Klinikum

Szegedi Szűts István - az elfeledett emigráns művész

GÖMÖR Béla

2015. MÁJUS 18.

Szöveg nagyítása:

-
+

Kultúra- és információgyarapító rövid közlésről esik szó az alábbiakban. Ezt megtehetném, mint autoreferáló akkor is, ha a gyermekreumatológiához soha, semmi közöm nem lett volna, de az a tény, hogy 1984-től majd 10 éven át a vezetésem alatt működő osztályon, a tanszéken volt a Balogh Zsolt által irányított gyermekreumatológiai részleg - még közelebb hoz e honlaphoz

Nos, a szóban forgó kötetnek viszont semmi köze a reumatológiához. Viszont - már vagy másfél évtizede passziómmá vált, a hivatásos művészettörténészek kenyeréből kicsit elenni. Vagyis sok művészeti cikkben és jó néhány kötetben olyan témák feldolgozásával jelentkeztem, amelyekhez országunkban amúgy senki nem nyúlt volna.

A címben említett kötet bemutatója a Petőfi Irodalmi Múzeumban 2014. szeptember 12-én volt. A keménykötésű, 80 oldalas kis monográfia, 19 egész oldalas reprodukcióval, 30 szövegközti reprodukcióval és 158 irodalmi jegyzettel ábrázolja Szegedi Szűts István művészeti pályafutását és emberi alkatát.

Már mint rajzolót is nagy tehetségnek könyvelték el, majd 1926-os budapesti kiállítása fényes jövőt sejtetett. Talán nem volt elég kitartó ezen a vonalon, mert nagy sikerű 1928-as angliai kiállítása ellenére nem futott be nagy karriert.

A feltárt kutatási adatok egyértelművé teszik, hogy az 1936-ban külföldre, nevezetesen Angliába szakadt művészt - alkotó élete során, a festés és a grafika területén erőteljesen foglalkoztatta a művészi kifejezés, majd elkapta a láz, mellyel többezres mennyiségű rajzot állított elő trükkfilmhez. A „Légi titánok” rajzfilmjében Ránki György remek zenéjére őrjítő mozgásokat művelnek bájos rovarok. Lehetséges, hogy mint trükkfilmrajzoló akár az európai Walt Disney lehetett volna, de ezen a vonalon sem tudott igazán kibontakozni.

A szigetországba történt emigrálása után, az 1959-ben bekövetkezett haláláig élt. Így tehát felnőttkori életének felét Magyarországon, a másik felét pedig az Egyesült Királyságban élte le. Elsősorban naplóbejegyzései tanúskodnak arról, hogy a gyermek-, és fiatalkori magyar élmények hatása egész életében uralkodtak a lelkében.

Rejtélyekkel teli életútja a magyar kultúra egy kicsiny szeletét jelenti, melyet hűségesen képviselt új hazájában is.

Életét, mint sok kortársáét, bizonyára nagymértékben meghatározta, hogy mind a két világháborút felnőtt fejjel kellett végigélnie. Az első világháború alatti négy éves katonai szolgálata éppen művészeti főiskolai tanulmányait szakította meg. A 20-as években állást szerezni nehéz volt, de miután rajztanári diplomájával elhelyezkedett, csupán nyolc évig tanított. Hat éven át Csongrádon működött, ahol éppen ennek a kötetnek a révén sikerül most elkezdeni feltámasztani emlékét.

Dr. Gömör Béla

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma

Klinikum

A Janus-kináz-gátlás alapjai – mi történik a sejten belül? - A Figyelő 2017;1

POLGÁR Anna

A rheumatoid arthritis (RA) patomechanizmusának ismert résztvevői az aktivált T-sejtek által stimulált B-sejtek és a monocyta-macrophag rendszer sejtjei, amelyek jelentős mennyiségű gyulladásos citokint termelnek. A citokinek hatásukat a különböző sejteken megjelenő receptorok közvetítésével fejtik ki.

Klinikum

A hyperuricaemia diétás vonatkozásai

MEZEI Zsuzsanna

A húgysav keletkezésének vannak endogen (purinszintézis, sejtpusztulás) és exogen (táplálkozás) forrásai. A kezelésnek tehát ennek megfelelően kell, hogy legyen nem csak endogen, hanem exogen útja is, ami magát a táplálkozást (és a helyes életvitelt is) foglalja magába.

Klinikum

A bél-agy-tengely újabb összefüggései

Gyulladásos bélbetegség esetén több mint duplájára nő a demencia kockázata; IBD-ben szenvedőknél 7 évvel korábban kezdődik az elbutulás.

Klinikum

Problémák a Pfizer Covid-19 elleni vakcina vizsgálataiban

Mint az akkor a kutatásszervező Ventavia Research Group alkalmazásában álló regionális igazgató a The BMJ-nek elmondta, a Ventavia adatokat hamisított, nem maszkolt/nem vak módon kezelte a betegeket, nem megfelelően képzett vakcinátorokat alkalmazott, és a III. fázisú vizsgálatok során nem követte megfelelően a betegek által jelentett adverz eseményeket. A cég minőség-ellenőrzéssel foglalkozó munkatársai olyan sok problémát találtak, aminek megoldására képtelenek voltak. Miután a Ventavia vezetését a regionális igazgató, Brook Jackson többször is tájékoztatta a problémákról, az FDA-nak is panaszos e-mailt írt – a Ventavia még aznap kirúgta.

Kapcsolódó anyagok

Klinikum

Beszélgetés Bálint Géza főorvossal

Beszélgetés, Dr. Bálint Géza főorvossal az ORFI volt főigazgatójával, a magyar reumatológia egyik legismertebb kiváló orvosával, a humanista orvoslásról 80. születésnapja és Huszár Tibor „Beszélgetőkönyv Bálint Géza professzorral” című könyv megjelenése kapcsán.

Gondolat

Frida Kahlo a Magyar Nemzeti Galériában

Az eredetileg orvosnak készülő Frida Kahlo kisgyermekkorától kezdve betegeskedett. Hatéves korában egy vírusos betegségben a jobb lába eltorzult, majd tinédzser évei végén egy buszbaleset során a gerince és a medencecsontja több helyen eltört...A budapesti kiállítás kapcsán dr. Bellák Gábor művészettörténészt kérdeztük.

Klinikum

Primer Immundefektusok és Gyermekreumatológiai Kórképek

A Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénye PRIMER IMMUNDEFEKTUSOK ÉS GYERMEKREUMATOLÓGIAI KÓRKÉPEK MRE Gyermekreumatológiai Szekció és MIDET tudományos ülés 2014. NOVEMBER 21

Klinikum

European Workshop for Rheumatology Research (EWRR) 34. kongresszusa

A kongresszus ma már hagyományosnak mondható programja a tudományági munkacsoportülések, melyen az adott szakterületen dolgozó kollégák a szakma aktuális kérdéseit vitatják meg. Az ülések ugyanakkor a külföldi laboratóriumokkal való közvetlen kapcsolattartásra is lehetőséget nyújtanak. Idén is négy munkacsoportülés zajlott párhuzamosan: Autoantitestek, Gén- és sejtterápia, Állatmodellek és Synovitis témákban

Gondolat

Erőszak és alkotás

Artemisia Gentileschi: az első nő, aki festőként lett híres