Egészségpolitika

Szöveg nagyítása:

-
+

Az arányosabb képviselet biztosításával indokolta a Parlament egészségügyi bizottsága annak a módosító javaslatnak a szükségességét, amelyet a grémium nyújtott be a Ház előtt lévő egészségügy salátatörvényhez. Mindez a szakbizottság hétfői ülésén derült ki, a javaslat benyújtásának dátuma szintén erre a napra esett, a három köztestület is csak ekkor értesült a tervezetről. A Magyar Orvosi Kamara sikított volna, ha ez a javaslat megjárja az egyeztetést – közölte Gyenes Géza, a bizottság alelnöke mint mondta, a hivatásrendi kamara alelnökeként is sérelmezi, hogy a MOK vezetősége is csak néhány órával az ülés előtt értesült a javaslatról, amely szerintük a kamara belső szabályait érinti. A Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke, dr. Hankó Zoltán az ülésen kapta kézhez a módosító javaslat szövegét, míg a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara nem képviselte magát a tanácskozáson. A választásra jogosult kamarai tagok felének el kell mennie szavazni ahhoz, hogy érvényes legyen a tisztségviselők, küldöttek választása. Amennyiben a kétfordulós szavazás első fordulója érvénytelen, új választást kell kiírni, ekkor már elegendő, ha a voksolók 25 százaléka megjelenik az urnáknál. Amennyiben másodszor sem sikerül kiosztani a mandátumot, háromhavonta kell újabb szavazást tartani, addig a régi tisztségviselő tölti be az adott posztot. Szabályozná a jogszabály a választás lebonyolítását és ellenőrzését, így például a jegyzőkönyv vezetés mellett hang- vagy mozgóképfelvételt is készíteni kellene az eseményről, utóbbiakat nyolc évig kellene megőrizni. A szabály mindhárom ágazati kamarára vonatkozna. Bebetonozzák a korábban megválasztott tisztségviselőket, hiszen a kamarai tisztségviselők megválasztásakor 340 helyett 28-32 orvos ment el szavazni adott helyen – elevenítette fel a legutóbbi tisztújítás eseményeit Gyenes Géza. Vele szemben örült a javaslatnak Heintz Tamás (Fidesz), szerinte ugyanis a bizottság éppen azt szeretné, hogy legyen politikai érdekérvényesítő képessége az egészségügyben dolgozóknak, ami most nincs. Erre kontrázva Gyenes Géza azt mondta, eddig sem volt tilos elmenni szavazni, ezzel a szabályozással semmire nem ösztönzik a választókat, csak akkor lenne hatása, ha kényszerítő szankciót is tartalmazna. Megjegyezte azt is, az érdekérvényesítő képesség nem attól függ, hogy a jelöltekre hányan szavaznak, hiszen a mindenkori kormányzati gyakorlat az volt, és most is az, hogy a kamarai javaslatok „lepattannak” a politikusokról. A szakbizottság ülésén a tárca képviseletében jelenlévő Páva Hanna egészségügyért felelős helyettes államtitkár elfogadásra javasolta a módosító indítványt, ahogyan a bizottság kormánypárti többsége is megszavazta azt. eLitMed.hu, Tarcza Orsolya 2012-05-22

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Egészségpolitika

Módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény

Mindenképpen módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény – állították egybehangzóan munkajogász szakértők egy, az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényről szervezett videókonferencián. Ahogy elfogadhatatlan ennyire méltatlan, elkapkodott, kidolgozatlan és indokolatlanul nehéz körülményeket teremteni, és ilyen választásra kényszeríteni valakit az élethivatását illetően.

Egészségpolitika

Gyerekek és gyermekeket várók, tervezők – szabad-e oltani?

Úgy tűnik ebben a hazai álláspont egyértelmű, de számos országban már kismamákat oltanak. A jelenlegi szakértői vélemények szerint az mRNS-oltások nem veszélyesek a terhes kismamákra, de klinikai kísérletek hiányában ezt mégsem lehet százszázalékos biztonsággal állítani. Magyarországon éppen ezért nem ajánlják az oltást várandósoknak, de az Egyesült Államokban, Izraelben, vagy Angliában a kismamákra bízzák a döntést. Gyermekeknek egyelőre sehol sem adnak vakcinát.

Egészségpolitika

Már a csecsemőknél is diagnosztizálható a lelki zavar

Szülés körüli depresszió, az újszülött alvási, étkezési, figyelem zavara, a sok sírás, megannyi jelzés, amivel foglalkozni kell. A korábbi teóriákkal szemben nemcsak két éves kor után, hanem már egészen korai időszakban is figyelni kell és diagnózis is felállítható a kisbaba lelki problémájáról. A témában először rendeztek a napokban nemzetközi konferenciát Magyarországon, ahol több mint 240 előadást tartottak az érintett területek neves szakemberei.

Egészségpolitika

Szakmai javaslat a Covid-19-járvány okozta tömeges megbetegedések és halálozások csökkentése érdekében hozandó intézkedésekre a negyedik hullámban

Tisztában vagyunk azzal, hogy a járvány elleni védekezésbe már mindenki belefáradt. Mégis, egészségügyi szakemberként tudjuk, hogy a Covid-19-járvány 4. hulláma során sem lesznek elkerülhetők a racionális korlátozó intézkedések. Hazánk jelenlegi átoltottsági szintjén a nyájimmunitás kialakulásával egyelőre nem számolhatunk, az ismét erősödő járvány a következő hónapokban több ezer áldozattal jár majd, elsősorban az oltatlanok között. Le kell számolnunk azzal a tévhittel is, hogy a beoltottság önmagában teljes biztonságot jelent! A hamis biztonságérzet az oltottak körében, a kiegészítő védelmi szabályok sutba dobása a járvány fellángolásának a melegágyát képezi az átoltottság mai szintje mellett.

Egészségpolitika

Oltásellenesség - a 10 legnagyobb egészségügyi veszély egyike

Az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization, WHO) újabb 5 éves tervében összegyűjtötte az egész világot érintő egészségügyi veszélyeket. A lista az oltásokkal megelőzhető fertőzések elterjedésétől a gyógyszereknek ellenálló kórokozókon és a túlsúlyon át a környezetszennyezésig és a klímaváltozásig számos komoly és sürgős megoldásra váró problémát ölel fel. Ezzel közel egy időben, Amerikában több mint 26 ezer iskolásnak nem engedték meg az iskolakezdést, mert nem voltak beoltatva. Magyarországon a védőoltási rendszer szinte egyedülálló.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Újraválasztották a régi elnököt

Utolsó négy éves ciklusát kezdheti meg a MESZK elnökeként Balogh Zoltán

Hírvilág

Ügyeleti és bérpótlék saláta

Az újabb egészségügyi salátatörvény jövő héten kerülhet a Parlament elé.

Hírvilág

Kormány a kormányban: Emmi

Az egészségügyi bizottság előtt Réthelyi utóda

Hírvilág

MOK: holnap folytatják

Holnapra hívta össze a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöksége azt az országos küldöttközgyűlést (OKGY), amelyen pontot igyekeznek tenni a köztestületben november óta dúló háborúskodás végére.

Hírvilág

Kisebb változtatásokkal marad a „lex Éger”

Ősszel újra választás, új szabályok szerint, a MOK pedig ne politizáljon.