Egészségpolitika

Biztosított béremelés

2012. NOVEMBER 21.

Szöveg nagyítása:

-
+

A Visegrádi Négyek országaiban egyedül Magyarországon történt béremelés az egészségügyben – mondta Szócska Miklós az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) szakállamtitkára azon a keddi sajtótájékoztatón, amelyet Török Krisztinával, a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) főigazgatójával közösen tartott az egészségügyi államtitkárságon. Idén harminc milliárd forint jutott az ágazati béremelésre, jövőre 50 milliárd forintot szánnak az egészségügyben dolgozók fizetésemelésre, amelynek alapját a népegészségügyi termékadó és az egészségkárosító termékek jövedéki adójának emelése biztosította. Továbbra is a „mindent a bérekre” a fő irányelv, hogy „motivált, innovatív emberek dolgozzanak az egészségügyben” – fogalmazott Szócska Miklós. Az energiaszolgáltatás közös közbeszerzésével 10-20 százalékos megtakarítás érhető el, első körben a földgáz áránál értek el jelentős csökkenést, negyven kórház a 126 forintos köbméterenkénti ár helyett 108 forintot fizet majd a gázért – ismertette a részleteket Török Krisztina. Már idén sor kerül egy kiskörös villanybeszerzésre is, ahol a kilówattóránkénti ár öt forinttal lehet kevesebb valamennyi országos és két megyei ellátó számára. Szintén negyven intézmény csatlakozott a telekommunikációs flottához, ezek már ingyen kommunikálnak egymással. Az év végéig további tíz ellátó kapcsolódhat a rendszerhez, jövőre valamennyi kórház közös mátrixban lesz, ami további 10-25 százalékos megtakarítást eredményezhet. Nem csak a kedvezőbb ár, de az ellátás biztonsága is garantálható az onkológiai hatóanyagok közös közbeszerzésével, amelyek így hazánkban folyamatosan elérhetőek, miközben másutt hiány volt a szerből – hívta fel a figyelmet Szócska Miklós, míg Török Krisztina azt mondta el, a néhány héten belül várható a gyógyszerközbeszerzési kiírásban hatvan hatóanyagcsoport lesz, a listát az Országos Gyógyszerterápiás Tanács (OGYT) a szakmai kollégium ajánlásai alapján állította össze. A nyílt eljárásban folytatott közbeszerzéstől mintegy tíz százalékos árcsökkenést remélnek. Az államtitkár azt is hozzátette, a gyógyszertámogatás átalakítása nem csak az ágazatnak, de a betegeknek is megtakarítást jelentett, hiszen csökkentek a patikában fizetendő tételek. Az orvostechnikai eszközök listája is összeállt, a napokban születik döntés arról, melyek azok, amelyeket országos szinten közösen lehet beszerezni, de az intézmények általános biztosításait is együttesen pályáztatják majd. Egyébként a piac torzulásának elkerülése érdekében a GYEMSZI négyféle típusú közbeszerzési eljárást alkalmaz, míg Szócska Miklós azt hangsúlyozta, minden törvényes lehetőséget megkeresnek annak érdekében, hogy az eljárások során előnyhöz juttassák a magyar vállalkozókat. Kérdésre válaszolva a szakállamtitkár azt is elmondta, a költségvetésben rendelkezésre áll az mintegy 1-2 milliárd forintos összeg, amelyet a júliusi béremelésből kimaradt dolgozók kapnak meg. Visszamenőleg számíthatnak fizetésemelésre többek között a légimentők, az epidemiológiai szakemberek, az addiktológiai és drogambulanciákon tevékenykedők, az egészségügyi intézményekben dolgozó szociális munkások. eLitMed.hu, Tarcza Orsolya 2012-11-21

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Egészségpolitika

Módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény

Mindenképpen módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény – állították egybehangzóan munkajogász szakértők egy, az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényről szervezett videókonferencián. Ahogy elfogadhatatlan ennyire méltatlan, elkapkodott, kidolgozatlan és indokolatlanul nehéz körülményeket teremteni, és ilyen választásra kényszeríteni valakit az élethivatását illetően.

