Orvoshiány – talán az egészségügy egyre égetőbb és az egyik legnagyobb problémája. Külföld, illetve a magánszféra mind többeket csábít a megélhetés és persze a munkakörülmények miatt. Bérrendezésük folyamatosan napirenden van, érdemi változás azonban eleddig nem történt. A napokban nagyjából egy időben a Magyar Orvosi Kamara lépett fel határozottan a bérrendezés ügyében, illetve Lázár János beszélt arról, másfél és három millió forint lenne a reális bérezése a magyar orvosoknak.

Ugyan az orvosi bérezés mondhatni évtizedek óta napirenden van, folyamatosan a nyugat-európai keresetek adják az összehasonlítási alapot. Miközben az ellátás körülményei egyre kevésbé vannak köszönő viszonyban az ottaniakkal és akkor messze nem a szakmai tudásról és értékről beszélünk, úgy tűnik, az eleinte nagyon is elrugaszkodottnak ható vágy az utóbbi időszakban mind inkább a valóság közelébe kerül. Főként, amikor már itthon is a magánellátásban sok helyen egy kezdőorvosnak is már belépéskor egymillió forintos nettó bért fizetnek.

A napokban Lázár János volt kabinetminiszter egy kötetlen beszélgetésben beszélt arról, hogy egy nagy béremelésre lenne szükség, másfél és három millió forint lenne a reális bérezése a magyar orvosoknak. Persze úgy, hogy akkor kőkemény szabályokkal, nem lenne helye sem bizniszelésnek, hálapénznek. A Magyar Orvosi Kamara ’Elhalt ígéretek nyomában’ címmel rendkívüli orvos nagygyűlést tart szeptember 21-én a nagygyűlés célja a "félbeszakad tárgyalások folytatása" a kormánnyal, és "gyors, eredményes lezárása". A szeptemberi nagygyűlésre meghívást kap három tárca, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Pénzügyminisztérium és a Miniszterelnökség. A MOK követelései között szerepel a 900 ezer forintos, egységesen kötelező kezdő minimális alapbér a közfinanszírozott egészségügyi ellátás valamennyi szakorvosának, fogorvosának a munkaviszony típusától függetlenül. Éger szerint a legutóbbi parlamenti választásokat megelőző korszak „termékeny és kommunikatív időszak volt aláírt eredményekkel”, de a 2018 áprilisa óta eltelt időszak az „elvesztegetett idő és a csalódottság” szavakkal jellemezhető. A kormány határozott ígéretet tett arra, hogy a 2018-as választásokat követően folytatódik az orvosok bérének felzárkóztatása. 2019 elején intenzív tárgyalás indult, elkészült egy „ígéretes megállapodás tervezete” is, amelyből azonban „nem lett semmi”.

„Örvendetes a szakdolgozói béremelés megkezdése, amelyet a MOK 150 százalékig támogatott. A folyamat eredményeként például egy 19-21 éves jogviszonnyal rendelkező, felsőfokú végzettségű ápoló átlagkeresete 2022 januárjától 690 ezer forintra ugrik, ami egy óriási dolog. Ugyanakkor egy nyugdíj előtt álló, több szakvizsgás szakorvos hivatalos bruttó alapbére most 565 ezer forint. Jó, hogy a szakdolgozók lassan európai bérszintre kerülnek, de megengedhetetlen, hogy az orvosok béremeléséről nemhogy konkrét tárgyalás nincsen, de még csak utalás sem arra, hogy változna a helyzetük. Mindezek következtében nem tudják megszüntetni a paraszolvenciát, ami alapvetően akadályozza színvonalas szakorvosképzést” – mondta Éger István. A MOK elnöke követeléseik között említette, hogy szüntessék meg a nyugdíjas korú, az egészségügyben dolgozó munkavállalókat sújtó diszkriminációt. „Az mégiscsak disznóság, hogy ma egy három műszakban, betegágy mellett dolgozó nővértől kétszer annyi közterhet szed be” az állam, mint attól a nyugdíjastól, aki mondjuk, egy irodában dolgozik” – tette hozzá.

