Hírvilág

A védőnők is megkapják a teljes díjemelést

2016. SZEPTEMBER 13.

Szöveg nagyítása:

-
+

Egy korábbi rendelkezés miatt egy ideig bizonytalan volt, hogy a védőnők is ugyanolyan mértékben részesülhetnek-e az egészségügyben dolgozókra általánosan érvényes bérkiegészítésben. Köszönhetően, az augusztus 31-én közzétett kormányrendeletnek, mára elhárult ez az akadály. Szeptember 1-től ők is teljes egészében megkapják a járandóságukat. Az OEP még júliusban, a védőnőket foglalkoztató szolgáltatóknak (önkormányzatok, kórházak stb.) átutalta, a 2016. január 1-augusztus 31. közötti időszakra érvényes bérkiegészítést, ám a munkáltatók egy korábbi jogszabály alapján annak csupán a 12 százalékát voltak kötelesek nekik továbbutalni. A gyakorlatban ez azt jelentette volna, hogy az egészségpolitika által ígért szeptemberi béremelésnél is, a 30-35 ezer forint helyett csupán bruttó 4 ezer forint körüli összeget kaptak volna a védőnők. Ez pedig a szakmában általános elégedetlenséget, felháborodást keltett. Olyannyira, hogy augusztus elején akár még a sztrájk lehetőségét is felvetették, hogy ezzel adjanak nyomatékot az elszántságuknak. A szakmai és érdekvédelmi szervezetek egészségpolitikusokkal folytatott tárgyalásainak eredményeként augusztus végén megszületett az a kormányrendelet, amely kimondja: „ A védőnői szolgáltató a 2016. január 1-je és 2016. augusztus 31-e közötti időszakra az OEP által visszamenőleg július végén utalványozott összeget (ami 416 Ft/pont) köteles a szolgáltatónál védőnői szolgálatot ellátó védőnők egyszeri kiegészítő díjazására fordítani. Ezt az összeget legkésőbb a 2016. szeptember hónapra járó díjazással egyidejűleg kell kifizetni a védőnők részére. A 12 százalékos bérkiegészítéshez szeptember 1-től további bérkiegészítés jár kötelezően a védőnőknek. A 2016. szeptember hónapra és a 2016. július hónapra járó finanszírozási díjak különbözetének teljes összegét – ami 51,927 Ft/pont - köteles a szolgáltató, a szolgáltatónál védőnői szolgálatot ellátó védőnők havi díjazásának megemelésére fordítani.” A Magyar Védőnők Egyesülete által közzétett konkrét, számszerűsített adatok szerint az emelés után az alapdíjak és az országosan összesített teljesítmény adatok havi bontásban a következők szerint alakulnak: a júliusi 377,256 Ft/ 1 pont érték helyett szeptemberben 429,183 Ft/ 1 pont kerül elszámolásra, ami pontonként 51,927 plusz forintot jelent. Ennek alapján a havi védőnői díjazás 2016. szeptember elsejétől a következőképpen változik:

  • 300 pont esetén 15 578.- Ft szuperbruttó, ami bruttó: 12 115.- Ft, nettó: 8 057.- Ft
  • 500 pont esetén 25 713.- Ft szuperbruttó, ami bruttó: 20 192.- Ft, nettó: 13 428.- Ft
  • 750 pont esetén 38 945.- Ft szuperbruttó, ami bruttó: 30 288.- Ft, nettó: 20 141.- Ft
  • 1000 pont esetén 51 927.- Ft szuperbruttó, ami bruttó: 40 384.- Ft, nettó: 26 855.- Ft
  • Az egyesület számszerű, fenti adatai alapján szeptembertől (vagyis első ízben az októberi fizetéskor) a védőnők havi járandósága, amit ténylegesen kézhez kapnak, teljesítményük alapján 8.057 és 26.855 forint közötti összegben emelkedik majd. A védőnők díjának emelése nem tűrt további halasztást, hiszen Varga Andrea az Autonóm Területi Szakszervezet vezetőjének korábbi nyilatkozata szerint egy védőnő, ugyanolyan szakmai végzettséggel és ugyanannyi ledolgozott évvel, mint a vele azonos kvalitású ápoló, vagy szakdolgozó, 30-50 ezer forinttal kevesebbet keres. Ennek legfőbb oka, hogy a védőnőket nem sorolják az egészségügyi szakdolgozókra általánosan érvényes bértáblába. Ezért folyamatosan hátrányos helyzetet kell, hogy elviseljenek. Az érdekképviseletek ennek orvoslására érdekében további tárgyalásokat kezdeményeztek az egészségpolitika prominenseivel. eLitMed.hu Loránth Ida

    HOZZÁSZÓLÁSOK

    0 hozzászólás

    A rovat további cikkei

    Hírvilág

    Mennyit ér a vesém?

    A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

    Hírvilág

    Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

    Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

    Hírvilág

    Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

    TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

    Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

    Hírvilág

    Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

    Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

    Hírvilág

    Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

    A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

    Kapcsolódó anyagok

    Egészségpolitika

    Béremelés, úgy érdemes, ha az érezhető

    Orvoshiány – talán az egészségügy egyre égetőbb és az egyik legnagyobb problémája. Külföld, illetve a magánszféra mind többeket csábít a megélhetés és persze a munkakörülmények miatt. Bérrendezésük folyamatosan napirenden van, érdemi változás azonban eleddig nem történt. A napokban nagyjából egy időben a Magyar Orvosi Kamara lépett fel határozottan a bérrendezés ügyében, illetve Lázár János beszélt arról, másfél és három millió forint lenne a reális bérezése a magyar orvosoknak.

    Hírvilág

    Operatív törzs: nyilvánosak a hétfőtől érvényes védelmi intézkedések

    Megjelent a Magyar Közlönyben a hétfőtől hatályos - Budapest kivételével az egész országra érvényes - védelmi intézkedéseket tartalmazó kormányrendelet - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a szombati online sajtótájékoztatón.

    Hírvilág

    Kincses Gyula: Pezsgő kamarai életet szeretnénk

    A Magyar Orvosi Kamara (MOK), és azon keresztül az egészségügy megújítását tűzték ki célul az 1001 orvos hálapénz nélkül Facebook-csoport résztvevőiből az ez év elején szerveződött Újratervezés tagjai, amelynek jelöltjei nyertek november utolsó napján a hivatásrend tisztújító küldöttgyűlésén. A kamara elnökévé Kincses Gyulát választották 202 szavazattal 120 ellenében.

    Egészségpolitika

    A gazdaság ível, az egészségügy közben hanyatlik?

    Sokszor elhangzott már, politikai és szakmai érvként is, hogy a magyar gazdaság teljesítőképessége messze több egészségügyi költést engedne, mint amennyit fordítanak rá. Ezt tükrözik nagyjából a megbetegedési és halálozási mutatóink is. Most a világ egyik legrégebbi és a legnevesebb orvosi lapja, a Lancet állítja pengeélre a magyar helyzetet, benne pedig erős bírálatot is megfogalmaz a kormány felé.

    Alapellátás sürgősségi szempontú átalakítása