Klinikum

Vakcinából szabadult poliovírus

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+

Egy vakcinából származó poliovírus-törzs, amely az utóbbi években terjedt el, súlyos járványt okozhat, ez azonban kivédhető a jelenleg is használt oltóanyagokkal - olvasható a New England Journal of Medicine legújabb számában.

A poliovírus okozta poliomyelitis (járványos gyermekbénulás) igen fertőző és elsősorban az öt éven aluli gyermekeket érinti. Körülbelül minden 200. emberben, aki polioval fertőződik meg, tartós bénulás alakul ki, ami végzetes is lehet. A poliót gyakorlatilag eradikálták a 2000-es évek elején egy nagy oltási kampány, a Global Polio Eradication Initiative részeként, de a gyermekbénulásos esetek száma 2003 és 2009 között évi 1000 és 2000 között stagnált, és csak a közelmúltban, 2010-ben csökkent.

Ritkán előfordul, hogy vakcinából származó poliovírusok terjednek el az aluloltott populációkban. Az oltóanyagban lévő, legyengített vírustörzs önmagában nem okoz betegséget, ám mutációk és más vírustörzsekkel való rekombinálódás után veszélyessé válhat.

Az első dokumentált poliojárvány, amelyet egy vakcinából kikerült vírustörzs (cVDPV) okozott, Hispaniola szigetén tört ki 2000-ben. Bár az elmúlt évtizedben többmilliárd dózisban adtak be orális vakcinát, csupán 14 cVDPV-járványt regisztráltak, amelyek összesen 15 országot érintettek, és általában korlátozott nagyságúak voltak. A vakcinából származó törzsek okozta járványok súlyosságáról és potenciális hatásáról kevés bizonyíték állt rendelkezésre.

Az Imperial College London járványelemzéssel és -modellezéssel foglalkozó intézetének kutatói nigériai kollégáikkal és a WHO szakembereivel együtt az eddigi legnagyobb dokumentált cVDPV-járványt elemezték, amely Nigériában kezdett cirkulálni 2005-ben. A szerzők 278 gyermek adatait vizsgálták meg, akikben a 2-es szerotípusú cVDPV-törzs tartós bénulást idézett elő, és összehasonlították őket olyan nigériai gyermekek adataival, akikben a vad típusú poliovírus okozott gyermekbénulást. Az elemzés azt mutattak, hogy a 2-es szerotípusú cVDPV ugyanolyan könnyen terjed és ugyanolyan eséllyel okozhat súlyos betegséget, mint az azonos szerotípusú, vad típusú poliovírus.

A vizsgálatban azt is kimutatták, hogy a trivalens orális poliovakcinával (OPV) való oltás, amely jelenleg az egyik legfőbb eszköz a polio elleni védekezésre, igen hatékonyan megelőzi a 2-es szerotípusú cVDPV okozta bénulást. Ezért létfontosságú, hogy továbbra is oltsák a nigériai és szomszédos országokban élő gyermekeket trivalens OPV-vel.
A kutatók továbbá azt javasolják, hogy ha a vad típusú poliovírust sikerül eradikálni, az orális poliovakcinákkal való rutinszerű oltást abba kell hagyni, hogy megelőzzék a további vakcinaeredetű vírustörzsek kialakulását.

Helen Jenkins, a cikk első szerzője szerint a vakcinaeredetű poliovírusokat komolyan kell venni. "Kezünkben vannak a megfelelő eszközök, hogy küzdjünk ellenük - mondta a kutatónő. Korábban nagy sikereket értünk el a polio ellen, és bízunk benne, hogy végül sikerülni fog teljesen eradikálni."


Szemlézte: eLitMed.hu, dr. Víg Julianna

Forrás: N Engl J Med 2010; 362(25):2360-2369

Kapcsolódó anyagok: LAM 2005;15(6)


HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma

Klinikum

A Janus-kináz-gátlás alapjai – mi történik a sejten belül? - A Figyelő 2017;1

POLGÁR Anna

A rheumatoid arthritis (RA) patomechanizmusának ismert résztvevői az aktivált T-sejtek által stimulált B-sejtek és a monocyta-macrophag rendszer sejtjei, amelyek jelentős mennyiségű gyulladásos citokint termelnek. A citokinek hatásukat a különböző sejteken megjelenő receptorok közvetítésével fejtik ki.

