Klinikum

Szöveg nagyítása:

-
+

A skóciai Shetland szigetének 10 háziorvosa a brit egészségbiztosító támogatásával 2018. október 5. óta receptre írhat fel betegeinek különféle természetben végzendő programokat (1). A betegek részére többek között ajánlják a Tudományos Akadémia szakemberei által összeállított sétaútvonalakat, amelyeken megfigyelhetik a helyi állat- és növényvilágot, különös tekintettel a madárfajokra, és a betegek hónapokra osztott kalendáriumot is kapnak (2), amelyben január hónapra pl. a következő ajánlások szerepelnek:

Menj ki – és légy csendben három percig, figyelj a természet hangjaira.
Nézz meg alaposan egy zuzmót (egy megfordított távcső kiválóan alkalmas a feladatra).
Számold meg, hány madárral találkoztál út közben.
Menj ki a természetbe egy rövid időre akkor is, ha rossz az időjárás, és érezd az arcodon a szél és az eső élénkítő hatását az arcodon.

Februárban a javaslatok között szerepel a hópihe-rajzolás, a kagylógyűjtés, a madárfürdő-készítés, a hollómegfigyelés, a virághagyma-ültetés, márciusban a játék a fűben vagy a kutyakölcsönkérés és -sétáltatás, áprilisban különböző fakéreg-textúrák végigtapogatása, szemétszedés, májusban hangtérkép-készítés vagy a természetben található tárgyakból műalkotás létrehozása.

A „Természet háziorvosi receptre” kezdeményezésről beszámoló kommentárok kiemelik: a brit egészségbiztosító más körzeti orvosokat és a kórházi orvosokat is arra bátorítja, hogy javasoljanak betegeiknek erdei sétát vagy vízparti kirándulást, illetve a helyi parkok és a kórházhoz közeli fás területek gyakoribb igénybevételét.

Az egészségbiztosító szakemberei szerint a receptre felírt természet nem a konvencionális gyógyszerek helyettesítését, hanem kiegészítésüket szolgálja, és különösen azért hasznos, mert bevonja az embereket a saját egészségi állapotuk javításába. Mint kifejtik, a természetben töltött idő pozitív fizikai és mentális hatásait nagyon jó minőségű bizonyítékok támasztják alá, és itt az ideje, hogy erről az egészségügyi szektor is tudomást vegyen.

Az elmúlt évtizedben ugyanis nagyon megszaporodtak azok a kutatások, amelyek a természet humán egészségre gyakorolt hatását elemzik. Az egyik legutóbbi, a szükséges jövőbeli kutatási irányokat is bemutató összefoglaló (3) kifejti: napjainkban az emberiség fele, míg pl. az USA-ban négyötöde városokban él, ahol a természettel való találkozás igencsak korlátozott. Az amerikaiak idejük több mint 90%-át épületekben és autókban töltik, a 8 évesnél fiatalabbak napi két órát, a 8 és 18 év közöttiek 7 és fél órát, a felnőttek 10 és fél órát töltenek monitorok előtt. A közelmúltban viszont rengeteg vizsgálat bizonyította a természetben töltött idő pozitív egészségügyi hatásait, és számos áttekintő közlemény foglalta össze ezek eredményeit (4-10). Mindezek a teljesség igénye nélkül a következő betegségekben és állapotokban bizonyítják a természetkúra gyógyító hatását:

• Stressz
• Alvászavarok
• Mentális problémák
• Depresszió
• Szorongás
• Agresszió
• ADHD (figyelemhiányos hiperaktivitás)
• Hipertónia
• Kongesztív szívelégtelenség
• Obezitás
• Cukorbetegség
• Látászavarok
• Asztma
• Allergia

A vizsgálatok arról is beszámolnak, hogy a természetkúra hatására

• Csökken a mortalitás
• Javul az általános egészségi állapot
• Javul az immunrendszer működése
• Nő a ráktúlélés
• Javul a fájdalomkontroll
• Javul a gyermekek kognitív és motoros fejlődése
• Csökken a csecsemőhalandóság
• Javul a posztoperatív gyógyulás
• Növekszik a boldogság és az élettel való elégedettség

