„Össztársadalmi egészségjavításnak, egészségfejlesztésnek kellene minden kormányzati döntés fókuszában lennie – Health in All Policies –, ahogyan azt a WHO, az Egészségügyi Világszervezet vallja csaknem tíz esztendeje. Láthatóan ezt a szemléletet, ezt a megközelítést még nem sajátította el a magyar kormány az eddigi munkavégzése során, pedig nem megspórolható feladat annak tisztázása, mit kell annak érdekében tenni, hogy a magyar lakosság egészségi állapota rapidabb módon javulhasson” – mondja Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász. Szerinte tudatos stratégiaalkotásra van szükség nemcsak az egészségügy területén, hanem az oktatás, környezetvédelem területén is, de az iparfejlesztésekben a „zöldesítés” felé való elmozdulás is létfontosságúnak tűnik. „Az uniós források felhasználásánál a dilemma arról szól, a kormány az elkövetkező 5 évben az egészségügyben hol akar akciózni, a lakosság egészségi állapotát javítandó és milyen eszközöket választ céljai eléréséhez. A most meghirdetett 1000-1200 milliárd nagy összeg, de ebből 300 milliárd a szuperkórházra megy el, a másik 300 a bérrendezés költségét fedezi, így durván 400-600 milliárdból tervezhetik az ellátórendszert alakítani. A kérdés az, van-e a kormánynak érdemi átalakítási programja, amely segíti az értelmes pénzköltést. A kormány azzal a feltételezéssel él, hogy van neki ilyenje, pedig valójában még nincs.” Nincs olyan elképzelése, amely nyilvánosan megvitatható lenne „Sok szereplő által több elemből egybegyúrt, koherens rendszer képezne , tisztázva benne az irányítás, a szolgáltatási struktúra, a finanszírozás számos elemét. Valójában egy frissített Semmelweis-tervet kellene megalkotnia a kormánynak. Helyette van öt egészségprogramja, amelyek közül a mai napig egy sem nyilvános, tulajdonképpen az országos intézeteken kívül ezeket senki sem ismeri. Vélhetően azért nincs valódi egészségügyi stratégiája a kormánynak, mert nem hisz abban, hogy az állami rendszerben lehetne jó színvonalú ellátást nyújtani. Az uniós források elköltésénél elsőként a háziorvosi és az önállóan működő járóbeteg-szakellátáshoz kellene hozzányúlni, közös érdekeltségbe helyezve a szolgáltatókat, számukra olyan finanszírozási ösztönzőket kialakítva, amik elkerülhetővé teszik a felesleges beavatkozásokat és a kórházi ellátást” – folytatja a szakértő. „Szerencsére az alapellátás fejlesztése, bővítése a kormányzati elképzelések középpontjában áll, mind az EMMI, mind az OKFŐ szakmai fókusza ebbe az irányba mutat. Amennyiben a maradék 400–600 milliárdos forrásból minél több e kettő terület együttes fejlesztésére fordítódik, az nyereség lehet a betegeknek. A kormány az alapellátás esetében már 2012-ben érzékelte a beavatkozás szükségességét, erre utal az Alapellátás-fejlesztési Modellprogram (Svájci-projekt) elindítása vagy az ennek folytatásaként értelmezett Alapellátási törvény 2015-ös elfogadása. Akkortájt a svájci oldal támogatásának egyetlen kikötése volt, hogy a képződött modellt fogadja be a kormányzati egészségpolitika. Ez megtörtént, bár a törvényhez kapcsolódó rendeletek összességét máig nem prezentálta teljes számban a szakpolitika. A különböző uniós és hazai forrásból támogatott programok keretében eddig mintegy ezer háziorvos dolgozott valamilyen modellprogramban egy-egy csoport tagjaként. Az EFOP 1.8.0 uniós fejlesztési projektben az alapellátást érintően kidolgoztunk egy olyan ajánlást, amelyben átlagosan hat praxisra jutna három plusz szakdolgozó – a gyógytornász, a dietetikus, és a pszichológus –, megtámogatva mindezt praxisközösségi nővér alkalmazásával is. Ennek finanszírozási konzekvenciája nem lenne túl magas költség (durván 2,5 millió Ft/6 praxis/hó), ezért cserébe azonban olyan többletszolgáltatásokat lehetne a betegek közvetlen közelébe juttatni, ami érdemi javulást hozhatna az adott térség lakosainak egészségi állapotában. Prevenciós szolgáltatások sora jelenhetne meg ezen a szinten, ahogyan ezt a svájci modellkísérletben is láttuk „Idős hölgyek és urak keltek ki az ágyukból és váltak újra mozgóképessé, vagy éppen a cukorbetegeknek sikerült jobb paramétereket produkálniuk dietetikusok segítségével. A jelenlegi rendszerből azért is el kell mozdulni, mert látható, hogy minden kormányzati anyagi