Az Alaptörvényben általánosan garantált egészségügyi közellátás megfelelő finanszírozása nem valósult meg. A hozzáférés jelenleg is egyenetlen, jelentősen eltérő szakmai színvonalon biztosított, így pl. a várólisták szórása területileg elfogadhatatlan. A rendszer átláthatósága jelenleg nem megfelelő és az egészségügyi erőforrások felhasználásának kontrollja elégtelen.

– A földrajzi, illetve szolgáltatói egységek gazdálkodói szerepkörének megteremtése – a szubszidiaritás elvét követve.

– A szolgáltatásvásárlók a valós lakossági szükségletek alapján tervezzék meg az egészségügyi források felhasználását.

– Ennek során vegyék figyelembe az ellátás kimeneti mutatóit és egyenlítsék ki a:

– területi és társadalmi csoportok közötti egészségegyenlőtlenségeket és

– hozzáférési egyenlőtlenségeket.

– Evidenciaalapú egészségpolitikai prioritásképzés és erre alapuló szolgáltatásegyüttes kialakítása és karbantartása az érintett szakemberek, lakosság- és betegcsoportok, valamint civil szervezetek bevonásával. Ennek színtere a Nemzeti Egészségügyi Tanács újbóli létrehozása (lásd az Egészségügyi irányítási és igazgatási rendszer fejezetet).

– Szolgáltatásvásárlói szerepek ellátási szintenkénti diverzifikálása (ország – régió – megye – város – praxisközösség).

– Az ellátás iránti szükségletek és az elérhető technológiák rendszeres felülvizsgálata alapján a kapacitások időszakos újratervezése.

– A közvásárló (finanszírozó) az egészségügyi szolgáltatások kapacitáslekötése és -vásárlása során figyelembe veszi a hatékonysági, fenntarthatósági és minőségi szempontokat. Az ehhez szükséges adatokat egy erre a célra létrehozott, a finanszírozótól független intézmény szolgáltatja (lásd az Ágazati Információs és Kommunikációs fejezetet).

– A szolgáltatásvásárló a leggyakoribb betegségek ellátására kidolgozott, az aktuális tudományos bizonyítékokon alapuló szakmai irányelvek, az ellátotti kör összetétele és a valós költségek alapján határozza meg a finanszírozás mértékét.

– Befogadáspolitika és kizárási elvek kialakítása, ún. egészségügyi technológiai értékelésre (HTA) alapozva (különös tekintettel az egészségügyben megjelenő diszruptív technológiákra, megteremtve azok befogadásának feltételeit).

– Olyan informatikai rendszer létrehozása (lásd részletesen az Ágazati Információs és Kommunikációs fejezetben), mely szektorsemlegesen (lásd a Köz- és magánellátás viszonya fejezetet) képes az egyes szolgáltatók valós teljesítményének, minőségügyi mutatóinak és utalványozási gyakorlatának nyomon követésére.

– A működési adatok kiértékelésére független szakmai grémiumok létrehozása és transzparens, mind a lakosság, mind a szakma számára értelmezhető módon történő működtetése. Ezek paritásos összetétele garantálja a szakmai és az ellátotti szempontok érvényre jutását.