Hírvilág

A fogyókúrázó majmok tovább élnek

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+

Amerikai kutatók arról számolnak be a Science legújabb számában, hogy a kalóriaszegény, de az esszenciális tápanyagokat tartalmazó étrend lassítja az öregedést, és késlelteti az időskori betegségek kialakulását – majmok esetében is. A kalóriaszegény diéta csökkentette a rosszindulatú daganatok, a diabetes, a cardiovascularis betegségek és az agykéreg-atrophia gyakoriságát. Ezt eddig főemlősökben nem mutatták ki, csak alacsonyabb rendű és rövidebb élettartamú állatokban, ezért kérdéses volt, hogy lehet-e az eredmények alapján az emberekre vonatkozó következtetéseket levonni – ez volt ugyanis a vizsgálat végső célja. A kutatók 20 éve kísérleteznek rhesusmajmokkal (Macaca mulatta). Azoknak az állatoknak, amelyek kedvükre ehettek, a fele már elpusztult, míg a 30%-kal kevesebb kalóriát tartalmazó, máskülönben ugyanazon az étrenden tartott majmoknak a 80 százaléka még mindig él. A tanulmány 1989-ben indult 30 majommal, majd 1994-ben kibővítették további 46 állat bevonásával. A tanulmányba bevont valamennyi majom felnőtt, 7–14 éves egyed volt. Mostanra 33 állat maradt a kísérletben. Ezek közül 13 ehet kedvére, és 20 kap kalóriamegszorításos diétát. Richard Weindruch, a tanulmány vezetője az öregedés legfontosabb jeleire koncentrál: az életkorral kapcsolatos betegségek kialakulására, illetve a halálra. Az állatok általános egészségi állapotát tekintve Weindruch megjegyzi, hogy a korlátozott kalóriatartalmú étrend hosszabb élettartamot és jobb életminőséget eredményez idősebb korban. „A kalóriamegszorítás legnagyobb hatását a megnövekedett élettartamra akkor vesszük észre, ha megnézzük az öregedéssel kapcsolatos betegségeket” – mondja. Rosszindulatú daganatok és a cardiovascularis betegségek kevesebb mint fele annyiszor fordultak elő a korlátozott étrenden tartott állatoknál, mint a megszorítások nélkül evő majmoknál. Figyelemreméltó, hogy míg a bármit fogyasztható majmoknál gyakori volt a cukorbetegség vagy a csökkent glükóztolerancia, a korlátozott étrendű állatoknál nem figyeltek meg ilyet. A csökkentett kalóriabevitel tehát a cukorbetegség hatékony megelőzési módjának bizonyult ebben a kísérletben. A korlátozott kalóriabevitelű állatok agyi egészsége is jobbnak bizonyult, noha az agy nem minden területét kerülte el a neuronok pusztulása. Különösen a frontalis agykéreg, a mozgásokért, a problémamegoldásért és a tervezésért felelős területei őrződtek meg a kevesebb kalóriabevitel hatására. A kutatókat az 1930-as években rágcsálókon végzett kalóriamegszorításos kísérletek óta izgatja az a tény, hogy a kalóriabevitel csökkentése növeli az élettartamot. Számtalan különféle állaton végeztek ilyen vizsgálatot a férgektől a pókokig. Eddig azonban talán a wisconsini rhesusmajom-tanulmány szolgáltatta a legrészletesebb bepillantást a jelenségbe és annak potenciális alkalmazásába az emberi egészségmegőrzés tekintetében. Szemlézte: eLitMed.hu, dr. Kern Dávid Forrás: Science 2009; 325:201-204.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

COVID-19

A SARS-CoV-2-re adott antitest válasz COVID-19 betegekben

A SARS-CoV-2 vírus fertőzés kapcsán még nem ismerjük pontosan a szervezet antitest válaszát, illetve az antitestek kimutatásának klinikai értékét sem tudjuk még felmérni.

Gondolat

Miért vagyunk illetve miért nem vagyunk kaukázusiak?

A paleontológiai leletek és a genetikai vizsgálatok egyértelműen azt mutatják, hogy az emberiség Afrikából származik. Nem kellene használnunk az ezt tagadó, elavult kifejezést.

Klinikum

A Janus-kináz-gátlás alapjai – mi történik a sejten belül? - A Figyelő 2017;1

POLGÁR Anna

A rheumatoid arthritis (RA) patomechanizmusának ismert résztvevői az aktivált T-sejtek által stimulált B-sejtek és a monocyta-macrophag rendszer sejtjei, amelyek jelentős mennyiségű gyulladásos citokint termelnek. A citokinek hatásukat a különböző sejteken megjelenő receptorok közvetítésével fejtik ki.

Klinikum

Problémák a Pfizer Covid-19 elleni vakcina vizsgálataiban

Mint az akkor a kutatásszervező Ventavia Research Group alkalmazásában álló regionális igazgató a The BMJ-nek elmondta, a Ventavia adatokat hamisított, nem maszkolt/nem vak módon kezelte a betegeket, nem megfelelően képzett vakcinátorokat alkalmazott, és a III. fázisú vizsgálatok során nem követte megfelelően a betegek által jelentett adverz eseményeket. A cég minőség-ellenőrzéssel foglalkozó munkatársai olyan sok problémát találtak, aminek megoldására képtelenek voltak. Miután a Ventavia vezetését a regionális igazgató, Brook Jackson többször is tájékoztatta a problémákról, az FDA-nak is panaszos e-mailt írt – a Ventavia még aznap kirúgta.

Egészségpolitika

Módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény

Mindenképpen módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény – állították egybehangzóan munkajogász szakértők egy, az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényről szervezett videókonferencián. Ahogy elfogadhatatlan ennyire méltatlan, elkapkodott, kidolgozatlan és indokolatlanul nehéz körülményeket teremteni, és ilyen választásra kényszeríteni valakit az élethivatását illetően.