Hírvilág

A flavonoidok védenek a Parkinson-kórtól

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+


A flavonoidokban gazdag élelmiszerek, különösen a bogyós gyümölcsök hathatós védelmet nyújtanak a Parkinson-kórral szemben.

Flavonoidok a bogyós gyümölcsökön kívül többféle élelmiszerben, így az almában, a csokoládéban és a citrusfélékben is nagy mennyiségben előfordulnak. Ezek a vegyületek antioxidáns tulajdonságaik miatt védőhatást fejtenek ki bizonyos betegségekkel szemben. A flavonoidok azonban nem mind egyenlők. Az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet (NIH) által finanszírozott tanulmány szerint csak a bogyós növényekben és más vörös/lila gyümölcsökben és zöldségekben előforduló antocianinok védik a férfiakat és a nőket egyaránt.

„Bár egyelőre túl korai kijelenteni, hogy a bogyók csökkentik a Parkinson-kór kockázatát, a bogyós növények előnyeit számos korábbi kutatás is kimutatta, többek között a magas vérnyomás kockázatának csökkentésével kapcsolatban” – állítja a kutatást vezető Dr. Xiang Gao, a Harvard Orvostudományi Egyetem munkatársa. „Tehát az biztos, hogy jó, vagy legalábbis nem árt, ha hetente 2-3 pohárnyi bogyót elfogyasztunk.”

A több mint 49 ezer férfi és több mint 80 ezer nő adatain alapuló tanulmány eredményei, amelyet várhatóan a Neurológusok Amerikai Szövetségének honolului konferenciáján tesznek közzé, azt mutatták, hogy csak az antocianinok nyújtottak védelmet a Parkinson-kór ellen mindkét nem esetében.

A kutatók úgy vélik, hogy a flavonoidok azáltal fejtik ki jótékony hatásukat, hogy fokozzák az idegsejtek az oxidatív stressz kezelésére vonatkozó képességét. A szakemberek ugyanakkor azt is hangsúlyozzák, hogy bár a kutatás összefüggést mutat a flavonoidok és a Parkinson-kór kockázata között, ez azonban nem ok-okozati összefüggés.

Forrás: Medipress


Kapcsolódó anyagok: A hosszú, egészséges élet titka a változatos táplálkozás



Egyértelmű bizonyíték a vörösbor előnyös hatásairól



Lehetőségek a demencia prevenciójában



Az étrendtől és az életmódtól is függ az Alzheimer-kór kialakulása




HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Klinikum

A bél-agy-tengely újabb összefüggései

Gyulladásos bélbetegség esetén több mint duplájára nő a demencia kockázata; IBD-ben szenvedőknél 7 évvel korábban kezdődik az elbutulás.

Hírvilág

A kényszerbetegség kulcsa

Népszerű elképzelés, hogy a kényszerbetegségre jellemző cselekvéseket, mint például az állandó kézmosást zavaró obszesszív félelmekre adott reakcióként végzik a betegek. Ezt azonban megkérdőjelezik az új kutatási eredmények.

Idegtudományok

A fejlődő pszichiátriai határai

Beszámoló az MPT XVII. Vándorgyűléséről

Idegtudományok

Az orvosi kender

"Az endokannabinoid rendszer befolyásolása terápiás hatású lehet szinte valamennyi emberi betegségben" írta Pacher Pál és Kúnos György egy nemrég megjelent áttekintő közleményében. Egy civil szervezet 2016 júniusában megrendezte az első magyar gyógyászati kannabisz konferenciát.