Frumkin és munkatársai áttekintő közleményük összefoglalásaképp kifejtik: a rendelkezésünkre álló magas szintű bizonyítékok szerint a természetben töltött idő számos betegséget enyhít, köztük számos olyat is, amelyek napjainkban a közegészségügy prioritásait jelentik; ilyen pl. az elhízás, a kardiovaszkuláris betegségek, a depresszió vagy szorongás. A természetkúra pozitív eredménnyel jár az emberek egész élettartama során mind a betegségmegelőzés, mind a betegségek kezelése területén. A konvencionális orvosi beavatkozásokhoz képest a természetkúra olcsó, biztonságos, praktikus, az alkalmazásához nem szükséges az magas képzettségű szakember. Kevés gyógyszer dicsekedhet ilyen előnyös tulajdonságokkal.

Kazai Anita dr.
eLitMed.hu
2019. január 09.


(1) https://www.theguardian.com/uk-news/2018/oct/05/scottish-gps-nhs-begin-prescribing-rambling-birdwatching
(2) https://www.healthyshetland.com/site/assets/files/1178/730-1309-17-18_nature_prescriptions_calendar_4sep.pdf
(3) Frumkin H, Bratman GN, Breslow SJ, et al. Nature Contact and Human Health: A Research Agenda. Environ Health Perspect. 2017;125(7):075001. Published 2017 Jul 31. doi:10.1289/EHP1663
(4) Younan D, Tuvblad C, Li L, Wu J, Lurmann F, Franklin M., et al. 2016. Environmental determinants of aggression in adolescents: Role of urban neighborhood greenspace. J Am Acad Child Adolesc Psychiatry 55(7):591–601, PMID: 27343886, 10.1016/j.jaac.2016.05.002.
(5) Woo J, Tang N, Suen E, Leung J, Wong M. 2009. Green space, psychological restoration, and telomere length. Lancet 373(9660):299–300, PMID: 19167568, 10.1016/S0140-6736(09)60094-5
(6) White MP, Alcock I, Wheeler BW, Depledge MH. 2013. Would you be happier living in a greener urban area? A fixed-effects analysis of panel data. Psychol Sci 24(6):920–928, 10.1177/0956797612464659.
(7) van den Berg AE, van den Berg CG. 2011. A comparison of children with ADHD in a natural and built setting. Child Care Health Dev 37(3):430–439, PMID: 21143265, 10.1111/j.1365-2214.2010.01172.x.
(8) Tilley S, Neale C, Patuano A, Cinderby S. 2017. Older people's experiences of mobility and mood in an urban environment: a mixed methods approach using electroencephalography (EEG) and interviews. Int J Environ Res Public Health 14(2):151, 10.3390/ijerph14020151
(9) Seymour V. 2016. The human–nature relationship and its impact on health: A critical review. Front Public Health 4:260, 10.3389/fpubh.2016.00260.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma

Klinikum

A Janus-kináz-gátlás alapjai – mi történik a sejten belül? - A Figyelő 2017;1

POLGÁR Anna

A rheumatoid arthritis (RA) patomechanizmusának ismert résztvevői az aktivált T-sejtek által stimulált B-sejtek és a monocyta-macrophag rendszer sejtjei, amelyek jelentős mennyiségű gyulladásos citokint termelnek. A citokinek hatásukat a különböző sejteken megjelenő receptorok közvetítésével fejtik ki.

Klinikum

A hyperuricaemia diétás vonatkozásai

MEZEI Zsuzsanna

A húgysav keletkezésének vannak endogen (purinszintézis, sejtpusztulás) és exogen (táplálkozás) forrásai. A kezelésnek tehát ennek megfelelően kell, hogy legyen nem csak endogen, hanem exogen útja is, ami magát a táplálkozást (és a helyes életvitelt is) foglalja magába.

