Tiltakozó közleményekkel „szavaznak” sorra az egyetemek az alapítványi átalakítás, illetve annak intézési módja ellen. Professzorok, munkatársak, hallgatók, legutóbb az MTA doktorai adtak ki hivatalos állásfoglalást. Megkérdeztünk „kívülállókat”, Freund Tamást, az MTA elnökét, Tillmann József filozófus, esztéta, egyetemi tanárt, Fleck Zoltán jogász, szociológust, tanszékvezető egyetemi tanárt a kialakult helyzetről, a folyamatról, illetve Fábián Istvánt, a debreceni egyetem korábbi rektorát is. Többen a tudományos és kutatómunka, az egyetemi autonómia ellehetetlenülésétől félnek, veszélyes ugyanis, ha ezek a szellemi műhelyek politikai irányítás alá kerülnek. Az MTA elnöke kiemelte az egyetemi autonómia tiszteletben tartásának és a döntések előtti tisztázó vitáknak a fontosságát. A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) szenátusa szavazta meg legutóbb, hogy az intézmény alapítványi fenntartásba kerüljön. A szeged.hu korábban arról írt, hogy január 28-án az egyetem négy karán, a Gazdaságtudományi Karon (GTK), a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karon (BTK), az Állam- és Jogtudományi Karon (ÁJTK), valamint a Juhász Gyula Pedagógusképző Karon (JGYPK) tartottak online tanácsülést. Ezen két kar, a gazdaságtudományi és a jogtudományi, elutasította a modellváltást. A Pécsi Tudományegyetemen (PTE) ugyanazon a napon szavaztak a modellváltásról. Itt is az egyetem hallgatói és munkavállalói korábban kétszer is jelezték, hogy nem kérnek az alapítványból. A Debreceni Egyetem Szenátusa egy héttel korábban, rendkívüli és zárt ülésén támogatta a fenntartónál „a DE állami alapítású, fenntartó-vagyonkezelő alapítvány által fenntartott, saját vagyonnal rendelkező egyetemmé történő átalakulását”. Itt azonban már az MTA doktorai közös tiltakozólevelet fogalmaztak, miután a bejelentés azt mondta: „A tervezett változásról széles körű és intenzív egyeztetés történt”, viszont állításuk szerint az egyetem közössége sem a 2021–24. évekre szóló Intézményfejlesztési tervet, sem a modellváltási stratégiát előzetesen nem ismerhette meg. „Nem történt széles körű és intenzív egyeztetés az egyetem történetében talán legnagyobb horderejű változás tervéről, céljáról, indokairól, előnyeiről és hátrányairól, következményeiről. A szenátus tagjai sem kaptak és így nem is osztottak meg dokumentált információkat választóikkal, jóllehet ez az egyetemi, de nem csak az egyetemi demokrácia alapja. A következmények mindenkit érintenek! Ennek ellenére a javaslat – megdöbbenésünkre – nagyarányú támogatást kapott” – írják levelükben. „Ez az itteni rendkívüliség és zártság most is erős kételyeket és ellenérzéseket ébresztett sokunkban, kétségeket demokráciánk működésében. Egyetemünk átvitele állami alapítványi formába – bár sok szempontból nem tűnik logikusnak (egyes jogszabályok megváltoztatása, a most beígért költségvetés-növelés az eddigi működési formán is sokat segítettek volna) – akár még elfogadható is lehetne az egyetemi polgárság többségének, de ha ez szinte titokban, diskurzus nélkül, a széles nyilvánosság kizárásával és néhány nap alatt történik, akkor erős a gyanú, hogy az átalakítás elsődleges célja nem az oktatás és tudományos színvonal emelése. Szeretnénk hinni egy olyan egyetemben, mely az értelmiségtől elvárt kritikus és konstruktív szellemű diskurzusra, szabad véleménynyilvánításra és valóságos demokráciára épül” – zárul a debreceni professzorok közös nyilatkozata. A modellváltás valamennyi tiltakozó szerint súlyosan aggályos, egyebek mellett a kuratórium és az egyetem képviseleti szervei közt alárendelt viszony jönne létre, nem pedig egyenrangú; minden választott testületnek annyi joga maradna, amennyit a kuratórium és az alapító okirat hagyna nekik, így az akadémiai autonómia egyértelműen sérülne, ha külső szerv, nem pedig a szenátus, vagyis az egyetem választott testülete döntene abban, hogy ki milyen anyagot és kit taníthat. A gazdasági autonómia pusztán látszólagos, hiszen