Hírvilág

Cochrane-együttműködés Magyarországon

2014. OKTÓBER 17.

Szöveg nagyítása:

-
+

A bizonyítékokon alapuló orvoslást elősegítő nemzetközi Cochrane-együttműködés a visegrádi országok közül elsőként Magyarországon, Pécsen alakított tagozatot – jelentették be a baranyai megyeszékhelyen csütörtökön. A tagozat megalakulását a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központja (PTE KK) kezdeményezte, a céljairól és feladatairól szimpóziumot tartottak csütörtökön. A PTE KK főigazgatója, Decsi Tamás az MTI érdeklődésére elmondta, a Cochrane-együttműködés célja, hogy az orvostudomány eredményei megalapozott körülmények között kerüljenek át a mindennapi gyakorlatba, például az az orvoslási mód, ami használ a betegeknek, minél hamarabb, minél szélesebb körhöz jusson el, a kétséges hasznú gyógymódokat viszont a helyükön értékeljék. Hozzátette: a hálózat és a tagozatok tanulmányok készítésével, terjesztésével, az egyes gyógyító központok kutatásainak közreadásával segítik a bizonyítékokon alapuló orvoslást. Decsi Tamás kitért arra, hogy Magyarországon a bizonyítékokon alapuló orvoslás nagyjából az ezredfordulón indult, s néhány éven keresztül egy angol alapítvány támogatásával működött egy hazai munkacsoport Tudáson Alapuló Orvoslás (Tudor) néven. A finanszírozási háttér megszűnésével azonban e szervezet felhagyott tevékenységével. Felhívta a figyelmet arra, hogy a hazai orvoslás szempontjából is komoly hozadéka lesz a csatlakozásnak, hiszen a magyar egészségügy hozzájuthat a Cochrane-együttműködés belső kutatási anyagaihoz, a magyar kutatási eredmények, gyógyítási eljárások pedig könnyebben és gyorsabban felkelthetik a nemzetközi szakmai közvélemény figyelmét. Decsi Tamás elmondta: a visegrádi országok közül egyedül Magyarországon működik mostantól Cochrane-tagszervezet; Ausztriában tíz, Szlovéniában két éve alakult hasonló. Magyar közbenjárásra Lengyelország adhat újabb szervezetet a régióból - fűzte hozzá. Páva Zsolt (Fidesz) pécsi polgármester a szimpóziumon tartott köszöntőjében úgy fogalmazott, a tagozat megalakulása jelentősen erősíti a magyar orvosképzést és a gyógyítást, e területen az ország versenyképességét, és több külföldi hallgatót csábíthat a baranyai megyeszékhelyre. A Cochrane több mint 120 ország gyógyászattal foglalkozó szakembereinek, kutatóinak, betegügyvédeinek nonprofit hálózata, célja, hogy olyan hiteles, hozzáférhető egészségügyi információkkal lássa el az érintetteket, amelyek létrejötte nem kötődik céges támogatáshoz. A hálózatot Archibald Leman Cochrane 20. században élt skót orvosról nevezték el. MTI 2014. október 16., csütörtök

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Egészségpolitika

Módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény

Mindenképpen módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény – állították egybehangzóan munkajogász szakértők egy, az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényről szervezett videókonferencián. Ahogy elfogadhatatlan ennyire méltatlan, elkapkodott, kidolgozatlan és indokolatlanul nehéz körülményeket teremteni, és ilyen választásra kényszeríteni valakit az élethivatását illetően.

PharmaPraxis

Antimikrobás szerek a patikai gyakorlatban

TÓSAKI Árpád

A baktériumfertőzés esetén alkalmazható készítmények széles tárháza áll a gyógyítók rendelkezésére. Egyes csoportjaik eltérő hatásmechanizmussal pusztítják el a kórokozókat. Jelen cikkben a baktériumok sejtfalszintézisére ható gyógyszerekkel ismerkedünk meg részletesebben.