt 2002 és 2014 között. Ez például azt eredményezheti, hogy jelentősen megnő a heves viharok kockázata. Az óceánok vize ugyanúgy viselkedik, mint a higanyos hőmérő: amikor a hőmérséklet emelkedik, a folyadék kitágul, és szintje megemelkedik a kicsiny csőben. Mivel az óceánok hasonló módon két kontinens közé vannak zárva, vízszintjük szintén emelkedik, amikor felmelegszenek a növekvő hőmérséklet által. "Az óceánok mélyebb részein, már egy kicsiny mértékű melegedés is elég ahhoz, hogy jelentős tengerszint-emelkedést idézzen elő" - hangoztatta Roelof Rietbroek, a Bonni Egyetem geodéziai és geoinformációs intézetének kutatója, az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmány egyik szerzője. "Mostanáig alábecsültük, mennyivel járult hozzá a globális tengerszint-emelkedéshez az óceánok víztömegének hőmérséklet okozta térfogat-növekedése" - tette hozzá Jürgen Kütsche professzor. A Bonni Egyetem kutatói a Német Geokutató Központ (GFZ) és az Alfred Wegener Intézet szakembereivel a GRACE műhold által gyűjtött gravitációs mező és a Jason-1 és Jason-2 óceánkutató űrszondák magasságmérői által végzett tengerszintmérések adatai alapján számították ki, mennyit emelkedett a tengerszint 2002 és 2014 között. Mostanáig a víz térfogat-növekedéséből adódó tengerszint növekedést évi 0,7-1 milliméterre becsülték a szakemberek. Az új számítások szerint az óceánok vizének térfogat-növekedése évi mintegy 1,4 milliméterrel járult hozzá a tengerszint-növekedéshez. "Ez a különbség nagyjából megfelel a grönlandi jégtáblák olvadásából származó tengerszint-emelkedésnek - mondta Rietbroek. A műholdas adatok szerint a legnagyobb mértékű térfogat-növekedésből adódó tengerszint-emelkedést a Fülöp-szigeteknél tapasztalták, évente mintegy 15 millimétert, miközben az Egyesült Államok nyugati partjainál a tengerszint nagyjából változatlan maradt, köszönhetően annak, hogy a térségben nem melegedett az óceán vize. Forrás: MTI MTI 2016. január 26., kedd 10:51

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

X. Magyar Fenntarthatósági Csúcs – 2019 Végre megértettük?

A X. Magyar Fenntarthatósági Csúcs konferencia fókuszában az idén a rendkívüli katasztrófákat okozó felmelegedés és kontinenstüzek miatti tömeges tudatra ébredés áll. Fákat ültetnek az emberek világszerte. A fiatalok az utcán követelik jogukat a jövőhöz. Ráébredtünk: nincs tovább!

Ökológia

Fenyegető klímaváltozás

Szél Ágoston rektor személyes meghívására tartott előadást Áder János köztársasági elnök a Semmelweis Egyetem Szent-Györgyi termében a medikusoknak. A közelmúltban megrendezett párizsi klímacsúcs jegyében, az elnök előadásában többek között, az ott elhangzott információkat összegezte.

Ökológia

Paradox klímaügy

A klímaváltozás témája nagy hangsúlyt kapott a közbeszédben és a politikában, mégsem sikerült eddig csökkenteni annak kockázatait. Antal Z. László új könyve a miértekre keres magyarázatot, és bemutatja azokat a közösségeket, amelyek reményt adnak a válasz megtalálására.

Ökológia

Gondolatok az IPCC jelentés kapcsán

HARTAY Mihály

Minél több adattal rendelkezünk a modern társadalom működéséről, annál nagyobb valószínűséggel állítja a bizottság az emberi tevékenység klímaváltozásra gyakorolt hatását. 2001-es harmadik jelentésben 66%-ra, 2007-es negyedik jelentésben 90%-ra értékelték az emberi hatás esélyét, a mostani már 90-100% közötti valószínűséget állapít meg. A jövő pedig mindezek alapján determinált. Ma már egyre kevesebben állítják ennek az ellenkezőjét.

Hírvilág

Az előre jelzettnél lényegesen gyorsabban melegszik Európa

Az előre jelzettnél gyorsabban melegszik Európa, ahol a klímaváltozás növeli a szélsőségesen meleg és csökkenti a szélsőségesen hideg napok számát - írták a Zürichi Műszaki Egyetem kutatói az amerikai geofizikai társság folyóiratában, a Geophysical Research Lettersben megjelent tanulmányukban.