Hírvilág

Csaknem ötezer éve érkezett a pestis Európába az eurázsiai sztyeppéről

2017. NOVEMBER 27.

Szöveg nagyítása:

-
+

A Current Biology című tudományos lapban megjelent tanulmányuk szerint a halálos baktérium a keletről bevándorló emberekkel érkezett Európába. A szakértők több mint 500 ősi csontvázból származó mintát vizsgáltak, és hat egyénből sikerült rekonstruálni a pestisbaktérium teljes genomját.

A hat különböző minta Oroszország, Németország, Magyarország, Litvánia, Észtország és Horvátország területéről, illetve a késő neolitikus és a bronzkor közötti időszakból származik.

"Az oroszországi és a horvátországi minta a valaha publikált legrégebbi pestises minták közé tartozik. Azonos korból eredeztethetők, mint egy korábban bemutatott, a szibériai Altaj régiójából származó minta" - idézi Alexander Herbiget, a jénai Max Planck Intézet munkatársát a BBC.

A Yersinia pestis, a pestist okozó baktérium több történelmi jelentőségű járványért, például a 14. században pusztító híres Fekete Halálért felelős, amely becslések szerint Európa populációjának mintegy 30-60 százalékát megölte.

Az ősi DNS elemzéséből kiderült, hogy az újkőkori és a bronzkori pestisgenom közeli rokonságban áll egymással. Ez meglepő, mivel a minták kiterjedt földrajzi régiókból származnak.

"Ebből arra lehet következtetni, hogy a pestis ez idő alatt vagy többször érkezett ugyanarról a helyről, vagy megérkezett a kőkorszakban, és ott is maradt" - mondta Aida Andrades Valtuena jénai kutató. Annak tisztázására, hogy melyik forgatókönyv a legvalószínűbb, a kutatók régészeti és az ősi emberi DNS elemzéséből származó nyomokat kerestek.

Mintegy 4800 évvel ezelőtt nagy tömegben érkeztek Európába emberek a mai Oroszország és Ukrajna területéről, az eurázsiai sztyeppéről. Ezeknek az embereknek a genomjában megtalálható egy megkülönböztető - a szibériai és az amerikai őslakosokra is jellemző - genetikai összetevő, amely a késő újkőkor előtt nem volt jelen Európában.

A pestis legkorábbi jeleinek megjelenése Európában egybeesik a "sztyeppei ág" megjelenésével az európaiakban.

Herbig szerint ez alátámasztja azt az elméletet, hogy a Yersinia pestis valószínűleg a sztyeppéről érkezett 4800 éve. Elemzések szerint a pestisbaktérium fertőzésért felelős genomjai ekkoriban változtak. De további kutatásokra van szükség annak megállapítására, ezek a változások miként hatottak a kór súlyosságára.

Ugyanakkor az is lehetséges, hogy már a korai Yersinia pestis baktérium is képes volt nagy kiterjedésű járvány okozására. Lehet, hogy a sztyeppén élő emberek egy járvány elől menekülve indultak útnak, de a klímaváltozásnak a régióban gyakorolt hatásai is szerepet játszhattak ebben.

A betegség hatással lehetett az európai népesség mélyreható genetikai változásaira, melyek ebben a korban megfigyelhetőek. Néhány régióban a sztyeppe népe felváltotta a korábbi neolitikumi lakosokat.

"Elképzelhető, hogy az európai populáció egy részének, vagy a sztyeppei népnek más szintű volt az immunitása" - mondta Johannes Krause, a Max Planck Intézet szakértője.


Forrás: MTI
MTI 2017. november 23., csütörtök 12:11

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Operatív törzs: nyilvánosak a hétfőtől érvényes védelmi intézkedések

Megjelent a Magyar Közlönyben a hétfőtől hatályos - Budapest kivételével az egész országra érvényes - védelmi intézkedéseket tartalmazó kormányrendelet - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a szombati online sajtótájékoztatón.

Gondolat

Las Trece Rosas – Tizenhárom Rózsa

ZALAI Anita

1939. augusztus 5-én Spanyolországban – néhány hónappal a polgárháború befejeződése után – Franco tábornok parancsára a madridi Almudena temető keleti falánál kivégeztek tizenhárom fiatal lányt.

Hírvilág

Kihalt delfinfajt azonosítottak

Mintegy 25 millió éve élt új delfinfajt azonosítottak amerikai tudósok, a kihalt állat a szakemberek szerint a dél-ázsiai folyami delfin rokona lehetett.

Hírvilág

A terhesség alatt szedett antidepresszánsok növelik a születési rendellenességek kockázatát

A terhesség és a depresszió elismert szakértője már korábban kapcsolatot talált az antidepresszánsok szedése és a vetélés, valamint az alacsony súllyal, esetleg autizmussal született gyerekek között. Új tanulmánya az elsők között van, amely a születési rendellenességek magasabb előfordulási arányára hívja fel a figyelmet a depresszió miatt gyógyszerekkel kezelt nőknél.

Hírvilág

A kétéltűeket világszerte tizedelő betegség oka az emberiség

A globalizáció az elsődleges oka a Batrachochytrium dendrobatidis nevű rajzóspórás gomba által okozott betegség terjedésének.