A tudósközösség egyöntetű véleménye szerint az utóbbi évben a kormány, az Innovációs és Technológiai Minisztériumot irányító Palkovics László vezetésével mintha a CEU elüldözése után a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézeteit szeretné ellenőrzése alá vonni. Ezek az intézkedések szerintük indokolatlanok, érthetetlenek, sőt egyértelműen károsak az Akadémiának, a magyar tudományosságnak, sőt a nemzetnek. Falus András immunológus akadémikussal, a Semmelweis Egyetem Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézet emeritus egyetemi tanárával, az MTA folyóirata, az 1840-ben alapított Magyar Tudomány főszerkesztőjével beszélgettünk arról, hogy mely értékek veszhetnek el, ha a tervezett intézkedéseket a nemzetközi tiltakozás ellenére végig viszi a kormányzat.


- Amikor tavaly elkezdődtek az MTA elleni kormányzati lépések, ön mit gondolt ezekről a tervezett intézkedésekről, és mire számított, mi valósulhat meg belőlük?
- Először azt gondoltam, hogy mindez csak félreértés, rosszabb esetben talán vicc. Nem sokkal azután, hogy kiderült, a minisztérium az Akadémia költségvetéséből 28 milliárd forintot egy tollvonással át kíván tenni a saját számlájára, Palkovics László az elnökség összes tagja előtt ígérte meg, hogy szó sincs a kutatóintézet-hálózat elvételéről. Állítása szerint akkor még csak egy pénzügytechnikai megoldásról volt szó, és ugyanazt a pénzt megkapja az Akadémia, mint eddig, csak mostantól kezdve támogatásnak fogják hívni. De a legutóbbi közgyűlésen is bizonygatta, hogy eszük ágában sincs az Akadémia tulajdonát elvenni. Csak azt nem említette, hogy ha hivatalosan nem is, de időkorlát és ellenszolgáltatás nélkül használatba veszik a tulajdont. Tehát tavaly júniustól a legutóbbi időkig abban – az utólag naivnak bizonyult – hitben éltem, hogy itt csupán üres fenyegetőzésről van szó. A tavaly júniusa óta eltett időben soha, egyetlen érv nem hangzott el arról, hogy miért fognak a kutatóintézetek jobban működni az Akadémián kívül mint azon belül. A válasz nem ment túl egy durcás kisgyerek „csak” replikájának szintjén. Palkovicsról köztudottak voltak a voluntarista, sőt diktatórikus hajlamai, elég csak az egyetemi kancellárok munkába állítására gondolni, akik afféle politikai komisszárok feladatát látják el.

- Milyen reakcióra számított az egymást követő intézkedés-tervezetek megjelenése kapcsán?
- Biztos voltam benne, hogy különösen a CEU-ügy után az MTA elleni támadás nagyon súlyos nemzetközi tiltakozást fog kiváltani, és ebben igazam is lett. Azt gondoltam, hogy e reakciók hatására talán a hatalom csúcsairól fogják Palkovicsot leállítani, de ez nem így lett, amint jól tudjuk. A hosszas, minden kutatóintézetre kiterjedő nemzetközi átvilágítások eredményeiből pedig éppen az derült ki, hogy fajlagosan Európa egyik legjobban teljesítő és leghasznosabb kutatóintézet-hálózatáról van szó. Ez nem csupán egy, a minisztérium kérésére történő ad hoc átvilágítás volt, mert egyébként folyamatos és rendszeres (és nagyon szigorú) átvilágítás zajlott eddig is. Mellesleg a nemzetközileg kiemelkedően pozitív értékelések láttán az ITM (mert a prekoncepcióját nem
igazolták), már nem is beszélt erről az átvilágítási eredménysorozatról. De az Akadémia kutatóintézet-hálózatát az utóbbi években sokszor elemezték az elmúlt években is. A korábbi vizsgálatokat sokszor nemzetközi szervezetek végezték, és fontos szerepet játszottak bennük az intézetek külföldi tanácsadói is. Az értékelés alapján nyilvánvaló, hogy a kutatóintézetek sok, a világ élvonalába tartozó alkotóműhellyel rendelkeznek, és így érintetlen összességükben nemzeti kincsnek tekinthetők. Az átvilágítás eredményei szerint az a vád sem állja meg a helyét, hogy az akadémiai intézetekben az idős férfiak nem engedik érvényesülni a fiatalokat és a nőket. A valóság ezzel szemben az, hogy a kutatók átlagéletkora körülbelül negyven év, és a csoportok átlagosan egyre fiatalabbak lesznek. Az akadémiai kutatók harmada nő, ami sokkal magasabb arány, mint számos más, ilyen magas szintű képzettséget igénylő munkakörre jellemző.
Kiderült tehát, hogy messze nem igaz az a vád, hogy az MTA kutatói nem végeznek alkalmazott kutatást, sőt: az alap- és az alkalmazott kutatás szerves egységben működött eddig is. Itt nemcsak a természettudományokra gondolok, hanem a szociológiára, a közgazdaságtanra, a pszichológiára, a történettudományra vagy a kulturális antropológiára is. Az is egyértelműen látszik, hogy ahogy teltek a hónapok, a kormányzat részéről egyre nyíltabban jelentek meg a politikai szempontok a tudományt érintő döntések hátterében. Ez a gendertudományok terén volt a legkézzelfoghatóbb.

