Egészségpolitika

Oltani vagy nem oltani?

2013. OKTÓBER 29.

Szöveg nagyítása:

-
+

Hazánkban jelenleg tíz kötelező védőoltás van. A fertőző betegségek ellen, mint a TBC, a diftéria, a pertussis, a tetanusz, a gyermekbénulás, a kanyaró, a rubeola, a mumpsz, a bakteriális agyhártyagyulladás és a hepatitis B ellen életkorhoz kötötten oltják a gyermekeket. Jövőre a pneumococcus elleni védőoltás kötelező, a HPV elleni vakcina pedig kötelezően felajánlandó lesz – számolt be a minap az MTI, Beneda Attilára hivatkozva. Az egészségügyért felelős államtitkár kabinetfőnökének tájékoztatása szerint az eddig az ajánlott kategóriába tartozó pneumococcus oltást szinte valamennyi két éven aluli gyerek megkapta, a szakmai tapasztatok indokolták, hogy ezt az oltást felvegyék a kötelező védőoltások sorába. A döntés esetleg táptalajt adhat az oltásokat vallásos hevülettel ellenző csoportoknak ellenérveik felvonultatására, ám a szakemberek úgy vélik, ők vannak kevesebben, míg sokkal szélesebb az a réteg, akire érvekkel lehet hatni. Dr. Mészner Zsófia, az Országos Gyermekegészségügyi Intézet (OGYEI) főigazgatója szerint ők a weben felnőtt értelmiségi fiatalok, akik fél információk alapján alakítják ki a véleményüket az oltásokról: jót akarnak a gyermekeiknek, csak bizalmatlanok. A kötelező védőoltások ellen ágálók azért vannak jó helyzetben, mert újabb és újabb generációk válnak szülővé, így újra és újra elővehetők a tévhitek, a megalapozatlan érvrendszerek, amelyekre mindig lesz fogadóközeg – fejtette ki vélekedést a főigazgató az IME egészségügyi szaklap októberben megrendezett II. Országos Infekciókontroll Konferenciáján. Az oltásokat ellenzők között időnként feltűnnek orvosok, tudósok is, „kutatásaik” alapot kínálnak a tévhiteknek. Ilyen például Rolf Kron, német homeopata orvos, akinek egyébként egyetlen közleménye nem lelhető fel a tudományos szakirodalomban, de 2007-ben különböző életkorú, és különböző krónikus betegségben szenvedő gyerekek eseteit összehasonlítva vont le negatív következtetéseket az oltóanyagok biztonságosságát és hatásosságát illetően. Az egészségügyi tudományok és az emberi ökológia doktorának nevezi magát Dr. Raymond Obomsawin, aki egyébként a remineralizációs folyamatokat vizsgálja. Táblázatokkal és grafikonokkal illusztrált, az oltások káros hatásait „kutató” tanulmányában egy 200 fős gyerekcsoportot vizsgált, alátámasztandó, hogy fülbetegségeik az oltások következtében alakultak ki. A táblázatok azonban csupán a betegségek gyakoriságát mutatják, nem igazolják azt, hogy a problémákat a vakcinák okozták. Időnként elkeserítő a sötétség – összegezte véleményét Mészner Zsófia, felhívva a figyelmet arra is, hogy az orvosok, gyógyszerészek között is akad, aki a rendelőben vagy a patikában lebeszéli a szülőket az ajánlott oltások beadásáról, és egy felmérés szerint az ötödéves medikusok csupán tíz százaléka tartja fontosnak az influenza elleni védőoltást. Érvelési hibák az oltások védelmében Hátrányban vannak a szakemberek az oltásellenes vitában, a demagóg, populista, érzelmekre ható indoklásokkal szemben nehéz tudományos magyarázatokkal érvelni – vélekedett a konferencián Ferenci Tamás biostatisztikus, az Óbudai Egyetem tanársegéde. A vedooltas.blog.hu honlap szerkesztője szerint az oltások mellett érvelőknek is kerülniük kell a demagógiát, a dogmákat, és nem szabad tabuként kezelni egyetlen felmerülő kérdést sem, hiszen mint minden gyógyszer esetében, az oltóanyagoknál is három kérdés merül fel: hatásos-e a szer, ha igen, hatása előnyben van-e az esetleges mellékhatásokkal szemben, és megfelelő-e a minősége. Ép ésszel a vakcinák hatásossága nem kétségbe vonható, hiszen erre epidemiológiai bizonyítékok vannak, biztonságosságuk viszont megkérdőjelezhető, hiszen a szer törzskönyvezésekor a nagyon ritka mellékhatások nem derülnek ki, azok csak a forgalomba hozatal után jelentkezhetnek. Azonban a szakember hangsúlyozta: ezek nem kontrollált eredmények. Gondolkodási hibákra csábítanak a védőoltásokkal kapcsolatban összegyűlő adatok: sok az oltás, egyre több az autista – mondják az ellenzők, azonban ezzel a logikával az a párhuzam is felállítható, hogy a védőoltás ellenesek tehetnek az autizmusról, mert mostanában sokkal aktívabbak. Veszélyesek összetevők – jön a következő ellenérv, ami valójában igaz is, hiszen a diperte vakcina tartalmaz rákkeltő formaldehidet: