Klinikum

A testedzésen alapuló rehabilitációs terápia alkalmazása pulmonális hypertoniában

2017. ÁPRILIS 03.

Szöveg nagyítása:

-
+

A pulmonális hypertoniában szenvedő páciensek jellemző panaszai között szerepel terhelhetőségük csökkenése, valamint az életminőségükben bekövetkező nagyfokú romlás. Ugyan korábban gyakori volt a félelem attól, hogy fizikai terhelés hatására a fenti tünetek jelentősen romolhatnak, a közelmúltban számos olyan tanulmány látott napvilágot, amelyek azt bizonyítják, hogy a testedzésen alapuló rehabilitációs terápia hatására javulás következhet be a betegek funcionális kapacitásában, valamint az általuk tapasztalt szubjektív jóllétben. A pulmonális hypertonia testedzésen alapuló rehabilitációs terápiájának hatékonyságát és biztonságosságát az internetes Cochrane-adatbázisban, a CENTRAL-nyilvántartásban, valamint a PEDro fizioterápiás bibliográfiai gyűjteményben számon tartott randomizált, kontrollált vizsgálatok adatai alapján elemezték. Az elsődleges kimenetel a páciensek fizikai terhelhetősége, az esetleges mellékhatások megjelenése, illetve az egészséggel összefüggő életminőség (HRQOL) volt. Összesen hat, a kritériumoknak megfelelő tanulmány került azonosításra, amelyek közül ötből sikerült kinyerni az elemzéshez szükséges adatokat. A tanulmányokban résztvevő páciensek túlnyomó többsége a WHO besorolása szerint a pulmonalis hypertonia 1. csoportjába tartozó pulmonalis artériás hypertóniában szenvedett. A rehabilitációs programok során három és 15 hét közötti időtartam között változó, járó- és fekvőbeteg-ellátás keretén belül végzett terápiás megoldásokat vizsgáltak, amelyek egyaránt tartalmaztak alsó- és felső végtagra specifikus kondicionáló gyakorlatokat. A rehabilitációs programon átesett páciensek átlagos hat perces járótávolsága 60.12 méterrel meghaladta a kontrollcsoport eredményét (30.17 - 90.07 m, n = 165), míg az átlagos maximális oxigénfelvétel 2.4 ml/kg/perc értékkel volt magasabb körükben (1.4-3.4 ml/kg/min, n = 145). A terápiás csoportban a maximális erőkifejtő képesség is magasabb volt, ennek mértéke átlagosan 16.4 Watt értékkel volt a kontrollcsoport eredménye felett (10.9 - 22.0 W, n = 145). Az életminőséget mérő mutatók esetében is javulás volt megfigyelhető. Az egészséggel összefüggő életminőség (HRQOL) tekintetében az intervenciós csoportnál az SF-36 kérdőív fizikális komponensében átlagosan 4.63 pontos (0.80 - 8.47 pont, n = 33), míg a mentális komponensben átlagosan 4.17 pontos (0.01 - 8.34 pont, n = 33) növekedést írtak le. Enyhe mellékhatásokról csupán egy tanulmány számolt be, amelynek egyik résztvevője szédülés miatt megszakította a rehabilitációs terápiát. A legújabb kutatási eredmények arra utalnak, hogy a testedzésen alapuló rehabilitáció alkalmazásával komoly terápiás súllyal bíró javulást lehet előidézni a pulmonalis hypertoniában szenvedő betegek fizikális állapotában. Súlyos mellékhatás a vizsgálatok során nem volt megfigyelhető. A legtöbb esetben a páciensek életminőségében is javulás következett be, azonban ennek klinikai relevanciája megkérdőjelezhető lehet. Összességében a kutatás során kimutatott eredmények C típusú evidenciát képviselnek. Tekintettel az elérhető tanulmányok alacsony számára, valamint a páciensek kiválasztására vonatkozó metodológiai hiányosságokra, a jelenleg elérhető eredményekből nehezen vonható le terápiás konzekvencia a pulmonalis hipertóniában szenvedő páciensek teljes spektrumára nézve. Eredeti közlemény: Morris, Norman R., Fiona D. Kermeen, and Anne E. Holland. "Exercise‐based rehabilitation programmes for pulmonary hypertension." The Cochrane Library (2014). Szemlézte: dr. Cseh Katalin eLitMed.hu

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma

Klinikum

A Janus-kináz-gátlás alapjai – mi történik a sejten belül? - A Figyelő 2017;1

POLGÁR Anna

A rheumatoid arthritis (RA) patomechanizmusának ismert résztvevői az aktivált T-sejtek által stimulált B-sejtek és a monocyta-macrophag rendszer sejtjei, amelyek jelentős mennyiségű gyulladásos citokint termelnek. A citokinek hatásukat a különböző sejteken megjelenő receptorok közvetítésével fejtik ki.

Klinikum

A hyperuricaemia diétás vonatkozásai

MEZEI Zsuzsanna

A húgysav keletkezésének vannak endogen (purinszintézis, sejtpusztulás) és exogen (táplálkozás) forrásai. A kezelésnek tehát ennek megfelelően kell, hogy legyen nem csak endogen, hanem exogen útja is, ami magát a táplálkozást (és a helyes életvitelt is) foglalja magába.

Klinikum

A bél-agy-tengely újabb összefüggései

Gyulladásos bélbetegség esetén több mint duplájára nő a demencia kockázata; IBD-ben szenvedőknél 7 évvel korábban kezdődik az elbutulás.

Klinikum

Problémák a Pfizer Covid-19 elleni vakcina vizsgálataiban

Mint az akkor a kutatásszervező Ventavia Research Group alkalmazásában álló regionális igazgató a The BMJ-nek elmondta, a Ventavia adatokat hamisított, nem maszkolt/nem vak módon kezelte a betegeket, nem megfelelően képzett vakcinátorokat alkalmazott, és a III. fázisú vizsgálatok során nem követte megfelelően a betegek által jelentett adverz eseményeket. A cég minőség-ellenőrzéssel foglalkozó munkatársai olyan sok problémát találtak, aminek megoldására képtelenek voltak. Miután a Ventavia vezetését a regionális igazgató, Brook Jackson többször is tájékoztatta a problémákról, az FDA-nak is panaszos e-mailt írt – a Ventavia még aznap kirúgta.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

PharmaPraxis

Modern kötszerek tudatos választása és alkalmazása a gyógyszertárban

LÉGRÁDI Péter

A megfelelő kötszer kiválasztásának alapja és fő célja, hogy az gyors és optimális sebgyógyulást eredményezzen, csökkentse a fájdalmat, kontrollálja a seb bakteriális állapotát, védjen az infekció ellen, abszorbeálja a sebváladékot, a lehető legkevésbé zavarja a beteget és javítsa az életminőséget. Az alábbi cikkben a modern sebtisztítás, -fertőtlenítés és -kötözés metódusát és eszközeit ismertetjük.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Egészségpolitika

Módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény

Mindenképpen módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény – állították egybehangzóan munkajogász szakértők egy, az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényről szervezett videókonferencián. Ahogy elfogadhatatlan ennyire méltatlan, elkapkodott, kidolgozatlan és indokolatlanul nehéz körülményeket teremteni, és ilyen választásra kényszeríteni valakit az élethivatását illetően.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.