- A gendertudományok kérdésében az Akadémia is tett olyan lépéseket, amelyet önkorlátozásként, öncenzúraként, politikai behódolásként is lehetett értelmezni.
- Igen, ez egy nagyon rossz üzenet volt, amikor az Akadémia egyik vezető tisztségviselője túlzott megfelelni akarásból letiltotta a nők és férfiak számítógép-használatának különbségeiről szóló előadás megtartását, mely végül is egy más helyszínen hangzott el. Mindenesetre e megkérdőjelezhető lépések csak pillanatnyi, és meggondolatlan egyéni döntésekből fakadó kisiklásokat jelentettek, hiszen végül, hosszú tárgyalások után a rendkívüli, majd a rendes közgyűlés is olyan döntést hozott óriási többséggel, amelyben nem fogadta el azt, hogy elcsatolják az Akadémiától a kutatóintézeteit. A döntések viszont egyébként az Akadémia részéről radikális kompromisszumokat is tartalmaztak , amely lehetővé tette volna, hogy a kutatóintézeteket irányító testületben az érintett intézmények és az Akadémia tisztségviselői mellett a kormányzat képviselői is nagyobb arányban kapjanak helyet. Ehhez képest, miután lezajlottak az európai parlamenti választások, a kormány másnap olyan törvényjavaslatot nyújtott be, amely nemcsak felrúgta a korábbi ígéreteket, de jelen formájában olyan jogtechnikai hibákkal volt tele, amelyek miatt a terv elméletileg is megvalósíthatatlan.

- Elképzelhetőnek tartja, hogy az MTA kutatóintézetek a kormány által elképzelt Eötvös Loránd kutatóhálózatban működjenek tovább zökkenőmentesen, tömeges leépítések, intézetbezárások, és a menedzsmentet illető azonnali problémák nélkül?
- Dehogy is, itt teljesen egyértelműen több év fog eltelni stagnálással, anélkül, hogy az értelmes munka folytatódhatna. Például a szervezeti és működési szabályzatok is érvényüket fogják veszíteni azon nyomban, amint elveszik az intézeteket az MTA-tól. Minden szerződést az Európai Unióval újra kellene tárgyalni, senki sem fogja tudni, hogy mire számíthat. Aki csak teheti, minden kutató (és korántsem csak a pályakezdő fiatalok, bár talán az ő elvesztésük jelenti a legnagyobb kárt) menekülni fog külföldre a lét- és munkabizonytalanság elől. Egészen röviden összefoglalva: az egésznek az ég világon nincs semmi értelme. A magyar tudománynak semmi haszna nem fog származni ebből az irgalmatlanul végrehajtott eszement intézkedésből. Azt a plusz pénzt, amit most ígérnek, egészen nyugodtan odaadhatták volna a jól működő akadémiai kutatóintézet-hálózatnak. Én, sőt az egész Közgyűlés még azt is elfogadta, hogy ezek vezetését egy új irányítótestület vegye át, amely megvalósíthatná és ellenőrizhetné a szükséges változtatásokat.

