Hírvilág

A tuberkulózis evolúciójáról a tbc világnapján

2012. MÁRCIUS 25.

Szöveg nagyítása:

-
+



Megemlékeztek a tbc világnapjáról, amely Robert Koch német bakteriológus 130 évvel ezelőtti felfedezéséhez kapcsolódik.

Kilenc Nobel-díjas tudós plenáris előadásai mellett a Szegedi Tudományegyetemen megtartott Szent-Györgyi Konferencián - amelyet a C-vitamin feltalálójának emlékére rendeznek, aki éppen 75 éve vette át a Nobel-díjat - hat tudományterület képviselői is ismertetik szakterületük legfrissebb eredményeit. A tuberkulózison kívül a gasztroenterológia, az immunológia, a molekuláris biológia, az idegtudomány és a kardiológia a nemzetközi konferencia szekcióinak témája.
A tbc világnapja alkalmából elhangzott előadásokon Jakab Zsuzsanna, a WHO európai főigazgatója a gyógyszerrezisztens tbc-baktériumtörzsek elleni nemzetközi küzdelem lehetőségeit ismertette, de szó volt a hazai tbc-helyzetről és a tbc elleni gyógyszerfejlesztés újdonságairól is.

"A szekcióba 17 országból 102 résztvevő érkezett, a legtöbben a társrendező Franciaországból" - közölte Pálfi György a szekció vezetője, a Szegedi Tudományegyetem TTIK Embertani Tanszékének tanszékvezetője.

A tanácskozáson a molekuláris genetika és különleges köztes tudományterületek, így a paleomikrobiológia és a paleopatológia szakemberei is megosztották egymással a tuberkulózisnak és kórokozóinak evolúciójával kapcsolatos eredményeiket. "Bemutatták az eddig ismert legrégebbi, több mint 9 ezer éves tbc-baktérium DNS-maradványainak vizsgálati eredményeit, a régi múmiák és csontvázak adatai alapján felállítható tbc-evolúciós trendeket és a tbc-baktériumok kialakulásának korai szakaszára vonatkozó modern genetikai elméleteket" - összegezte az MTI-nek a szegedi kutató.

A tanácskozás további részében számos hazai érdekességet is bemutatnak, köztük a híres váci múmia-együttes rendkívüli tbc-fertőzöttségét és a több ezer, sőt talán több tízezer éves magyarországi tbc-s antropológiai leleteket - utóbbit éppen Pálfi. A párizsi Pasteur Intézet egyik vezető kutatója, a tbc evolúciós genetika talán legkiemelkedőbb képviselője, Roland Brosch francia professzor pedig a tbc-baktériumok evolúciójával kapcsolatos legújabb eredményeket ismerteti.

Szóba kerülnek a sok ezer éves maradványok új kémiai vizsgálati technikái, a legmodernebb orvosi képalkotó technikák és 3D rekonstrukciós eljárások paleopatológiai felhasználási lehetőségei is.

MTI 2012. március 24., szombat

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Klinikum

A humán immunrendszer rendszerelvű megközelítése

A nukleotidpolimorfizmusok kutatása révén kiderült, hogy az autoimmun betegségek kialakulásában nagyon kis hatáserősséggel nagyon sok genetikai lokusz közreműködik, és itt is kiderült, hogy egy-egy kórkép molekuláris heterogenitása – pl. SLE esetén – milyen óriási. E betegségek kezelését forradalmasította a biologikumok rendszerimmunológiának köszönhető bevezetése.

Klinikum

Juvenilis idiopathiás arthritis – biológiai terápiával kapcsolatos teendők és a kommunikáció jelentősége szakdolgozói szemmel - A Figyelő 2015;1

SZABÓ Brigitta

A krónikus ízületi gyulladás (rheumatoid arthritis,RA) nemcsak felnőtt-, hanem gyermekkorban is előfordul, bár jóval ritkábban, és a két kórkép között számos különbség van. A betegség felismerése sokszor késik, mert a felnőttekkel szemben a gyermekek kevésbé panaszkodnak. A juvenilis idiopathiás arthritis ( JIA) krónikus, autoimmunbetegség, ami hosszan tartó ízületi gyulladással jár.

Gondolat

Az emberiség öt nagy ostora

Soha az emberiség történetében nem volt olyan betegség, amely az orvoslást, a társadalom szociális szerkezetét és a túlvilág képzetét döntőbben determinálta volna, mint a lepra és a pestis...

Klinikum

Rheumatoid arthritis – hol tartunk ma - A Figyelő 2016;1

LÁNYI Éva

A rheumatoid arthritis (RA) kezelésével kapcsolatos új ACR-ajánlást 2015. év végén tették közzé. Az ajánlás igen széles körű, magába foglalja a hagyományos betegségmódosító szerek, a biológiai terápiás szerek, a tofacitinib és a szteroid alkalmazását, megkülönböztetve a korai és a nem korai rheumatoid arthritis kezelését.

Gondolat

A megspórolt pénzt kiveszik a kasszából – Interjú dr. Tomcsányi Jánossal

Naponta jönnek a fejvadászok, és keresik az orvosokat – mondta dr. Tomcsányi János, a szakmai kollégium kardiológiai tagozatvezetője.