Bár az intézményi szintű beavatkozások hatékonyabbak az orvosok kiégésének kezelésében, számos olyan apró technika van, amivel a leterhelt egészségügyi dolgozók saját maguknak segíthetnek a kiégés megelőzésében.

A kiégés gyakorisága az orvosok között már korábban is meghaladta az 50%-ot, és a Covid-19 megbetegedés terjedésével tovább nőtt az orvosokra nehezedő terhelés, stressz, így a kiégés esélye is. A kimerüléssel, cinizmussal és csökkent hatékonysággal járó kiégés rontja a betegellátás minőségét, veszélyezteti a betegbiztonságot és betegelégedettséget, továbbá a szakma elhagyását eredményezheti. Bár a kiégésért az egészségügy szervezeti felépítése tehető leginkább felelőssé, a megelőzése érdekében az intézmények keveset tesznek, és a problémával leginkább az egyes orvosoknak kell megküzdeniük.

Holott az intézményi szintű beavatkozások (pl. munkaidő-átstrukturálás, a munkaterhelés csökkentése, csoportfoglalkozás a csapatmunka és a vezetői hatékonyság fokozása érdekében, a dolgozók kommunikációs képességét fejlesztő tréningek) hatékonyabbak, és pozitív hatásuk tovább fennmarad, mint az egyes orvosok által önállóan kezdeményezett kiégéskezelés (pl. mindfulness/tudatosság alapú tréning, személyes coaching, pszichoterápia, szupervízió, testedzés, önbizalom-fokozó technikák). Egy, a JAMA Internal Medicine-ben megjelent áttekintő közlemény szerint az intervenciók összességében kicsi, de szignifikáns mértékben csökkentik a kiégést (az általuk biztosított standardizált átlagos különbség/standardized mean difference [SMD]: –0,29). Az átlagot felbontva az orvosok által önállóan végezhető beavatkozási formák esetén az SMD mindössze –0,18 (de azért még szignifikáns), viszont a szervezeti szintű beavatkozások hatása már SMD: –0,45-ös értéket eredményez. A Maria Panagioti és munkatársai által végzett összefoglalás (Controlled Interventions to Reduce Burnout in Physicians: A Systematic Review and Meta-analysis) szerint egyébként a kiégésellenes beavatkozások a tapasztaltabb orvosok körében és az alapellátás esetén szignifikánsan hatékonyabbak (SMD: –0,37 vs. tapasztalatlanabbak: –0,27; illetve SMD: –0,39 vs. kórház: SMD: –0,24).

Vagyis a vezetők folyamatos odafigyelése és a többféle megközelítést alkalmazó, szervezeti szintű beavatkozások a leghatékonyabbak az orvosok kiégésének kezelése érdekében, de az egyéni szintű módszerek is jelentős hatékonysággal bírnak. A kiégésben szenvedő orvosoknak azonban mindenképpen érdemes szakemberhez fordulniuk, hangsúlyozza David Fessel és Cary Cheris kiégést megelőző mikrotechnikákat tárgyaló szakirodalmi áttekintése (Coronavirus Disease 2019 [COVID-19] and Beyond: Micropractices for Burnout Prevention and Emotional Wellness; J Am Coll Radiol). Mint írják, számos olyan apró technika van, amit a kiégés megelőzése érdekében az orvosok nap mint nap alkalmazhatnak. Az amerikai szerzők a szakirodalmi áttekintés mellett orvosok számára vezetett workshopok tapasztalatairól beszámolva mutatják be a legkedveltebb kiégést megelőző mikrotechnikákat. Az ismertetett kiégésprevenciós műhelymunka célja az érzelmi intelligencia fejlesztése volt; a szerzők maguk úgy érezték, hogy az orvosok körében nagy igény van arra, hogy olyan képességeket és stratégiákat tanuljanak, amik segítik őket az egyre bonyolultabb világban való eligazodásban és a munka-magánélet egyensúly megtalálásában. A műhelymunkában részt vevő orvosok különösen azoknak a viselkedésformáknak a megtanulását élvezték, amik minimális idő alatt megtanulhatók és könnyen implementálhatók (mikrotechnikák).

