Hírvilág

Csökkenthető a szövetpusztulás

2012. JÚNIUS 12.

Szöveg nagyítása:

-
+

Új gyógyszerek kifejlesztésében is használhatják Pál Gábornak, az ELTE biokémiai tanszéke docensének és Gál Péternek, az MTA TTK Enzimológiai Intézete tudományos főmunkatársának friss eredményeit, amelyekkel csökkenthető a szívinfarktus és az agyi érelzáródás utáni szövetpusztulás. A kutatásról, amellyel az oxigénhiányos szövetek károsodásában fontos szerepet játszó immunfolyamat, az úgynevezett lektin út molekuláris részleteit tárták fel, az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia folyóiratában, a PNAS (Proceedings of National Academy of Sciences) legújabb számában, valamint az Amerikai Biokémiai és Molekuláris Biológiai Társaság lapjában (Journal of Biological Chemistry) jelent meg tanulmány. A kutatás az ELTE kutatóegyetemi projektjében, az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg. "Szívinfarktus vagy agyi érelzáródás esetén lép fel a szövetek oxigénhiánya, minek következtében a sejtek egy része elpusztul. Azt gondolhatnánk, hogy ha helyreáll a vérellátás, túl vagyunk a nehezén, a valóságban azonban a nagyarányú sejtpusztulás a véráram újraindulásakor következik be " - hangsúlyozta Gál Péter. Magyarázata szerint a nagyarányú sejtpusztulásban szerepet játszik a veleszületett immunitás komplement (kiegészítő) rendszerének egyik ága (útja), az úgynevezett lektin út. "Ősi struktúrákat ismer fel a rendszer, érzékeli a baktériumok sejtfelszínén lévő szénhidrátokat (szacharidokat). Azokat a fehérjéket, amelyek szacharidokhoz kötődnek, nevezik lektineknek, több ilyen molekula is van, ezek nagyon hasonlítanak egymáshoz" - fejtegette Gál Péter. A lektin út normális körülmények között védelmet nyújt a kórokozó mikrobák és az emberi test saját, veszélyesen megváltozott sejtjeivel szemben, bizonyos esetekben azonban a szervezet ellen fordulhat, aktiválódásában fehérjebontó enzimek, proteázok vesznek részt. "A sejtpusztulást nagymértékben az okozza, hogy az immunrendszer elkezdi megsemmisíteni az iszkémiás szöveteket. A természetes immunitás valami miatt, aminek pontos okát nem ismerjük, veszélyesként, eltávolítandóként azonosítja az oxigénhiányban szenvedett sejteket és aktiválódik a lektin út. Hogyha képesek vagyunk meggátolni ezt a folyamatot, az általunk kifejlesztett inhibitorainkkal, reményeink szerint nagyban csökkenthető a sejtpusztulás mértéke" - mutatott rá Gál Péter. A világon egyedülálló, természetben nem létező gátlószereket Pál Gábor laboratóriumában úgynevezett irányított fehérjeevolúcióval fejlesztették ki. Az ELTE-munkacsoport tagjaként Héja Dávid PhD-hallgató az inhibitorok létrehozásában, míg Harmat Veronika adjunktus a fehérjék térszerkezetének pontos meghatározásában vett részt. Az új inhibitorok segítségével, Závodszky Péter akadémikus laboratóriumában, Gál Péter irányításával a lektin út aktiválódásának egy, az eddigi szakirodalomtól eltérő modelljét alkották meg. Mivel a lektin út meghatározó tényező a szívinfarktus és a szélütés után bekövetkező szövetkárosodásban, az új inhibitorok és a korrigált aktiválódási modell együttesen új gyógyszerek kifejlesztéséhez vezethetnek, amelyek csökkenthetik a keringési megbetegedések után bekövetkező szövetkárosodást. "Gyógyszer legkorábban öt-tíz év múlva lehet belőle" - válaszolta Gál Péter. MTI 2012. június 12., kedd

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Klinikum

A biológiai terápia leépítésének tapasztalatai rheumatoid arthritisben - A Figyelő 2015;2

ROJKOVICH Bernadette

Rheumatoid arthritisben (RA) a krónikus progresszív ízületi gyulladás krónikus fájdalomhoz, az ízületek destrukciójához, funkciókárosodáshoz, a komorbiditások révén élethosszcsökkenéshez vezet. A krónikus gyulladás minél korábbi megfékezése javítja a betegség hosszú távú lefolyását, az ízületi károsodások kialakulását.

Egészségpolitika

Szakmai javaslat a Covid-19-járvány okozta tömeges megbetegedések és halálozások csökkentése érdekében hozandó intézkedésekre a negyedik hullámban

Tisztában vagyunk azzal, hogy a járvány elleni védekezésbe már mindenki belefáradt. Mégis, egészségügyi szakemberként tudjuk, hogy a Covid-19-járvány 4. hulláma során sem lesznek elkerülhetők a racionális korlátozó intézkedések. Hazánk jelenlegi átoltottsági szintjén a nyájimmunitás kialakulásával egyelőre nem számolhatunk, az ismét erősödő járvány a következő hónapokban több ezer áldozattal jár majd, elsősorban az oltatlanok között. Le kell számolnunk azzal a tévhittel is, hogy a beoltottság önmagában teljes biztonságot jelent! A hamis biztonságérzet az oltottak körében, a kiegészítő védelmi szabályok sutba dobása a járvány fellángolásának a melegágyát képezi az átoltottság mai szintje mellett.

Idegtudományok

A fejlődő pszichiátriai határai

Beszámoló az MPT XVII. Vándorgyűléséről

Klinikum

A korunk népbetegsége: az elhízás

A túlsúly problémája mára népbetegséggé nőtt ki magát: akár orvosként, akár betegként (vagy esetleg mindkét oldalról) szembesülünk az elhízás egészségromboló hatásaival, a kérdéskör nem hagyhat közömbösen bennünket.

Klinikum

Rheumatoid arthritis – hol tartunk ma - A Figyelő 2016;1

LÁNYI Éva

A rheumatoid arthritis (RA) kezelésével kapcsolatos új ACR-ajánlást 2015. év végén tették közzé. Az ajánlás igen széles körű, magába foglalja a hagyományos betegségmódosító szerek, a biológiai terápiás szerek, a tofacitinib és a szteroid alkalmazását, megkülönböztetve a korai és a nem korai rheumatoid arthritis kezelését.