Hírvilág

A depresszió fokozhatja az ízületi fájdalmat

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+


Egy új tanulmány kiderítette, hogy a depresszió fokozhatja az arthritises térd fájdalmát. Dél-koreai kutatók röntgenfelvétel segítségével mérték fel 660 nő és férfi térdízületének gyulladásos elváltozását. A 65 év feletti betegeket ki is kérdezték tüneteik súlyosságáról és az esetlegesen fennálló depresszióról. Várakozásaiknak megfelelően a fájdalom erősebben jelentkezett azoknál, akiknél a röntgen kiterjedtebb ízületi károsodást mutatott. A kutatók azonban arra is rájöttek, hogy a depresszió szintén összefügg a nagyobb fájdalommal, még abban az esetben is, ha a képalkotó eljárással nem tudtak kimutatni jelentős elváltozást a térdben. Az eredményekről a Journal of Bone and Joint Surgery számolt be. „Az időseknél a térd ízületi gyulladása gyakran okoz fájdalmat és vezet mozgáskorlátozottsághoz. A beteg által elmondott tünetek gyakran sokkal súlyosabbak, mint amit a röntgenfelvétel implikálna, ez pedig megnehezíti a kezelés megállapítását” - mondta el a tanulmány szerzője, Dr. Tae Kyun Kim, a térdsebészeti és sportorvostani osztály igazgatója, a Szöuli Nemzeti Egyetem Bundang Kórházának Ízületi Helyreállító Központjából. „A tanulmány eredményei arra utalnak, hogy a depresszió fontos szerepet játszhat abban, hogy miként érzékelik a térd ízületének gyulladását a betegek, és ha nem is súlyos a helyzet, akkor is jelentős mértékű fájdalmat élhetnek át” - mondta Kim. „A fájdalom és depresszió közötti kapcsolatra oda kell figyelniük az orvosoknak, mikor a térd ízületi gyulladására dolgoznak ki terápiát, különösen azok esetében, akiknek a röntgenfelvétele nem utal a betegség súlyosabb mértékére." Kim azt is megjegyezte, hogy néhány beteg még a térdprotézis behelyezését követően is fájdalmakra és a mozgás beszűkülésére panaszkodik. „Néha a fájdalomra és a mozgáskiesésre nincs orvosi magyarázat, ezért nem árt megvizsgálni a beteget, hogy nem áll-e fenn depresszió.” Az Amerikai Nemzeti Mentálhigiénés Intézet szerint a depresszió gyakran felderítetlen marad az idősek esetében. Forrás: Medipress Kapcsolódó anyagok: A stressz is okozhat ízületi fájdalmat

LAM Extra Háziorvosoknak - 2010; 2(4) Fájdalom és fájdalomcsillapítás a reumatológiában

LAM Extra Háziorvosoknak - 2010; 2(3) Térdfájás - és ami mögötte van

Magyar Immunológia - 2005; 4(1) Állatkísérletes arthritismodellek

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

PharmaPraxis

Modern kötszerek tudatos választása és alkalmazása a gyógyszertárban

LÉGRÁDI Péter

A megfelelő kötszer kiválasztásának alapja és fő célja, hogy az gyors és optimális sebgyógyulást eredményezzen, csökkentse a fájdalmat, kontrollálja a seb bakteriális állapotát, védjen az infekció ellen, abszorbeálja a sebváladékot, a lehető legkevésbé zavarja a beteget és javítsa az életminőséget. Az alábbi cikkben a modern sebtisztítás, -fertőtlenítés és -kötözés metódusát és eszközeit ismertetjük.

Klinikum

A bél-agy-tengely újabb összefüggései

Gyulladásos bélbetegség esetén több mint duplájára nő a demencia kockázata; IBD-ben szenvedőknél 7 évvel korábban kezdődik az elbutulás.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

PharmaPraxis

Antimikrobás szerek a patikai gyakorlatban

TÓSAKI Árpád

A baktériumfertőzés esetén alkalmazható készítmények széles tárháza áll a gyógyítók rendelkezésére. Egyes csoportjaik eltérő hatásmechanizmussal pusztítják el a kórokozókat. Jelen cikkben a baktériumok sejtfalszintézisére ható gyógyszerekkel ismerkedünk meg részletesebben.

Klinikum

A biológiai terápia leépítésének tapasztalatai rheumatoid arthritisben - A Figyelő 2015;2

ROJKOVICH Bernadette

Rheumatoid arthritisben (RA) a krónikus progresszív ízületi gyulladás krónikus fájdalomhoz, az ízületek destrukciójához, funkciókárosodáshoz, a komorbiditások révén élethosszcsökkenéshez vezet. A krónikus gyulladás minél korábbi megfékezése javítja a betegség hosszú távú lefolyását, az ízületi károsodások kialakulását.