az egyetem kitett lenne a piaci feltételeknek, ami egy független tudományos műhelymunkát és kutatást folytató intézmény esetében megengedhetetlen: profilszűküléshez, kis létszámú, de értékes és jelentős tudományos (nem piaci) eredményeket elérő képzések megszüntetéséhez vezetne. Illetve fontos ellenérv a munkatársak kiszolgáltatott helyzete, hiszen a közalkalmazotti státusz elvesztése a nem oktató közalkalmazottaknak jelentené a legnagyobb hátrányt és veszélyt; ők piaci alapon nem fognak tudni elhelyezkedni ebben a régióban. Az egyetem egy nagy autonóm szervezet, amely csak akkor tud partner lenni, ha autonóm módon tud dönteni. Ideológiai-politikai kiszolgáltatottság esetén ez nem lehetséges. Az egyetem nemcsak piaci szereplő, hanem kultúra- és értelmiségképző erő. Ugyan az egyetemet is gazdasági egységként kell működtetni, de gazdasági érdekek nem helyettesíthetik a kulturális értéket. Erre nagyon jó példa Karikó Katalin kutatóbiológus, biokémikus, a szintetikus mRNS-alapú vakcinák technológiájának szabadalmaztatója. A mainzi BioNTech cég alelnöke. 2009 óta a University of Pennsylvania (UPenn) Perelman School of Medicine orvostudományi karán az idegsebészeti osztály adjunktusa, aki 2005-ben Drew Weissmannal együtt kidolgozta a módosított nukleozidokat tartalmazó mRNS-terápiás alkalmazások szabadalmát, amely lehetővé tette azt, hogy az mRNS-terápia alkalmazható legyen túlzott immunreakciók kiváltása nélkül. Társfeltalálója nyolc, az mRNS-sel kapcsolatos szabadalmaknak, amelyet az USA-ban nem immunogén, nukleoziddal módosított RNS alkalmazására adtak ki. Az 1980-as évek végére a tudományos közösség nagy része a DNS-re koncentrált a génterápia megvalósítása kapcsán, de Karikó Katalin úgy vélte, hogy az mRNS is ígéretes lehet terápiás felhasználásra, mivel a legtöbb betegség nem örökletes és ezért nincs szükség olyan megoldásokra, amelyek véglegesen megváltoztatnák az ember genetikáját. Csak kevesen ismerték fel, hogy a témában úttörőnek számító szabadalom megnyitotta a kaput a biomedicina forradalmának. 1985-ben létszámcsökkentés miatt elküldték a kutatóközpontból. 2020-ban a szabadalma alapján készült el, a világon elsőként klinikailag is bizonyítottan hatásos Pfizer-BioNTech Covid-19-vakcina. És mit gondolnak erről az általunk megkérdezett szakemberek? Összefoglalva talán Fábián István, a Debreceni Egyetem korábbi rektorát idézzük: „Az egyetem funkcióját tekintve egy olyan szellemi központ, ahol a leendő értelmiség képzésére kerül sor. Oktatási, tudományos és kulturális központ, aminek a feladata a képzés, a tudomány magas szintű művelése, valamint az egyetemes és nemzeti kultúra megőrzése, ápolása. Ez feltételezi a szabad, autonómiára alapozott működést. A kutatás szabadsága helyett pedig irányát és a célját a politikai vagy tulajdonosi önkény és tetszőlegesség alakíthatja. A folyamat során az állami vagyon »eltűnik a szem elől«, miközben az autonómiát biztosan nem növeli, hogy az állam nevezi ki a kuratóriumok tagjait. Az orvostudományi csúcsegyetem létrehozásával helyi együttműködések kerülhetnek veszélybe.” A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy az egyetem működését bebetonozott érdekcsoportok fogják irányítani esetenként olyan programokat megvalósítva, melyek nincsenek összhangban az össztársadalmi igényekkel „A professzorok állásfoglalása arról szól, hogy egy ilyen nagy horderejű döntés az egyetem nyilvánosságának a kizárásával történt, ami egyfelől elfogadhatatlan, másfelől erős kételyeket ébreszt a modellváltás valódi céljaival kapcsolatban. Az állásfoglalásnak én is aláírója vagyok, de szeretném hangsúlyozni, hogy a kérdéseire adott válaszaimat nem az aláírók nevében adom. A modellváltás részleteivel, annak szükségességével, előnyeivel és hátrányaival kapcsolatban ugyanis nincs egyeztetett vélemény. Ez a magánvéleményem, bár azokkal valószínűleg az egyetem polgárai közül sokan egyetértenek”– fogalmazott lapunknak a korábbi rektor. „Alapvetően nem lehet