- Mi jut eszébe először, amikor azokra az értékekre gondol, amelyek az átszervezések nyomán most veszélybe kerülhetnek?
- A legnagyobb érték maga a kutatási struktúra, az emberi és szervezeti kapcsolatok, amelyek eddig lehetővé tették azokat a tudományos eredményeket, amelyek jóval meghaladják az anyagi lehetőségeink alapján várható szintet. Ezeknek a jól bejáratott, a tudásáramlást lehetővé tévő utaknak az aláaknázása zajlik éppen. Ez évtizedes időtávban vissza fogja vetni a magyar tudományosság fejlődését.

- Ha mégis olyan tudományterületet kellene megneveznie, amely véleménye szerint a legnagyobb veszélyben van, melyik lenne az?
- Egyértelműen a humán és a társadalomtudományok. A szociológia, közgazdaságtudomány, filozófia, történelemtudomány abban a pillanatban értéktelenné válik, amint politikai megrendeléseket kell teljesítenie. Ezeket a kutatásokat és kutatóintézeteket a hatalom már régóta azzal vádolja, hogy kormányellenesek. Csak azt nem képesek felfogni, hogy a társadalomtudományok nem politizálnak az angol politics szó értelmében, hanem a szakpolitikai (policy) döntéseket támasztják alá vagy cáfolják a tudományos eszközrendszerük segítségével. Ezek nélkül lehetetlenség megalapozott politikát csinálni. Így éppen ezeket a kutatásokat ellehetetleníteni hatalmas öngól, aminek minden magyar ember ma és különösképpen a jövőben kárát fogja látni. De a társadalomtudományok terén nemcsak a megszüntetésre kijelölt intézetek majdani hiányával lesz hatalmas probléma, hanem a kormány által alapított és a jövőben alapítandó új intézetekkel is. Ezek ugyanis nagy valószínűséggel pusztán politikai célokat szolgáló entitások lesznek és nem igazi tudományos műhelyek. A Magyarságkutató Intézetben a genetikai, nyelvészeti, antropológiai áltudományok képviselői is szerepet kaphatnak a Veritas Intézet tájáról, amely nemrég benyelte az 1956-os Intézetet, ahonnan pedig a szélsőjobboldali ideológiát megjelenítő hangokat is hallani.

- Hogyan látja azokat a vádakat, amelyek szerint az Akadémia kutatóinak nézetei, az Akadémia fórumain megjelenő vélemények kizárólag ellenségesek a kormány álláspontjával, és általában tudomást sem vesznek a valóságról?
- Épp az általam szerkesztett Magyar Tudomány folyóiratban jelennek meg rendszeresen olyan tanulmányok, amelyek sokszor olyan véleményeket fogalmaznak meg társadalmi problémákkal (akár a migrációval) kapcsolatban, amelyek közel állnak a kormány álláspontjához. Viszont a tanulmányokat író kutatók nem lépik át a tudományosság és saját kompetenciájuk határát, a véleményüket pedig szakszerűen támasztják alá. Vagyis nem igaz az, hogy az Akadémia elfojtaná a kormánnyal bizonyos kérdésekben egyetértő véleményeket. Az akadémiai kutatók nem ellenségesek vagy barátságosak a kormánnyal, hanem végzik a munkájukat, a szakmájuk szabályai szerint. Arról már nem ők tehetnek, ha a megalapozott kutatás eredményeképpen sokszor nem épp az jön ki, mint amit a kormány hangoztat, minden ellenvélemény dacára. A kutatók munkájuk közben nem fejthetnek ki politikai tevékenységet, a meggyőződésük az ő magánügyük. Ez a másik szférába való be nem avatkozás viszont egyáltalán nem mondható el a kormányról, amely a tudomány minden egyes területére, a genderszakoktól a finnugor tudományokig mást sem csinál, csak politikai nyomást gyakorol, a neki nem tetsző területek eredmények démonizálásával.

