Hírvilág

A teljes ökoszisztéma összeomlott a Nagy-korallzátony egyes részein ausztrál kutatók szerint

2016. JÚLIUS 25.

Szöveg nagyítása:

-
+

"A legsokkolóbb a halak hiánya volt. A korallfehéredés előtti időkhöz képest most a halaknak kevesebb mint 50 százalékát láttam. Egyes fajokat egyáltalán nem láttam a térségben" - idézte Justin Marshallt, a Queenslandi Egyetem tudósát, a korallmegfigyelő program vezetőjét a The Guardian brit napilap. Marshall egy hetet töltött júliusban a Lizard-sziget környékén lévő korallzátonyok tanulmányozásával. A kutató hangsúlyozta, a halak hiánya azt jelzi, hogy a teljes ökoszisztéma összeomlott. A korallfehéredést túlélt elegendő korall nélkül a halaknak nincs menedékük és táplálékuk, és vagy kihaltak, vagy máshová vonultak a térségből. A halak nélkül pedig a koralloknak nehezebb lesz felépülni a fehéredésből - tette hozzá. A szakembert meglepte az is, hogy a nyári fehéredést túlélt korallok egy része télen is továbbfehéredik annak ellenére, hogy a tél hűvösebb tengeri áramlatokat hozott a Nagy-Korallzátonyhoz. "A Lizard-szigetnél különösen látványos fehéredés a szarukorallok esetében, de a kőkoralloknál is találtunk még kifehéredetteket" - hangoztatta. Marshall becslései szerint az agancskorallok több mint 90 százaléka elpusztult a Lizard-szigetnél. A több ezeréves kispolipú kőkorallok sokasága szintén elhalt a fehéredés miatt. A korallfehéredés a beteg korallzátonyok jellegzetes vonása. Amikor a tengervíz túlságosan felmelegszik, a korallokban élő, azok színét adó algák kilökődnek és csak a fehéres színű mészváz marad utánuk. Ha a folyamat hosszan tart, a korallok elpusztulnak, ami súlyos csapást jelent az élőhelyként és táplálékként a korallokra támaszkodó halakra és rajtuk keresztül az emberekre is. A korallfehéredést a tengervíz hőmérsékletének emelkedése okozza, aminek hátterében a klímaváltozás és a Csendes-óceán trópusi vízfelszínének felmelegedését okozó El Nino légköri jelenség áll. A Lizard-szigetet különösen nagy mértékékben sújtotta a korallfehéredés, amely a Nagy-korallzátony teljes térségét érintette, és megölte a korallok egynegyedét. A Nagy-korallzátony északi térségében, ahol a Lizard-sziget is elterül, a korallok többsége kipusztult. Forrás:MTI MTI 2016. július 21., csütörtök 17:21

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Operatív törzs: nyilvánosak a hétfőtől érvényes védelmi intézkedések

Megjelent a Magyar Közlönyben a hétfőtől hatályos - Budapest kivételével az egész országra érvényes - védelmi intézkedéseket tartalmazó kormányrendelet - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a szombati online sajtótájékoztatón.

Ökológia

A gyógyászati célból használt állatokat is fenyegeti az ökoszisztémák leromlása

Az Ecology and Society szaklapban megjelent tanulmány (Global synthesis reveals that ecosystem degradation poses the primary threat to the world’s medicinal animals) az első globális áttekintő munka, ami a gyógyászati állatok felhasználásának és veszélyeztetettségének összefüggéseit vizsgálja. A kutatás célja az volt, hogy tisztázza a gyógyászati célú felhasználás jelentőségét az egyes fajok populációinak csökkenésében, mivel mind szakmai körökben, mind a médiában megjelenik az a nézet, miszerint a gyógyászati célú felhasználás komoly fenyegetést jelent a különböző állatfajokra, azok túlhasználatához vezet.

Hírvilág

Kihalt delfinfajt azonosítottak

Mintegy 25 millió éve élt új delfinfajt azonosítottak amerikai tudósok, a kihalt állat a szakemberek szerint a dél-ázsiai folyami delfin rokona lehetett.

Hírvilág

A terhesség alatt szedett antidepresszánsok növelik a születési rendellenességek kockázatát

A terhesség és a depresszió elismert szakértője már korábban kapcsolatot talált az antidepresszánsok szedése és a vetélés, valamint az alacsony súllyal, esetleg autizmussal született gyerekek között. Új tanulmánya az elsők között van, amely a születési rendellenességek magasabb előfordulási arányára hívja fel a figyelmet a depresszió miatt gyógyszerekkel kezelt nőknél.

Hírvilág

A kétéltűeket világszerte tizedelő betegség oka az emberiség

A globalizáció az elsődleges oka a Batrachochytrium dendrobatidis nevű rajzóspórás gomba által okozott betegség terjedésének.