semmit sem tudni az átszervezés tartalmi részleteiről. A már alapítványi egyetemek esetében az elég világosan látszik, hogy nem csak vagyonkezelésről szól a történet. Az alapítvány kuratóriuma, illetve annak tagjai felhatalmazva érzik magukat arra, hogy számos egyéb kérdésben is döntéseket hozzanak. Talán a legnagyobb veszély az, hogy a kuratórium megfelelően mély ismeretek nélkül olyan tudományos és kutatási irányvonalakat fog kijelölni, amelyekhez az intézmény adottságai nem illeszkednek, illetve esetleg sikeres kutatási irányokat meg elsorvaszt ad hoc megfontolások alapján. Tekintve, hogy az átalakítás részleteit nem hozták nyilvánosságra, erős elbizonytalanodás érzékelhető az oktatók és kutatók között. Mindez felerősítheti elsősorban a fiatalok elvándorlását, ami gyengíti a kutatói munka személyi hátterét” – mondta Fábián István, aki szerint Európa első egyetemének, a Bolognai Egyetemnek a megalapítása óta a nyugati kultúrkörben az egyetemek autonóm intézmények. Ugyanez vonatkozik a világ minden részén az európai mintára létrehozott (USA, Ausztrália, Japán) egyetemekre is. Többek között ez teszi lehetővé az intézmények számára, hogy a működésüket érintő alapvető kérdésekben önálló döntéseket hozzanak. Az olyan horderejű kérdésekben, mint a mostani átalakítás, részletes, az intézmény teljes közvéleményét bevonó vitákon kellene tisztázni az átalakulás lehetséges előnyeit és hátrányait. Nyilvánvaló, hogy az intézményeknek nem sok választása van ezzel kapcsolatban, ez egyértelmű kormányzati szándék. Bár egyetemi testületek szavaznak a dologról, így formálisan „rendben” van a dolog, az előkészítetlenség miatt lényegében sérül az autonómia. „Igazából nem az alapítványi platformmal van gond, hanem annak a nálunk megvalósuló változatával. A világban nagyon sok alapítványi egyetem van, köztük igen tekintélyesek is: MIT, Harvard, Stanford, vagy a Yale. Ezek mindegyikében az egyetemi autonómia maximálisan érvényesül, a kuratóriumi tagokat szigorú szabályok alapján meghatározott időre választják és nincs közvetlen politikai kontroll. A hazai alapítványi egyetemek esetében ezek az elvárások nem teljesülnek, a legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy az egyetem működését bebetonozott érdekcsoportok fogják irányítani esetenként olyan programokat megvalósítva, melyek nincsenek összhangban az össztársadalmi igényekkel” – magyarázza a kutatóprofesszor. És hogy szerinte miben változhat az egyetemi munka ilyen feltételek mellett? „Erre a kérdésre most még nehéz pontos válasz adni. Néhány helyen azért már látszik, hogy egyes sikeres oktatási területek felszámolásra kerülnek. További kérdések vetődnek fel az egyetemi munkavállalók helyzetével kapcsolatban. Az biztos, hogy a közalkalmazotti státusz megszűnik. Ugyanakkor arról még nem lehet semmit sem tudni, hogy az állami alkalmazásból alapítványi alkalmazásba átkerülő munkatársaknak milyen jogaik, kötelességeik és feladataik lesznek. A felsőoktatás tartalmi kérdéseivel kapcsolatban jelentősen erősödni fog a közvetlen politikai befolyás, ami abszurd helyzeteket fog teremteni. Lesznek az alapítványok, amelyek a jelenlegi kormánypártok érdekeit fogják megjeleníteni és egy esetleges kormányváltás esetén lesznek azok a kormányzati elvárások, amik vélhetően nem lesznek összhangban az alapítványok kuratóriumainak elképzeléseivel. Ez olyan konfliktushelyzet, amiben könnyen sérülhetnek a felsőoktatási intézmények. A nagy egyetemek összetett és szerteágazó feladatokat látnak el. Egy ilyen rendszer átalakításának a megfontolt megtervezésére kevés egy fél év. Ezért az átalakítás technikai részleteit tekintve egyfajta káosz prognosztizálható, aminek a rendbe rakása több évre elhúzódhat. Végül gazdaságilag is bizonytalan a jövő. Nem lehet tudni, hogy mi fog történni a ma még az egyetemek által kezelt közvagyonnal, illetve hogyan hasznosul majd az az 1500 milliárd Ft EU-s forrás, ami elvileg be fog folyni a magyar felsőoktatásba. Az átalakítás