- Az átszervezések számos jogi kérdést felvetnek, például hogy az új intézetek külföldről a pályázatokon nyertes intézmények jogutódjának tűnnek-e majd. Ön veszélyben látja a már odaítélt nemzetközi kutatási támogatások kifizetését?
- Az Európai Kutatási Tanács (ERC) legfőbb irányelve, hogy semmiféle politikai befolyás nem nehezedhet a tudományra, illetve konkrétan az európai kutatási pályázatok beadására, elbírálására, valamint az elnyert támogatások felhasználására. Én nyolc évig voltam ERC-bíráló, tehát a benyújtott pályázatok értékelésében vettem részt. Az ottani, konszenzussal kialakított döntésekben hihetetlenül érzékeny pont volt mindig is az, hogy a politika hogyan viszonyul a pályázathoz. Kizáró ok volt az, ha a politika beleszólt a pályázó személyébe, a pályázat tartalmába, a kutatási infrastruktúra kialakításába. Vagyis ezek a támogatások el fognak maradni, ha a kormány nyilvánvaló politikai akaratból szétveri a kutatóintézeteket. A pályázati pénzek elmaradásával pedig azok az innovációs célok is teljesen irreálissá válnak, amelyeket folyton hangoztat a minisztérium. Nem több ez tehát, mint vágyvezérelt gondolkodás. Vagy inkább csak ürügy, és ők sem gondolják komolyan.

- A kormány egyes kutatóknak, intézményeknek azt ígéri, hogy több pénzt fognak kapni. Ez kompenzálhatja az esetlegesen elmaradó külföldi pályázati támogatásokat?
- Biztos lesznek olyanok, akik a pénz ígérete miatt csatlakoznak majd az új rendszerhez. Akik nem csatlakoznak, azokra a megszűnés vár. De itt nemcsak az akadémiai kutatóintézetekről van szó, hanem az egyetemeken működő MTA-kutatócsoportokról is. Ezek besorolása is meg fog változni, teljes a bizonytalanság. A kutatócsoport-vezetőktől nyilván hűségnyilatkozattal felérő aláírást várnak majd a betagozódásról az új intézeti rendszerbe. Aki erre nem hajlandó, az mehet, amerre lát. Ötezer ember és az ő családjaik életéről van szó, ha az összes akadémiai kutatót számoljuk, de a károkozás ezen messze túlmutat. Való igaz, hogy kiírtak új pályázati konstrukciókat, ezek a Tématerületi Kiválósági Program témapályázatok. Ezek elbírálásában, meghirdetésében viszont nagy fokú kapkodó és improvizatív dilettantizmus fedezhető fel. Azzal egyébként egyet tudok érteni, hogy kijelöljék a prioritásokat, de ezt úgyis megtehetnék, hogy az akadémiai kutatóintézetek mellett létrehoznak célzott kutatásokat végző intézményt is.

- Nem lehet, hogy mindez csak technikai jellegű változtatás, át kell írni az intézetek nevét a honlapokon, de a dolgozók végezhetik ugyanúgy tovább a munkájukat?
- Az hatalmas félreértése a minisztériumnak, hogy az egész hatalomváltás csak annyiból áll, hogy lecseréljük a táblát az intézetek ajtaján. Az Európai Unió, és az ERC ezen újonnan létrejövő intézetek jogfolytonosságát azonnal újra fogja vizsgálni - különösen egy ilyen hangos nemzetközi botrányt követően. Minden szerződést újra kellene kötni, és kérdés, hogy erre az európai fél hajlandó lesz-e. Óriási pénzveszteség várható tehát. De éppen ez lehet a valódi magyarázata ennek az első látásra értelmetlen és gyalázatos intézkedéssorozatnak. 2020-tól új pénzügyi időszak kezdődik az Unióban, és a kutatás, illetve az innováció arányaiban több pénzhez fog jutni. Sokan felvetik, hogy ezt a pénzt akarja megszerezni a kormányzat. Az Akadémia jelenleg szuverén entitás, amely természetesen rendkívül szoros többoldalú kapcsolatban működik a társadalommal. A hatalom – ahogy erre Lovász elnök is utalt a nemzetközi sajtótájékoztatón - igen nehezen viseli, hogy ilyen független rendszerek működnek még Magyarországon.