ösztönzés és támogatás ellenére növekszik a betöltetlen praxisok száma, arányuk jelenleg több mint kilenc százalék. Ha ez eléri a tízszázalékos, kritikus szintet, a polgárok meghatározó része csak csökkentett szolgáltatásokhoz jut majd hozzá. A debreceni egyetem korábbi felmérésének eredménye figyelmeztető lehet a kormányzati számára” – mondja a szakember. A tartósan betöltetlen praxisokba tartozó lakosság körében megkétszereződik a korai halálozás kockázata „Úgy kell az alapellátásban elérhető szolgáltatások körét bővíteni, hogy nem csak a horizontális együttműködés fejlesztésére kell figyelmet fordítani, hanem a vertikális együttműködések fejlesztésére is. A járóbeteg-szakellátók funkcionálását új alapokra kell helyezni, hogy a betegek ellátási folyamataiba illeszkedően minél több szolgáltatás tudjon a lakóhelyhez közel megjelenni. Ma a szakrendelők a finanszírozási technika okán abban érdekeltek, hogy minél több vizsgálatot számoljanak el, így egy sor teljesen fölösleges vizsgálat keletkezik. A kötegelt (bundled payment) finanszírozási technika bevezetésével egy betegség teljes folyamatát egyben lehetne finanszírozni, így érdekeltté tenni minden szereplőt abban, hogy valóban csak a szükséges ellátásokat nyújtsák. Ezeknek a horizontális együttműködéseknek a formáját képező praxisközösségeknek csak mostanában kezd intézményesített alakzata kialakulni. Az látható, hogy az Országos Kórházi Főigazgatóság egészen más működési logikát képvisel, mint az EMMI. Az OKFŐ-t irányító belügyminisztérium gyors ütemű haladásban érdekelt, ennek érdekében pénzt-paripát-fegyvert hajlandó mozgósítani, ami jó hír, de biztos kezet/tudást igényel a helyes beavatkozás foganatosítása” – mondja Sinkó Eszter. „A betöltetlen praxisok felszámolására elsősorban az elmaradott térségekben kell törekedni, ahol 10–30 kilométeres körzetben sem járó-, sem fekvőbeteg-szakellátó nem érhető el. A letelepedést ösztönző egyszeri összeg mellett ezeken a területeken a havi bevételeket érdemes lenne akár a duplájára növelni” – hoz konkrét javaslatokat a szakértő. A praxisközösségek hatékonyságát igazolja a nemzetközi szakirodalom és a hazai projektek során felhalmozódó tapasztalat egyaránt „Az ilyen szolgáltatás keretében ellátott populáció egészségi állapotának mutatóiban három–öt éven belül – a kockázatok csökkenése révén – érdemi javulás tapasztalható, a páciensek kevesebb fekvőbeteg-szakellátást vesznek igénybe, és hosszabb ideig képesek az öngondoskodásra. A kétezres évek elején futó irányított betegellátási modellkísérlet pedig arra mutatott rá, hogy a szakrendelők és a háziorvosok együttműködése, a közösen kidolgozott protokollok és betegutak nyomán csoportpraxissal felérő szolgáltatást tud nyújtani a lakosság számára. Ha jobb ellátást akarunk nyújtani, akkor abba nemcsak pénzt kell tenni, hanem megfelelő ösztönzőket is. Kell megelőzési, gondozási protokoll, egészségügyi állapotfelmérés, aminek ellentételezését is be kell építeni a finanszírozásba. És nemcsak az egészségi állapot felmérésében, preventív rendelések megtartásában, hanem a közösségi egészségfejlesztő programok szervezésében is fejlesztésekre van szükség. Az OKFŐ-nek mindenekelőtt kapacitástérképet kell készíteni, felmérni a szükségleteket, eldönteni, hová szükséges a fekvőbeteg-ellátásokat koncentrálni, hol legyenek jól felszerelt és elérhető szakrendelések, illetve alapellátók, emellett pedig az idősgondozást is ki kell építeni. Szerencse, hogy ma már rengeteg technológiai eszköz van annak megelőzéséhez, hogy a betegeknek ne kelljen kórházba kerülniük. Természetesen nem szabad arról sem elfeledkezni, hogy a lakosság egészségtudatosságát is szignifikánsan javítani szükséges, mert a tudatlanság valami elképesztő méreteket ölt. Segíteni kell az egészségértést, fel kell építeni, hogy a lakosság többet tudjon a testéről és annak megóvása érdekében minél többet tegyen. Az iskolai oktatást e szempont szerint át kell strukturálni, ahogy arról ezerszer beszélt a MOK korábbi elnöke, Éger István is. De érdemes a tv-sorozatokba is beépíteni olyan információkat, amelyek a helyes életmódra ösztönzik a tv-nézőket. Feladat van bőven, csak legyen, aki áll elébe, az uniós források támogatásával” – teszi még hozzá Sinkó Eszter. Kun J. Viktória