azt jelenti, hogy az állam és a felsőoktatási intézmények közé alapítványokat ékelnek be, amelyek feladatait, a velük szembeni elvárásokat csak rendkívül ködösen fogalmazták meg. Lényegében eddig az állam kompetenciájába tartozó feladatok kerülnek át az alapítványokba úgy, hogy hiányzik egy csomó garanciális elem a működtetéssel kapcsolatban. Ezen bizonytalanságokat figyelembe véve a legkritikusabb kérdés az, hogy mi indokolja ezt a rohamtempóban lebonyolítandó átalakulást. Számos előnyt szoktak emlegetni, amiket azonban a jelenlegi struktúrában is minden további nélkül meg lehetne valósítani, megfelelő jogszabályokkal”– tette még hozzá a korábbi rektor. Partnereket, forrásokat, együttműködéseket veszíthet az az egyetem, amelynek nincs autonóm felelős testülete Fleck Zoltán, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Társadalom- és Jogelméleti tanszék tanszékvezető egyetemi tanára szerint a kikényszerített átalakulásnak nem csak a tartalma, hanem a körülményei is a politikai döntéshozó totális gátlástalanságát mutatják: az emberi életek feletti döntésekkel terhelt járványhelyzetben, korlátozott mozgásszabadság állapotában, az érintettek ellenállásának minimális esélye mellett gondoskodik a kormány a közalapítványokba mentett vagyonokról, baráti intézmények vagyongyarapításáról, az egyetemi polgárok alkalmazottakká degradálásáról. „Miért tekinthetik az egyetem jelenlegi vezetői elfogadhatónak mindezt? Hogyan vált a Rektori Konferencia a kormány eszközévé? Hogyan lehetnek biztosak az állam képviselői abban, hogy az egyetem vezetői kérni fogják, amit a politikai központ már eldöntött? Ez csak úgy lehetséges, hogy már sokkal korábban megszűnt az autonómiájuk. Az egyetemeket aligha lehetséges az autonómia állapotait, a hegemóniaépítés szándékait és tétjeit tekintve egyformán kezelni. A Színház- és Filmművészeti Egyetem a művészeti világ része, inkább kitett az értékek, stílusok, ideológiák küzdelmeinek, nagyobb a csábítás a teljes elfoglalásra. Az orvos- és egészségügyi képzés az egészségügy egészét érintő hatalmi küzdelmeik terepe, az egészségügy átalakításának része, ezektől a pozícióktól és szándékoktól függ. A jogászképzés a hatalomgyakorlás és hatalmi technológia újratermelésének eszközeként látszik a centrumból. Az autonómia, a tudományhoz kapcsolódás, az akkreditációs és minőségbiztosítási döntési rendszerek függetlensége jelentenék a közös elemeket. Amikor a jog- vagy az egészségügyi szféra alapműködését nyílt hatalmi akaratok lepik el, a területen működők magatartását, az intézmények létét a politikai függőség és konformizmus dominálja, a képzési rendszereik sem mentesek ugyanezektől” – mondja Fleck Zoltán, aki szerint emellett a nemzetközi tudományos élet nem veszi komolyan az autonómiahiányos, politikai torzításoknak kitett intézményeket. „Partnereket, forrásokat, együttműködéseket veszíthet az az egyetem, amelynek nincs autonóm felelős testülete, olyan egyetemeket, amelyekben politikusokkal dúsított kuratóriumok döntenek és nincs önkormányzatiság. Egy nyugati tudományos intézmény nem könnyen működik együtt nem autonóm egyetemekkel. (Kína is csak részben kivétel, de akkora méretekkel, gazdasági potenciállal és hallgatói létszámmal és nagyon magas szintű technikai, technológiai felkészültséggel mi természetesen nem rendelkezünk.) Egy tudományos intézmény közösség, amelyben a bizalom, együttműködés, őszinteség és az öncenzúra hiánya lényeges feltétel. Mindezeket a tudományos szabadság biztosítja. A tudomány, oktatás szabadsága és véleményszabadság hiánya elsorvasztja a műhelyeket, elveszi a kedvet a tudományos problémákkal való foglalkozástól és az oktatás fejlesztésétől. Vagyis rövid úton kontraszelekcióhoz, az intézmény elhagyásához, a teljesítmény visszafogásához vezet. Ne legyenek illúziók: az állam által most ajánlott modell nem alkalmas a tudomány és az oktatás szabadságának intézményes garantálására. Legfeljebb ígéretek vannak, de ez még egy jogállamban sem