- A fiatal kutatók külföldre távozása milyen léptékű probléma valójában? Nem arról van szó, hogy a csendes többség marad, de aki elmegy, az nagy zajt csinál?
- Már eddig is rengetegen távoztak az országból, és ez a folyamat az utóbbi évben döbbenetesen felgyorsult. Aki csak teheti, nem hosszabbítja meg itthon a szerződését, másoknak pedig sikerül úgy eltávozniuk, hogy viszik magukkal a kutatási támogatást biztosító szerződéseiket is. Így tesz Takács Károly szociológus is, aki az ERC-től kapott kétmillió eurós támogatását is magával viszi Svédországba - kutatócsoportja több tagjával egyetemben. A jelen hatalmi politika belelépett egy olyan örvénybe, amiből nem lehet kijönni. Lehúz mindannyiunkat, és veszteség a magyar tudományosságnak, a fiatal kutatóknak, akiknek megszűnnek itthon a karrierlehetőségeik, és a köz- és felsőoktatásnak is. Mit ajánlhatnánk annak a gimnazistának manapság, aki éppen a tudományos pálya választásán gondolkodik? Miért lenne jó neki ilyen körülmények között itthon maradnia, és Magyarországon kutatónak állnia? Az egész őrület, az ember néha azt hiszi, hogy az egész csak egy rossz álom, de az ébredés csak nem jön el.

- A minisztérium rendszeresen hangoztatja, hogy az MTA kutatóinak tudományos teljesítménye rossz, magyarul nem érnek el semmit, csak felveszik a fizetésüket. Tudna néhány felfedezést említeni, amely az MTA berkein belül született az elmúlt időszakban?
- Éppen a napokban hozta nyilvánosságra az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont, hogy munkatársaik olyan új módszert fejlesztettek ki, amelyben zöldalgák segítségével az eddigieknél hatékonyabban lehet hidrogéngázt előállítani. A kutatás már kilenc éve folyik, és eredményei azt valószínűsítik, hogy a jövőben sokkal környezetbarátabb módon lehet majd hidrogént termelni, amelyet az élelmiszeripartól az autóiparig számos gazdasági terület hasznosít. A szegedi Lendület Molekuláris Fotobioenergetikai Csoport legújabb felfedezését a Cell kiadójához tartozó Trends in Biotechnology folyóiratban publikálták. E kutatás is a klímaváltozás negatív hatásait igyekszik mérsékelni (hiszen a hidrogénmeghajtás ökológiai terhelése kisebb, mint a hagyományos fosszilis tüzelőanyagoké), de az Akadémia átfogó nagy vízprogramja még egyértelműbben azokkal a globális jelentőségű veszélyt jelentő tényezőkkel foglalkozik, amelyek mindannyiunk életét meg fogják határozni az elkövetkező évtizedekben - Ez a klímaváltozás.

- Úgy tűnik, hogy az éghajlatváltozás témája újabban nem tartozik a kormányzat prioritásai közé. Sőt, sor került az egységes uniós klímavédelmi intézkedések megvétózására is. Ilyen körülmények között a klímaváltozást érintő akadémiai kutatásokat hogyan kell értékelni?
- Ez már rövidebb távon is szellemi és gazdasági öngyilkosság, és a voluntarista átpolitizált kommunikáció semmit sem árul el a kutatások valós értékéről és jelentőségéről. A hatalom közeli médiában viszont annál több alpári és ostoba vádaskodás jelenik meg személyek és intézmények ellen. Magyarországon jelenleg még rengeteg első rangú felszín alatti és feletti vízzel rendelkezünk, amelyeknek ökológiai és gazdasági jelentősége is hatalmas. Az akadémiai vízprogram olyan átfogó biológiai, geológiai és gazdasági kutatásokat indított el három évvel ezelőtt, amelyhez fogható még nem volt hazánkban. Ez volt Lovász László elnök programjának egyik fő eleme. Olyan életbevágó kérdésekre keresi a válasz, mint hogy fenyegeti-e vízhiány Magyarországot, vagy hogy hogyan tudunk felkészülni azokra a szélsőséges időjárási helyzetekre, amelyek már jelenleg is egyre gyakoribbak, és a jövőben egyértelműen veszélyeztetni fogják vízkészleteinket, illetve az ivóvízellátást és a mezőgazdaságot.

