Egészségpolitika

A szöveges emlékeztető üzenetek növelik a rákszűrő vizsgálatokon résztvevők számát

2015. MÁRCIUS 25.

Szöveg nagyítása:

-
+

Azok a nők, akik szöveges üzenetet kapnak, emlékeztetve őket, hogy mellrák szűrésre hivatalosak, 20 százalékkal nagyobb valószínűséggel megjelennek a vizsgálaton, mint azok, akik nem kapnak SMS-t – állapítja meg egy tanulmány a British Journal of Cancer- ben. Az Imperial College Healthcare Charity által finanszírozott kutatók kísérletileg szöveges üzenet emlékeztetőket küldtek azoknak a 47-53 éves nőknek, akik az első alkalommal kaptak meghívást mellrák szűrésre. A kutatók vizsgálati mintájában mintegy 450 nő szerepelt, aki kapott szöveges üzenetet, és 435 nő, aki nem. Azt találták, hogy azoknak a nőknek 72 százaléka, akiknek küldtek SMS emlékeztetőt részt vett a szűrésen, míg a kontroll csoportnak csupán 60 százaléka. A szöveges üzenet emlékeztetők a legnagyobb hatással azokra a nőkre voltak, akik a leginkább hátrányos helyzetű területeken éltek: ők 28 százalékkal nagyobb valószínűséggel vettek részt az első szűrésen, ha kaptak SMS-t. A kutatás megállapította, hogy a nők majdnem háromszor nagyobb valószínűséggel mondták le telefonon előre a megadott időpontot, ha kaptak egy SMS emlékeztetőt – ahelyett, hogy egyszerűen csak távol maradtak volna. Robert Kerrison, a Cancer Research UK egészségmagatartás osztály vezetője azt mondta: "Mindannyian elfelejtünk dolgokat olykor, és az orvossal való találkozók sem kivételek - sőt, a felejtés az egyik leggyakrabban idézett ok, amiért a nők elmulasztják az emlőrák-szűrést.” "A kutatás megállapította, hogy egy olcsó, egyszerű szöveges üzenet-emlékeztető növelhetné a nők részvételét - különösen a hátrányos helyzetű térségekben - a szűrésen. Több vizsgálatra van még szükség, hogy megerősítsük ezt, de az SMS értékes erőforrásnak tűnik az NHS számára." Ian Lush, az Imperial College Healthcare Charity vezérigazgatója azt mondta: "A kutatás pozitív tanulságainak jelentős hatása lehet a brit lakosság egészségi állapotára, és messze túlmutat London határain, ahol ezt a szöveges üzenet szolgáltatást eredetileg kipróbálták. Az olyan kutatási eredmények, mint ez, megerősítik, hogy szükség van a további jótékonysági finanszírozásra, hiszen lehetővé tesz olyan úttörő munkákat, amelyek javíthatják a lakosság egészségi állapotát. " Dr. Julie Sharp a Cancer Research UK egészségügyi információs vezetője azt mondta: "Az olyan kutatás, mint ez, segít áthidalni azokat a néha nagyon is bagatell gyakorlati akadályokat, melyek oly gyakran megakadályozzák a nőket, hogy részt vegyenek a mellrák szűrésen. A rákszűrés életeket menthet, de fontos megjegyezni, hogy természetesen a szűrés is együtt jár bizonyos kockázatokkal, és természetesen jelentős előnyökkel is. Rendkívül fontos, hogy az emberek jó minőségű információt kapjanak, amely segíthet eldönteni nekik, hogy eleget tegyenek-e a szűrési meghívásnak. " Szemlézte: elitmed.hu, Kolin Péter Forrás: https://www.ehealthnews.eu/

KULCSSZAVAK

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Egészségpolitika

Módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény

Mindenképpen módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény – állították egybehangzóan munkajogász szakértők egy, az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényről szervezett videókonferencián. Ahogy elfogadhatatlan ennyire méltatlan, elkapkodott, kidolgozatlan és indokolatlanul nehéz körülményeket teremteni, és ilyen választásra kényszeríteni valakit az élethivatását illetően.

Egészségpolitika

Gyerekek és gyermekeket várók, tervezők – szabad-e oltani?