Egészségpolitika

Gyerekek és gyermekeket várók, tervezők – szabad-e oltani?

Úgy tűnik ebben a hazai álláspont egyértelmű, de számos országban már kismamákat oltanak. A jelenlegi szakértői vélemények szerint az mRNS-oltások nem veszélyesek a terhes kismamákra, de klinikai kísérletek hiányában ezt mégsem lehet százszázalékos biztonsággal állítani. Magyarországon éppen ezért nem ajánlják az oltást várandósoknak, de az Egyesült Államokban, Izraelben, vagy Angliában a kismamákra bízzák a döntést. Gyermekeknek egyelőre sehol sem adnak vakcinát.

Egészségpolitika

Már a csecsemőknél is diagnosztizálható a lelki zavar

Szülés körüli depresszió, az újszülött alvási, étkezési, figyelem zavara, a sok sírás, megannyi jelzés, amivel foglalkozni kell. A korábbi teóriákkal szemben nemcsak két éves kor után, hanem már egészen korai időszakban is figyelni kell és diagnózis is felállítható a kisbaba lelki problémájáról. A témában először rendeztek a napokban nemzetközi konferenciát Magyarországon, ahol több mint 240 előadást tartottak az érintett területek neves szakemberei.

Egészségpolitika

Szakmai javaslat a Covid-19-járvány okozta tömeges megbetegedések és halálozások csökkentése érdekében hozandó intézkedésekre a negyedik hullámban

Tisztában vagyunk azzal, hogy a járvány elleni védekezésbe már mindenki belefáradt. Mégis, egészségügyi szakemberként tudjuk, hogy a Covid-19-járvány 4. hulláma során sem lesznek elkerülhetők a racionális korlátozó intézkedések. Hazánk jelenlegi átoltottsági szintjén a nyájimmunitás kialakulásával egyelőre nem számolhatunk, az ismét erősödő járvány a következő hónapokban több ezer áldozattal jár majd, elsősorban az oltatlanok között. Le kell számolnunk azzal a tévhittel is, hogy a beoltottság önmagában teljes biztonságot jelent! A hamis biztonságérzet az oltottak körében, a kiegészítő védelmi szabályok sutba dobása a járvány fellángolásának a melegágyát képezi az átoltottság mai szintje mellett.

Egészségpolitika

Oltásellenesség - a 10 legnagyobb egészségügyi veszély egyike

Az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization, WHO) újabb 5 éves tervében összegyűjtötte az egész világot érintő egészségügyi veszélyeket. A lista az oltásokkal megelőzhető fertőzések elterjedésétől a gyógyszereknek ellenálló kórokozókon és a túlsúlyon át a környezetszennyezésig és a klímaváltozásig számos komoly és sürgős megoldásra váró problémát ölel fel. Ezzel közel egy időben, Amerikában több mint 26 ezer iskolásnak nem engedték meg az iskolakezdést, mert nem voltak beoltatva. Magyarországon a védőoltási rendszer szinte egyedülálló.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Kevesebb műhibaper sebészeti csekklistával

Legjobb gyakorlatok a betegbiztonságért

Hírvilág

Egyértelműek a válságjelek

Sinkó Eszter: „Nem lehet megúszni egy átfogó egészségügyi kormányprogram elkészítését”

Egészségpolitika

Évtizedek óta böjtöl az egészségügy

Dénes Tamás: „Mindegy mekkora béremelést ad a kormány, az élet fogja eldönteni, hogy elegendő-e”

Hírvilág

Béremelés és átalakítás kérdőjelekkel

Egyeztették a stratégiát, csak néhányan nem tudtak róla

Hírvilág

Nőtt a külföldre készülő fiatal orvosok száma

Csak stagnálásról beszélhetünk a migrációban, javulásról nem