A mikrotechnikák elvégzése csak néhány másodpercet vagy 1-2 percet igényel. Különösen azok könnyűek, amiket már létező tevékenységformához lehet kötni, ilyen pl. ha a kézfertőtlenítés másodperceit mindfulness gyakorlattal kötjük egybe. A kézhigiéné rutinja rendszeres alkalmat ad arra, hogy az illető közben a légzésére fókuszáljon, megfigyelje a testét (éhes? szomjas?), tudatosítsa érzéseit (pl. nyomasztja az előző beteg állapota? ideges a hírek miatt?), vagy vizualizálja magában, hogy milyen típusú jelenléttel (pl. empátia, nyugalom) akar a következő beteggel foglalkozni. A tudatosítási mikrotechnika beilleszthető bármilyen várakozási időbe (pl. amíg bekapcsol a számítógép az elektronikus adatrögzítéshez vagy a piros lámpánál áll valaki), és bármilyen ismétlődő esemény alkalmas lehet arra, hogy hozzákössük az önmegfigyelés és saját jóllétünk ellenőrzésének pillanatait. Egy idő után, ha a jóllétellenőrzés és tudatosodás pillanatai már beépültek a napjainkba, az energiaszintünk megnövekszik, nyomatékosítja a pszichiáter és radiológus szerzőpár.

A tudatosítás melletti másik kedvenc gyakorlat az orvosok mikrotechnika-workshopjában az érzelmek – különösen a kihívást jelentő érzelmek – megnevezése volt (pl. ideges vagyok vagy mérges? izgulok vagy kimerült vagyok?). A megnevezés segíti az öntudatosságot és az önmenedzsmentet, magyarázza Fessel és Cheris, és segít az érzelem megszelídítésében: MRI-vizsgálatok bizonyítják, hogy a megnevezés közben csökken az agy érzelmi központjának, az amygdalának és nő a jobb ventrolateralis prefrontális kéregnek az aktivitása, közben pedig az illető megnyugszik, felszabadul. Egyes vizsgálatok azt is kimutatták, hogy hasznos, ha az érzelemazonosításhoz kéznél van az emberi érzelmek széles skáláját felsoroló lista.

Egy következő, bizonyítottan hatékony mikrotechnika, ha az orvos hetente több nap is leírja azt a három dolgot, amiért az adott pillanatban hálás tud lenni vagy azt a három történést, aminek aznap szignifikáns pozitív hatása volt jóllétére, boldogságára, munka-magánélet egyensúlyára. A vizsgálatok szerint ennek a gyakolatnak már 15 nap alatt szignifikáns pozitív hatása van, írja Fessel és Cheris. A hálagyakorlat csoportos végzése is segít, ha pl. úgy kezdődik egy-egy értekezlet, hogy a jelenlévők kifejezik nagyrabecsülésüket azoknak, akik a közelmúltban nagy erőfeszítéssel vettek részt a munkában. A csoportos gyakorlásban az orvosok azt is élvezni szokták, magyarázzák a szakemberek, amikor megismerhetik egymás mikrotechnikáit, és láthatják, hogy az általuk nagyra becsült kollégáik is hozzájuk hasonló problémákkal szembesülnek.

Végül negyedik mikrotechnikaként a szorongást és stresszt egyszerűen csökkentő rekeszlégzést ismertetik a University of Michigan Orvosi Iskolájában dolgozó szerzők. Mint írják, az orron keresztüli 5 másodperces, főleg rekeszizmot alkalmazó belégzést rövid szünet, majd lassú, 5 másodperces szájon keresztüli teljes kilégzés kövesse, úgy, hogy a légzésfrekvencia kb. 6 legyen percenként. Az ilyen rekeszlégzés a fiziológiás biomarkerek tanúsága szerint (vérnyomás és a nyál kortizolszintje) paraszimpatikus aktiváció révén szignifikánsan csökkenti a stresszt. Az értekezlet vagy a vizit előtti 30–60 másodpercig végzett mikrotechnika könnyen végrehajtható, és fenntartható szokásként beépülhet az orvos mindennapjaiba. Végezetül a szerzők azt javasolják, hogy minden orvos építse ki a saját személyiségének és lehetőségeinek megfelelő önsegítő mikrotechnika-eszköztárat.


Szemlézte:
Kovács Bence dr.

Eredeti közlemény:
Fessell D, Cherniss C. Coronavirus disease 2019 (COVID-19) and beyond: micropractices for burnout prevention and emotional wellness. Journal of the American College of Radiology 2020 Jun;17(6):746.