körülbelül annyit, mint egytized alma, vagy 30 ml anyatej. Az oltások után bekövetkező események nem feltétlenül az oltás miatt alakulnak ki – hívta fel a figyelmet Ferenci Tamás egy másik gyakori érvelési hibára, hiszen az „után” és a „következtében” nem ugyanazt jelentik. Sajnos azonban az anekdotikus evidenciák igen médiaképesek – két héttel az oltás után lett cukorbeteg a gyermek – holott epidemiológiai alapon megállapítható, hogy ilyen eset igen ritkán fordul elő. Vannak olyanok, akiknél van remény a vélekedés megváltoztatására – értett egyet Ferenci Tamás az OGYEI főigazgatójával –, de ehhez tájékoztatás kell, mert az emberek nagy részénél óriásiak a hiányosságok még a középiskolai szintű biológiai ismeretek terén is. Kommunikáció és bizalom Jelentős számú szakemberrel áll fel hamarosan az az egészségkommunikációs központ, amelynek feladata lehet akár az oltásokkal kapcsolatos szakszerű, hiteles tájékoztatás és felvilágosítás is – reflektált az előadásra dr. Bíró Krisztina az Emberi Erőforrások Minisztériuma népegészségügyi főosztályának vezetője. Elmondta azt is, a hazai védőoltási rendszer kiválóságát bizonyítja, hogy más uniós tagállamokkal – Görögország, Románia – ellentétben az elmúlt évek gazdásági válsága nem volt hatással a fertőző betegségek terjedésére. Hangsúlyozta: a rendszer nemzeti érték, amelynek megőrzése egészségpolitikai prioritás, az állami felelősségvállalás, a fennálló jogi keretek pedig biztosítják, hogy a járványügyi biztonság nem sérülhet hazánkban. A jogállamiság valamennyi alapelvét kérdőjelezi meg az, aki megtagadja a kötelező oltás beadását gyermekének – hozta példaként dr. Borza Beáta, az Alapvető Jogok Biztosi Hivatalának képviseletében az Alkotmánybíróság 2007-es határozatát, amely a kötelező védőoltások elrendelésének alkotmányossági megközelítéséről szóló megállapításokat tartalmazza. Az új Alaptörvény túlmutat a korábbi alkotmányon, hiszen ez utóbbi már nem csak jogokat, kötelezettségeket is megállapít a szülők számára. Azonban a szakember szerint hiába van kötelezettsége a szülőnek és az államnak egyaránt, együttműködési hívószavak nélkül nem lehet boldogulni ezekben a kérdésekben, ahogyan alapvető lenne a bizalom helyreállítása is mind az orvos-beteg, és a társadalmi kapcsolatok terén egyaránt. Életre szóló döntés Oltást megtagadni anélkül, hogy jogszabályt sértenénk kizárólag szakmai indokok alapján lehet, ebben nyújthatnak segítséget az oltási tanácsadók. Azonban tévhitek nem csak a laikusok körében, hanem az orvosok között is akadnak szép számmal. Dr. Kulcsár Andrea, az Egyesített Szent István és Szent László Kórház Rendelőintézet infektológusa, oltási tanácsadó a konferencián elmondta, egyre többen kérnek egyéni felmentést az oltások alól, azonban ellenjavallatot csak akkor kapnak, ha a védőoltás egészségkárosodást okoz. Orvosok között is gyakorlat, hogy immunbetegeknek nem javasolják az oltások beadását, holott ennek éppen az ellenkezője a jó gyakorlat. Ugyanez igaz a várandósokra, akiknél szintén nem ellenjavallat a vakcináció, ahogyan a műtét előtt álló betegnek sem ártalmas. Sokan tartanak allergiás reakcióktól is, ám csupán minden ötmilliomodik esetben jelentkezett túlérzékenység az oltóanyag valamely összetevőjére, de ezek az esetek soha nem volta halálosak, oltás okozta anafilaxiás reakciót soha nem jegyzett fel a szakirodalom. Óriási felelőssége van annak, aki olthatóságról dönt – vélekedett a szakember. Hiszen az indikáció vagy kontraindikáció, amellyel útjára bocsátják az oltandó személyt, egy egész életre szól. A jelenlegi, jól működő rendszer további működtetése a célja a szakembereknek, amihez feltétlenül szükséges a tisztiorvosi szolgálat egykori nimbuszának helyreállítása – vonták le a következtetést a konferencia résztvevői. Ha az orvos beszéli le a páciensét akár az ajánlott oltásokról, az egész rendszer felrobbanhat. Bár a jogi szabályozás megfelelőnek tűnik, mégis akadnak kivételek. Mint például az a család, akik következetesen nem oltatják be gyermeküket, az emiatt kiszabott pénzbírságokat rendre befizetik, tisztázó beszélgetésre leültek a védőnővel és háziorvossal, nem zárkóznak el a hatóságok elől, együttműködnek a családvédelmi szolgálattal, de nem engedik beoltatni gyermeküket – ismertettek egy jogi kérdéseket felvető estet a hallgatóság soraiból. eLitMed.hu, Tarcza Orsolya 2013-10-29