- Hogyan tud az Akadémia segítséget nyújtani abban, hogy az átlagemberek élete váljék jobbá, az ő lehetőségeik szélesedjenek?
- Végső soron erről szól az MTA tantárgy-pedagógiai kutatási program, amelyben a matematikától a nyelvtanulásig, a higiéniától a mentálhigiéniáig számos kutatócsoport dolgozik azon, hogy az oktatás jobbá, hatékonyabbá, versenyképesebbé és gyermekközpontúbbá váljon. Egy kutatócsoport az ELTE gyógypedagógiai karáról például autizmussal élő gyerekek szüleinek oktatásával, felkészítésével foglalkozik. Ki mondhatja, hogy az efféle programoknak semmi közük a valós problémákhoz, és csupán céltalan, pénzfecsérlő időtöltések? Történelmi tévedés és bűn beállnunk abba a sorba, amely a felfedező kutatásokat értelmetlennek bélyegzi. Ez vétkes rövidlátásra vall, hiszen felfedező (alap-) kutatás nélkül nem lehetséges az alkalmazott kutatás. Az önvezető autókat is csak az után lehetett megépíteni, hogy az alapkutatók felismerték a mögöttük rejlő természeti – városfejlesztési, szociológiai törvényszerűségeket és összefüggéseket. Remek példa az alapkutatás és alkalmazás megbonthatatlan egységére a Wigner Fizikai Kutatóközpontban kifejlesztett úgynevezett müografikus megfigyelőrendszer. A technológia hasonlít a röntgenhez, csak itt nem röntgensugárzást, hanem kozmikus sugárzást alkalmaznak a leképezéshez. A technika alkalmas hegyek átvilágítására is, egy japán elektronikai óriáscég már meg is vásárolta az eljárást, és vulkánok geológiai vizsgálatára fogják alkalmazni. De végeláthatatlanul sorolhatnánk a világra szóló felfedezéseket: sok más mellett ide sorolandók Barabási Albert-László hálózatelméleti eredményei és Freund Tamás és munkatársainak agykutatási felfedezései is.

- Mire számít az eddigi tapasztalatok fényében? Megvalósul-e a kutatóintézetek teljes átszervezése, és ha igen, milyen helyzetbe kerül akkor a magyar tudomány és az Akadémia?
- Sokakban él a kép, hogy kutatóintézetek nélkül az Akadémia öreg hölgyek és urak kávézóklubjává válik, akiket kerekesszéken tolnak be, és a régi szép időkön fognak merengeni. Én azért remélem, hogy nem ez fog bekövetkezni, én még mindig optimista vagyok. Nemrég írtam egy cikket arról, hogy mi történhet az évszázad közepéig a magyar tudományossággal. Ott azt vizionáltam, hogy egy 2050-es akadémiai összejövetelen úgy emlékeznek erre a mostani támadássorozatra, mint valami régi, rossz emlék, amelynek akkorra már minden hatása a múltba enyészik, és nem is igazán tudják, hogy ki és miért próbálta meg végrehajtani. Komolyra és jelenidőre fordítva a szót, én valóban hiszek abban, hogy mindez nem fog bekövetkezni, de semmiképp sem örökké tartani. Az Akadémia tekintélye fennmarad, és 5-10 év múlva újjá fog alakulni a kutatóintézet-hálózat. Természetesen ez az időszak hatalmas veszteségeket fog okozni a magyar tudománynak, amelyet csak évtizedek kemény munkájával lehet majd helyrehozni. A valóban reformálandó elemek megváltoztatva jönnek létre újra, az Akadémia pedig jobban szót fog érteni a társadalommal. Én ebben reménykedek.

eLitMed.hu
Varga János
2019. június 23.