Klinikum

A bél-agy-tengely újabb összefüggései

Gyulladásos bélbetegség esetén több mint duplájára nő a demencia kockázata; IBD-ben szenvedőknél 7 évvel korábban kezdődik az elbutulás.

Klinikum

Problémák a Pfizer Covid-19 elleni vakcina vizsgálataiban

Mint az akkor a kutatásszervező Ventavia Research Group alkalmazásában álló regionális igazgató a The BMJ-nek elmondta, a Ventavia adatokat hamisított, nem maszkolt/nem vak módon kezelte a betegeket, nem megfelelően képzett vakcinátorokat alkalmazott, és a III. fázisú vizsgálatok során nem követte megfelelően a betegek által jelentett adverz eseményeket. A cég minőség-ellenőrzéssel foglalkozó munkatársai olyan sok problémát találtak, aminek megoldására képtelenek voltak. Miután a Ventavia vezetését a regionális igazgató, Brook Jackson többször is tájékoztatta a problémákról, az FDA-nak is panaszos e-mailt írt – a Ventavia még aznap kirúgta.

Kapcsolódó anyagok

Klinikum

Mivel érdemes kezdeni a vérnyomáscsökkentő terápiát?

Egy 5 millió beteg adatain alapuló – The Lancet-ben megjelent - elemzés azt mutatta ki, hogy az ACE-gátlóval indított antihipertenzív kezelés kevésbé hatékony, és több mellékhatást eredményez, mint a thiazid diuretikumokkal kezdett vérnyomáscsökkentés.

Klinikum

A rilmenidin vérnyomáscsökkentő hatása A hazai multicentrikus VERITAS vizsgálat eredményeinek értékelése

FARSANG Csaba

A VERITAS vizsgálat igazolta, hogy az imidazolin I1-receptor agonista rilmenidin szignifikánsan csökkentette a higanyos mérővel és ambuláns vérnyomás-monitorozással (ABPM) mért vérnyomást hypertoniás betegekben. A szer a „fehérköpeny-reakciót”, a balkamra-hypertrophiát (LVH) is csökkentette. Egy másik vizsgálatban igazolódott, hogy a hypertoniás betegekben a rilmenidin fokozta a baroreflex érzékenységét. Ez a hatás - főleg nappal - hozzájárulhat a vérnyomáscsökkentő effektushoz.

PharmaPraxis

Gyógyszerész-orvos kollaboratív modellben végzett hypertonia-menedzsment értékelése

Napjainkban a körzeti orvosi praxisok munkaerőhiánnyal küzdenek, és egyre fontosabbá válik egy új gondozási modell kialakítása: a nem-orvos szolgáltatók, többek között a gyógyszerészek bevonása és integrált betegellátó csapatok kialakítása.

Hírvilág

Nemzetközi Hypertonia Nap -- május 17

A Nemzetközi Hypertonia Társaság és a Hypertonia Világ Liga mozgalmat hirdetett 2019 májusára (May Measurement Month 2017 – MMM17,) amely egy újabb figyelemfelhívás a népbetegséggé vált magas vérnyomás veszélyeire, kellő időben történő felismerésére és megelőzésére. Az Egészségügyi Világszervezet ugyanakkor minden év május 17.-ére hirdeti meg a Hypertonia Világnapját, mely most kiegészül egy egész hónap vérnyomásmérési programjával, amely keretén belül felhívást intéz kortól és nemtől függetlenül mindenki számára, hogy ellenőriztesse, mérje meg saját, esetleg családtagjai illetve barátai vérnyomást.

PharmaPraxis

A gyógyszerész által küldött napi SMS-emlékeztető hatásossága

A klinikai vizsgálatok szaklapja közölte az első regisztrált szlovákiai gyógyszerészeti klinikai vizsgálat protokollját. A tervezett vizsgálat elsődleges célja annak megállapítása, hogy a standard gyógyszerészi ellátáson felül nyújtott személyre szabott napi SMS-emlékeztető milyen mértékben javítja az 55 évnél idősebb, ambuláns ellátásban részesülő hypertoniás betegek gyógyszerszedési fegyelmét.