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Egészségpolitika

Módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény

Mindenképpen módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény – állították egybehangzóan munkajogász szakértők egy, az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényről szervezett videókonferencián. Ahogy elfogadhatatlan ennyire méltatlan, elkapkodott, kidolgozatlan és indokolatlanul nehéz körülményeket teremteni, és ilyen választásra kényszeríteni valakit az élethivatását illetően.

Egészségpolitika

Gyerekek és gyermekeket várók, tervezők – szabad-e oltani?

Úgy tűnik ebben a hazai álláspont egyértelmű, de számos országban már kismamákat oltanak. A jelenlegi szakértői vélemények szerint az mRNS-oltások nem veszélyesek a terhes kismamákra, de klinikai kísérletek hiányában ezt mégsem lehet százszázalékos biztonsággal állítani. Magyarországon éppen ezért nem ajánlják az oltást várandósoknak, de az Egyesült Államokban, Izraelben, vagy Angliában a kismamákra bízzák a döntést. Gyermekeknek egyelőre sehol sem adnak vakcinát.

Egészségpolitika

Már a csecsemőknél is diagnosztizálható a lelki zavar

Szülés körüli depresszió, az újszülött alvási, étkezési, figyelem zavara, a sok sírás, megannyi jelzés, amivel foglalkozni kell. A korábbi teóriákkal szemben nemcsak két éves kor után, hanem már egészen korai időszakban is figyelni kell és diagnózis is felállítható a kisbaba lelki problémájáról. A témában először rendeztek a napokban nemzetközi konferenciát Magyarországon, ahol több mint 240 előadást tartottak az érintett területek neves szakemberei.

Egészségpolitika

Szakmai javaslat a Covid-19-járvány okozta tömeges megbetegedések és halálozások csökkentése érdekében hozandó intézkedésekre a negyedik hullámban

Tisztában vagyunk azzal, hogy a járvány elleni védekezésbe már mindenki belefáradt. Mégis, egészségügyi szakemberként tudjuk, hogy a Covid-19-járvány 4. hulláma során sem lesznek elkerülhetők a racionális korlátozó intézkedések. Hazánk jelenlegi átoltottsági szintjén a nyájimmunitás kialakulásával egyelőre nem számolhatunk, az ismét erősödő járvány a következő hónapokban több ezer áldozattal jár majd, elsősorban az oltatlanok között. Le kell számolnunk azzal a tévhittel is, hogy a beoltottság önmagában teljes biztonságot jelent! A hamis biztonságérzet az oltottak körében, a kiegészítő védelmi szabályok sutba dobása a járvány fellángolásának a melegágyát képezi az átoltottság mai szintje mellett.

Egészségpolitika

Oltásellenesség - a 10 legnagyobb egészségügyi veszély egyike

Az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization, WHO) újabb 5 éves tervében összegyűjtötte az egész világot érintő egészségügyi veszélyeket. A lista az oltásokkal megelőzhető fertőzések elterjedésétől a gyógyszereknek ellenálló kórokozókon és a túlsúlyon át a környezetszennyezésig és a klímaváltozásig számos komoly és sürgős megoldásra váró problémát ölel fel. Ezzel közel egy időben, Amerikában több mint 26 ezer iskolásnak nem engedték meg az iskolakezdést, mert nem voltak beoltatva. Magyarországon a védőoltási rendszer szinte egyedülálló.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Az MMR-védőoltás és a lázas rohamok összefüggése

Az MMR (kanyaró-mumpsz-rubeola) védőoltást követően a lázas rohamok számának aránya növekszik, viszont nem világos, hogy ez az arány a rohamok egyéni vagy családi története, a születés körüli tényezők vagy a szociális-gazdasági helyzet alapján változik-e.

Klinikum

Az MMR-autizmus botrány áldozatai

Dr. Andrew Wakefieldet, a közelmúlt nyugati orvosi irodalmának valószínűleg legbutább és legszükségtelenebb egészségügyi botrányának vezető szerzőjét, a General Medical Council kizárta soraiból.

Hírvilág

A H1N1-vírus és a citokinvihar

Az eddigi halálozási adatok szerint főleg a fiatalokra és egészséges felnőttekre jelent komoly veszélyt a H1N1-vírus.

Hírvilág

Gyakorlatias betegjogvédelem

Az OBDK fennállásának első évfordulóján dr. Novák Krisztinát kérdeztük

Klinikum

Az Infektológiai Szakmai Kollégium és az Országos Gyermekegészségügyi Intézet állásfoglalása

Az alábbiakban változtatás nélkül közöljük a két testület állásfoglalását .