Hírvilág

2013. legjelentősebb tudományos felfedezései

2013. DECEMBER 20.

Szöveg nagyítása:

-
+

A rák immunterápiája az év tudományos felfedezése a Science szerint I A rák immunterápiával történő kezelésében elért előrelépést választotta az év tudományos felfedezésének a Science, de a tekintélyes folyóirat frissen közzétett listájára a laboratóriumban őssejtekből létrehozott miniatűr szervek is felkerültek. Évtizedek óta tartó kutatások után idén végre megmutatkozott, hogy mire képes a rák immunterápiája - írta a lap, amely szerint új fejezet kezdődött a rák kutatásában és kezelésében. Az immunterápia nem a tumort állítja a kezelés középpontjába, hanem az emberi immunrendszert: az immunsejteket serkentve próbálják legyőzni a rákot. A Science évente közzétett listája az immunterápia mögött kilenc további felfedezést sorol fel, szerepel köztük az is, hogy alvás közben az emberi agy nagytakarítást és karbantartást is végez magán. Egérkísérletek során figyelték meg a kutatók, hogy alvás közben kitágulnak az idegsejtek közti csatornák, hogy az agyi folyadék átmoshassa őket. Ez a kutatók szerint arra utal, hogy az idegrendszer tisztán tartása az alvás legfontosabb okai közé tartozik. Nagy jelentőségűek voltak 2013-ban a laboratóriumi körülmények között növesztett miniatűr szervek, szervkezdemények is - írta a Science. Sikerült előállítani többek között miniatűr májat, vesét és agyat, amelyeket egy nap talán jobban lehet majd kutatási célokra használni, mint a kísérleti állatokat Az emberi testben élő számtalan mikroba kutatásával is áttörést értek el tudósok. Fény derült arra, az ember számára mekkora jelentőségűek ezek a parányi élőlények - magyarázta a Science. Az orvosi kezeléseknél a jövőben sokkal inkább számításba kell venni az emberi szervezetben élő mikrobákat. Amerikai kutatóknak 2013-ban sikerült először klónozott emberi embriókat előállítani és őssejteket nyerni belőlük. Azt a módszert alkalmazták, amelyet a Dolly nevű klónbárány létrehozásához is. Vitatott eljárásukhoz a tudósok koffeintartalmú oldatot használtak. A genetikában nagy jelentőségű, úgynevezett CRISPR-elemek - vagyis a csoportos, szabályosan megszakított rövid palindróm ismétlések (Clustered Regularly Interspaced Short Palindromic Repeats, CRISPR) is felkerültek a felfedezések idei toplistájára. Több mint egy tucat kutatócsoport használta az ismétlődő DNS-szakaszok felfedezését arra, hogy növények, állatok és emberi sejtek genomját megváltoztassa. Az elemeket ma már az egyes gének manipulálásához használt szikének tekintik. Az agyszövet ábrázolásának új technikája, amely a szövetet átlátszónak mutatja és látni engedi az agysejteket is, "megváltoztatta, ahogyan a tudósok erre az igen bonyolult szervre tekintenek" - fogalmazott a Science. Egy csillagászati felfedezést is felvett listájára a folyóirat: 2013-ban igazolták azt a több évtizedes sejtést, hogy a szupernóvák kozmikus sugárzás forrásai lehetnek. A Science 2012-es toplistáját a Higgs-bozon létezésének bizonyítása vezette. Forrás: Index 2013. december 19., csütörtök

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Gondolat

Miért vagyunk illetve miért nem vagyunk kaukázusiak?

A paleontológiai leletek és a genetikai vizsgálatok egyértelműen azt mutatják, hogy az emberiség Afrikából származik. Nem kellene használnunk az ezt tagadó, elavult kifejezést.

COVID-19

Enyhe tünetmentes SARS-CoV-2-fertőzött betegeknél észlelt íz- és illatérzékelés-változás

Az egyes jelentések és tudományos publikációk a SARS CoV-2 vírussal fertőzött betegek tünetei között leggyakrabban a lázat, a fáradtságot, a száraz köhögést, az izomfájdalmat és a légszomjat említik. Ugyanakkor enyhe tüneteket mutató betegek gyakran számoltak be a szag- vagy ízérzékelésben bekövetkezett változásokról, mint a megbetegedés általuk tapasztalt első jeléről.

Egészségpolitika

Módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény

Mindenképpen módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény – állították egybehangzóan munkajogász szakértők egy, az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényről szervezett videókonferencián. Ahogy elfogadhatatlan ennyire méltatlan, elkapkodott, kidolgozatlan és indokolatlanul nehéz körülményeket teremteni, és ilyen választásra kényszeríteni valakit az élethivatását illetően.

Egészségpolitika

Szakmai javaslat a Covid-19-járvány okozta tömeges megbetegedések és halálozások csökkentése érdekében hozandó intézkedésekre a negyedik hullámban

Tisztában vagyunk azzal, hogy a járvány elleni védekezésbe már mindenki belefáradt. Mégis, egészségügyi szakemberként tudjuk, hogy a Covid-19-járvány 4. hulláma során sem lesznek elkerülhetők a racionális korlátozó intézkedések. Hazánk jelenlegi átoltottsági szintjén a nyájimmunitás kialakulásával egyelőre nem számolhatunk, az ismét erősödő járvány a következő hónapokban több ezer áldozattal jár majd, elsősorban az oltatlanok között. Le kell számolnunk azzal a tévhittel is, hogy a beoltottság önmagában teljes biztonságot jelent! A hamis biztonságérzet az oltottak körében, a kiegészítő védelmi szabályok sutba dobása a járvány fellángolásának a melegágyát képezi az átoltottság mai szintje mellett.