Úgy tűnik ebben a hazai álláspont egyértelmű, de számos országban már kismamákat oltanak. A jelenlegi szakértői vélemények szerint az mRNS-oltások nem veszélyesek a terhes kismamákra, de klinikai kísérletek hiányában ezt mégsem lehet százszázalékos biztonsággal állítani. Magyarországon éppen ezért nem ajánlják az oltást várandósoknak, de az Egyesült Államokban, Izraelben, vagy Angliában a kismamákra bízzák a döntést. Gyermekeknek egyelőre sehol sem adnak vakcinát.

Egészségpolitika

Már a csecsemőknél is diagnosztizálható a lelki zavar

Szülés körüli depresszió, az újszülött alvási, étkezési, figyelem zavara, a sok sírás, megannyi jelzés, amivel foglalkozni kell. A korábbi teóriákkal szemben nemcsak két éves kor után, hanem már egészen korai időszakban is figyelni kell és diagnózis is felállítható a kisbaba lelki problémájáról. A témában először rendeztek a napokban nemzetközi konferenciát Magyarországon, ahol több mint 240 előadást tartottak az érintett területek neves szakemberei.

Egészségpolitika

Szakmai javaslat a Covid-19-járvány okozta tömeges megbetegedések és halálozások csökkentése érdekében hozandó intézkedésekre a negyedik hullámban

Tisztában vagyunk azzal, hogy a járvány elleni védekezésbe már mindenki belefáradt. Mégis, egészségügyi szakemberként tudjuk, hogy a Covid-19-járvány 4. hulláma során sem lesznek elkerülhetők a racionális korlátozó intézkedések. Hazánk jelenlegi átoltottsági szintjén a nyájimmunitás kialakulásával egyelőre nem számolhatunk, az ismét erősödő járvány a következő hónapokban több ezer áldozattal jár majd, elsősorban az oltatlanok között. Le kell számolnunk azzal a tévhittel is, hogy a beoltottság önmagában teljes biztonságot jelent! A hamis biztonságérzet az oltottak körében, a kiegészítő védelmi szabályok sutba dobása a járvány fellángolásának a melegágyát képezi az átoltottság mai szintje mellett.

Egészségpolitika

Oltásellenesség - a 10 legnagyobb egészségügyi veszély egyike

Az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization, WHO) újabb 5 éves tervében összegyűjtötte az egész világot érintő egészségügyi veszélyeket. A lista az oltásokkal megelőzhető fertőzések elterjedésétől a gyógyszereknek ellenálló kórokozókon és a túlsúlyon át a környezetszennyezésig és a klímaváltozásig számos komoly és sürgős megoldásra váró problémát ölel fel. Ezzel közel egy időben, Amerikában több mint 26 ezer iskolásnak nem engedték meg az iskolakezdést, mert nem voltak beoltatva. Magyarországon a védőoltási rendszer szinte egyedülálló.

Kapcsolódó anyagok

PharmaPraxis

A gyógyszerész által küldött napi SMS-emlékeztető hatásossága

A klinikai vizsgálatok szaklapja közölte az első regisztrált szlovákiai gyógyszerészeti klinikai vizsgálat protokollját. A tervezett vizsgálat elsődleges célja annak megállapítása, hogy a standard gyógyszerészi ellátáson felül nyújtott személyre szabott napi SMS-emlékeztető milyen mértékben javítja az 55 évnél idősebb, ambuláns ellátásban részesülő hypertoniás betegek gyógyszerszedési fegyelmét.

Hírvilág

1000 helyszín 4 millió vizsgálat

„Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010-2020” keretében idén is folytatódik a komplex szűrés céljából indított országjárás. Az elmúlt hat évben több mint 1000 helyszínen, 4 milliónál is több vizsgálatot végeztek a speciális szűrőállomáson megjelent több mint 300 000 embernél. A kezdeményezés célja az egészség megőrzése, a betegségek megelőzése, kiszűrése.

Hírvilág

Az IUD-behelyezés megkönnyítésének előnyei

Az intrauterin eszköz közvetlenül a szűrővizsgálat vagy műtéti abortus utáni behelyezése növelte a behelyezés gyakoriságát, és az abortus napján való behelyezés csökkentette az újabb abortus valószínűségét.