Hírvilág

Csalódott az ágazat

2012. SZEPTEMBER 28.

Szöveg nagyítása:

-
+

Soha ekkora csalódás nem érte az ágazatban dolgozókat, mint a 2010-es választásokat követően – mondta dr. Cser Ágnes a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal (NEK) csütörtöki tanácskozásán, ahol dr. Éger István expozéját követően a NEK tagszervezetei az elmúlt két év ágazati politikáját is értékelték. Az ülés levezető elnöke, Poós Péter a nemrégiben felállt – ám egyelőre még mindig nem működő – Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központot (OBDK) kapcsán illúzióvesztésről beszélt, a Nemzeti Betegfórumot (NBF) pedig „kiüresedett gittegyletnek” nevezte. A NEK ülésén határozatot fogadtak el arról, hogy soron kívüli egyeztetést kezdeményeznek Orbán Viktorral, hogy közösen tekintsék át az elmúlt két év törvényalkotását. Az egészségpolitika továbbra sem nemzetstratégiai ügy, az ágazat működésében a maradékelvűségé a főszerep. Az aktuálpolitikai érdekek és gazdasági szűkösség határozzák meg, így mind a betegek, mind pedig az egészségügyi dolgozók kiszolgáltatottsága folyamatosan nő – fogalmazott Éger István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke. Az államosításról úgy vélekedett, az nem segített a kórházakon, hiszen az intézmények adósságállománya újratermelődik, ellenben a nagyobb szervezetből eredő bürokrácia a működésüket akadályozza. Nem állítja meg az ágazatot megbénító elvándorlást a bérek emelése – ezt a vélekedését számokkal támasztotta alá a MOK elnöke az ülésen. A szakdolgozók helyzetét nehezítő jogszabályokat az új kurzus gyorsan felszámolta a törvénymódosításokkal – értékelte az elmúlt két év egészségpolitikai eseményeit Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnöke. Üdvözölte, hogy az állam megerősítette saját felelősségét a szakképzésben, ugyanakkor itt is érződik, hogy szakmapolitikai kérdésekben is a Nemzetgazdasági Minisztériumé a főszerep. További kritikaként fogalmazta meg, hogy a minimumfeltételek meghatározása egyéni, szakmacsoportos lobbi mentén történik, s ez a szakdolgozók foglalkoztatását is negatívan befolyásolja. Elismerően szólt viszont a béremelésről, ám megjegyezte: a dolgozók érdekeinek képviselete első sorban szakszervezeti feladat, ennek ellenére a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (MSZ-EDDSZ) képviselői bár jelen voltak az egészségügyért felelős államtitkárral folytatott bértárgyalásokon, ám ott nem képviselték markánsan álláspontjukat. Erre reagálva Cser Ágnes, az MSZ-EDDSZ elnöke a NEK ülését követő sajtótájékoztatón úgy reagált, hogy a szakszervezet vezetőségét megkerülve egy vidéki tagjukat kérté fel részvételre a tárgyalásokon. Hozzáfűzte azt is, „elképesztő, amit az államtitkárság megenged magának a szakszervezetekkel szemben”. Jelezte, a bértárgyalások kapcsán is több ízben kezdeményezte Egészségügyi Ágazati Érdekegyeztető Tanács (EüÉT) összehívását – ennek érdekében a legfőbb ügyészhez is beadvánnyal folyamodott –, erre azonban annak ellenére nem került sor, hogy törvény is előírja az egyeztetéseket. A minisztériumba azonban csak a „nekik tetsző” szervezeteket hívták meg, ami az elnök szerint azért történt, „mert könnyebb a kötelező kamarai tagsággal rövid pórázon tartani a dolgozókat”. Felszámolja a szolidaritás elvén alapuló társadalombiztosítási rendszert a kormány, annak ellenére, hogy kampányában éppen az ellenkezőjét ígérte az akkor még ellenzéki Orbán Viktor. A kormányfő korábban személyesen is részt vett a NEK ülésén, ahol kijelentette, a társadalom érdekében nem lehet letérni a társadalombiztosítás útjáról, a kétharmados többség birtokában azonban éppen az ezt a rendszert biztosító és védő törvényeket módosítanak és határozatokat helyeznek hatályon kívül. Cser Ágnes azt is hozzátette, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár felszámolásának lehetséges terveiről ő is csak a sajtóból értesült, éppen ezért ezzel kapcsolatban nem kívánt konkrét kijelentéseket tenni. Csalódottak a betegszervezetek képviselői is – erről már Poós Péter, az Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetsége (ABOSZ) elnöke, mint a Kerekasztal ülésének levezetője szólt a sajtótájékoztatón. Bár nem hullattak könnyeket az Egészségbiztosítási Felügyelet és a Nemzeti Egészségügyi Tanács felszámolása miatt, ám hiába ígérte akkor az egészségügyért felelős államtitkár a NBF létrehozását, az a mai napig nem állt fel. Tavaly óta néhány informális egyeztetés történt, most pedig körvonalazódik egy jogszabálytervezet, amely azonban a betegszervezetek ajánlásait nem tartalmazza, nincsenek benne garanciák, és ennek alapján az NBF „kiüresedett gittegylet lenne”. Egy éves késlekedéssel állt fel – és egyelőre a mai napig sem működik – az OBDK. Poós Péter elmondta, korábban abban reménykedtek, hogy a Központ egy erős, hatósági jogkörökkel is felruházott intézmény lesz. Jóhiszeműségük azonban hiábavaló volt, hiszen az OBDK nem szolgálja a betegek jogainak érvényesülését. eLitMed.hu, Tarcza Orsolya 2012-09-28

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Gyakorlatias betegjogvédelem

Az OBDK fennállásának első évfordulóján dr. Novák Krisztinát kérdeztük

Hírvilág

Mérlegen az új egészségügyi modell

Kizárták a társadalmat a kezdeményezésből és az ellenőrzésből

Hírvilág

Emberközpontú jogvédelem

Beszámolt terveiről a Betegjogi Központ vezetője

Hírvilág

Bizalom és megbecsültség kell

Fókuszban a betegjogok

Egészségpolitika

Jól működött, ezért megszüntetik?

A Magyar Közlöny december 2-i számában megjelent az, a kormány által tavasz óta lebegtetett terv, amely a takarékosabb működtetésre való hivatkozással számos közintézményt megszüntet, illetve beolvaszt különböző minisztériumokba. Ennek a tervnek esett áldozatul (több más egészségügyi közintézménnyel együtt) az Országos Egészségbiztosítási Pénztár is.