Klinikum

A hyperuricaemia diétás vonatkozásai

MEZEI Zsuzsanna

A húgysav keletkezésének vannak endogen (purinszintézis, sejtpusztulás) és exogen (táplálkozás) forrásai. A kezelésnek tehát ennek megfelelően kell, hogy legyen nem csak endogen, hanem exogen útja is, ami magát a táplálkozást (és a helyes életvitelt is) foglalja magába.

Klinikum

A bél-agy-tengely újabb összefüggései

Gyulladásos bélbetegség esetén több mint duplájára nő a demencia kockázata; IBD-ben szenvedőknél 7 évvel korábban kezdődik az elbutulás.

Klinikum

Problémák a Pfizer Covid-19 elleni vakcina vizsgálataiban

Mint az akkor a kutatásszervező Ventavia Research Group alkalmazásában álló regionális igazgató a The BMJ-nek elmondta, a Ventavia adatokat hamisított, nem maszkolt/nem vak módon kezelte a betegeket, nem megfelelően képzett vakcinátorokat alkalmazott, és a III. fázisú vizsgálatok során nem követte megfelelően a betegek által jelentett adverz eseményeket. A cég minőség-ellenőrzéssel foglalkozó munkatársai olyan sok problémát találtak, aminek megoldására képtelenek voltak. Miután a Ventavia vezetését a regionális igazgató, Brook Jackson többször is tájékoztatta a problémákról, az FDA-nak is panaszos e-mailt írt – a Ventavia még aznap kirúgta.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

A H1N1 elleni védőoltás halálos, az idegeket érintő betegséghez vezethet - egy vezető neurológus szerint

Az információ Nagy-Britanniában egy bizalmas levélben jutott el a vezető neurológusokhoz, akik értetlenkedve fogadták a hírt, hiszen már emberek millióinak, köztük gyermekeknek is megkezdődött az oltása.

Idegtudományok

Encephalitis lethargica

Az encephalitis lethargicában elhunytak agyának boncolása hyperaemiás agyhártyákat, ödémás agyat és az agytörzs vörös elszíneződését mutatta; a legkifejezettebb eltérések von Economo szerint a substantia nigrában voltak felfedezhetők, azonban jellemző volt a széleskörű, diffúz vérzés és gyulladás is. A krónikus szakaszban elhunytak agyában atrófia és perzisztens gyulladás, az agytörzsben pedig neuronpusztulás és gliózis, valamint neurofibrillum-lerakódás volt kimutatható.

Klinikum

Az immunitás nemi különbségeinek hatása a vakcinafejlesztésre

Bár a vakcináció az egyik legsikeresebb közegészségügyi intervenció, a klasszikus vakcinafejlesztés leginkább empirikus alapokon folyik, a vakcinák biztonságossági és immunogenitási profilja patogénspecifikus. Az oltási rezsimek minden beoltandó számára ugyanazt az oltást ajánlják, holott jól ismert: a beoltott egyén sajátosságai – életkor, nem, komorbiditások, egyéb infekciók, mikrobiom – jelentősen befolyásolják a vakcinációra adott individuális választ. A Frontiers in Immunology összefoglaló közleménye áttekinti a férfi, illetve női nem hatását az oltásokkal kapcsolatos immunválaszra, és az „ugyanazt az oltást mindenkinek”, illetve az „egy kórokozó, egy vakcina” szemlélet helyett a különböző populációkat figyelembe vevő oltásfejlesztési és oltási stratégia mellett érvel.

COVID-19

Coronavirusok és CNS-betegségek

A respiratorikus vírusok közül jónéhány neuroinvazív képességgel is bír, és a központi idegrendszerben (CNS) szaporodva a direkt sejtkárosító hatás mellett az arra fogékonyakban autoimmun folyamatokat indíthat be. Mivel jelenleg a neurológiai betegségek nagy része ismeretlen etiológiájú, érdemes megfontolni az opportunisztikus respiratorikus kórokozók szerepét ezek kialakulásában, exacerbációjában.

Hírvilág

Carl von Rokitansky új kórbonctana és Rudolf Virchow sejtpatológiája

A neuronok közötti információ átvitel tanulmányozását megelőzte az a felismerés, hogy nem a rostok, hanem a Th. Schwann által felfedezett sejtek az állati szervezetek legkisebb építőkövei.