És hogy mi a realitása a különösen Lázár János által megálmodott fizetésnek akkor, amikor a magyar állam nemhogy a nyugat-európai egészségügyi költéstől, de még a visegrádi 5-ök ráfordításaitól is le van maradva? Okozhat-e társadalmi ellenérzést az ilyen mértékű kereseti ugrás? Honnan teremthető elő hozzá a már elfogadott költségvetésből fedezet? Vagy: önmagában ez gyógyír lehet-e az egészségügy problémáira? Megannyi felvetés, amelyre nincsenek a fiókból előhúzható válaszok.

Dr. Kincses Gyula egészségpolitikus, az Újratervezés Csoport egyik szóvivője szerint ez a téma régóta értékrendi kérdés, vagyis, hogy mennyire értékes a humánszféra?

„Közhely mára sajnos, hogy a társadalmi megbecsülés hiánya okozza az orvoshiányt leginkább az elégtelen bérezés mellett. Ugyan a kormányzati jelentések szerint az orvoshiány, a kivándorlás folyamatosan csökken, ez nem jelenti azt, hogy minden rendben. 2013hoz képest valóban javulás van, mert az első nagy hullám, az unió munkaerőpiacának nyitásakor volt, akkor, a mobilisabb réteg egyből elment. Igen, csökken a kivándorlás, de ma már a magánegészségügy nagyobb kihívást jelent az elvándorlásánál, azaz összességében nem javult a helyzet a közellátásban. A napi hírek, történések mutatják, hogy: sőt… Az egészségügy hiába az egyik legfontosabb, és egyre fontosabb ’köz-üzem’, mégsem kapja meg az őt megillető forrásokat és figyelmet. Akkor, amikor a gazdaság elindult felfelé, az egészségügy ebből mégsem részesedik megfelelően”—kezdi a szakember, aki szerint ugyan a kérdés nem új és érdemben nem állt jobban az elmúlt 30 évben, de2010 után látványos, hogy a gazdaság növekedést nem követi az egészségügy megbecsültsége. Ezért is eshetett 7% alá az egészségügy kiadások GDP arányos részesedése. Ez morálisan is szétzilálja az egészségügyet, mert a rendszerváltás óta az értékmérő mind inkább a pénz, vagyis ez jelenti a presztízst, kvázi azzal, hogy az orvosainkat nem fizetjük meg, megbecsülésüket vesszük el. Pedig a tisztességes bérezés az egyrészt annak is a záloga, hogy pihent orvosaink legyenek, akik nem kényszerülnek megannyi helyen másodállást vállalmi, és nem mellesleg képezni is tudják magukat, másrészt a bérstruktúrában, a társadalmi hierarchiában is a megfelelő helyen legyenek. A kormány jól dönt, amikor bért emel, de ahogy most, vagy eddig tette, olyan, mintha semmit nem csinált volna, mert a pénzén nem vett semmit. A csepegtetett béremelésnek semmilyen pozitív hatása sincs: nem javult sem a betegek, sem az egészségügy dolgozók közérzete, de az ellátás minősége, hozzáférhetősége sem. Akkor van értelme a béremelésnek, ha kihúzhatja magát az is, aki adja, és az is, aki kapja. Ráadásul csak egy igazán látványos egylépcsős emelés mellett léphet fel a kormány elvárásokkal, mint a nyilvános minősítésű protokoll alapú munka, vagy a másodállások, szürkezónás üzletelések felszámolása, vagy egyáltalán a hálapénz kérdése. Értem én, hogy fontos a gazdaság és még inkább a társadalom teherbíró képessége, de az orvostársadalom nem a nyugati bérekhez mér, hanem egy munkahelyről elérhető, tisztességes megélhetést biztosító,kiszámítható jövedelmet szeretne, rendezett szakmai körülmények és feltételek mellett. Egy bruttó egy millió forintos kezdő szakorvosi bér, és 1,5 milliós átlagfizetés reális lehet mind az orvostársadalom, mind a költségvetés számára, és a társadalom is reális igényként fogadná el, ha látja, hogy ezzel megszűnt a hálapénz és javult az ellátás minősége.”—folytatja Kincses Gyula, és az Újratervezés Csoport szerint a megfelelő bér elérése bármilyen más egészségügyi reform alapja, de önmagában nem oldja meg az egészségügy problémáit, mindezek mellett a rendszer működési, szerkezeti reformja elkerülhetetlen, ezt semmilyen béremelés nem váltja ki.

Kun J. Viktória
eLitMed.hu
2019.08.30