lenne elég ahhoz, hogy a tudományt komolyan vevők támogassák” – folytatja a jogász. „Néhány kivételes területtől eltérően a magyar tudomány katasztrofális állapotban van, ami az autonómiát és integrációt illeti, periferikus helyzetben és presztízsvesztésben. Ezt a helyzetet ez a modell nem orvosolja, hanem bevégzi, felszámolja a tudományt. Segíteni tudatos és elkötelezett, autonómiát erősítő, forrásokat biztosító demokratikus kormányzat tudna. Ez a modell ráadásul egy majdani kormányváltással sem lesz könnyen javítható, hosszú távon is súlyos károkat okoz. A 2021-től érvényes európai tervek szerint a tudomány és az oktatás a korábbiaknál sokkal több forrást fog kapni pályázatok útján. E források ideológiai, politikai, kleptokratikus kezelése nem akadályozható meg az új egyetemi modell mellett, sőt teljességgel átláthatatlan és felelősségeket nem értelmezhető módon tud csak működni. Ez a fő célja” – teszi még hozzá. Azzal, hogy sok egyetem elveszíti köztulajdon jellegét, mások tulajdonává válik Tillmann József filozófus, egyetemi tanár, a MOME Doktori Iskolájának korábbi vezetője szerint nem átszervezés folyik, hanem az állami egyetemek kiszervezése, amit „modellváltás” néven forgalmaznak. Ez a nyelvhasználat egy politikai termék, olyan, mint korábban a „polgári”, vagy más hasonló PR-a kifejezések is voltak, amelyek valaminek az elfedésére vagy a figyelemeltérítésre szolgálnak. Azzal, hogy sok egyetem elveszíti köztulajdon jellegét, mások tulajdonává válik, akik pusztán az ingatlanok pénzértékében, vagy haszonelvű működtetésében, s nem utolsósorban a rajtuk keresztül megszerezhető pályázati pénzekben, nem pedig a tartalmi tevékenységében érdekeltek. „Alapjában a tudományok nem a politikai lápvilág szabályai szerint működnek, nem a megszerezhető szavazatokról, az álnokságról, a megvezetésről, és más efféle jeles képességek eredményes működtetéséről szólnak, hanem tudományos teljesítmények viszonylag jól működő szűrőrendszere alapján. Bár a tudományos intézményekben is közrejátszanak különféle érdekek és szándékok, ennek torzító hatása összehasonlíthatatlan azzal, amikor különféle politikai nímandok rendelkeznek arról, hogy ki, hogyan és mit kutasson vagy tanítson. Pedig az egyetem eredendően universitas magistrorum et scolarium, azaz tanárok és diákok közössége, melynek kezdetben egyházi, később állami, városi kormányzatok voltak a fenntartói. Amint alapítványokhoz kerülnek, nem az egyetemek szenátusai által választott vezetők, hanem a föléjük rendelt kuratóriumok, azaz akárkik, politikai kegyencek, többnyire tudományos tekintetben senkik válnak az intézmények vezetőivé. Miután a kutatók és tanárok már nem lesznek közalkalmazottak, bárkit bármilyen okból bármikor lapátra lehet tenni, és korántsem csak tudományos vagy tanári teljesítménye hiányában. A kutatás szabadsága helyett pedig irányát és a célját a politikai vagy tulajdonosi önkény és tetszőlegesség alakíthatja” – fogalmaz Tillmann József, aki szerint az egyetemi autonómia felszámolása már korábban megkezdődött, első állomása a politikai tiszt jellegű kancellárok helyzetbe hozása volt – akiken keresztül különféle figurák kézi vezérléssel tudják akadályozni vagy manipulálni az egyetemek működését. „Ennek elfogadásában kulcsszerepe volt a Magyar Rektori Konferenciának, amelynek tagjait az egyetemek szenátusai által szabadon választott rektorok alkotnak. A szégyenletes megalkuváshoz képest lehetősége lett volna egy általános egyetemi tiltakozás meghirdetésére. Jó volt látni, hogy legalább az egyetemi polgárság egy része nem azon szellemi szinten áll, ahol vezetőinek többsége. A legkritikusabb dolog ebben a tendencia. Úgy a törekvés, mint pedig a fogadtatása tekintetében. Látnivaló, hogy a rendszer merre tart: a kormány egyik első rendelete a korlátlan pálinkafőzésről szólt, majd az általános tankötelezettséget csökkentette. Ezután következett a szakmunkásképzés szétzüllesztése, majd az MTA feldarabolása. Most a felsőoktatás színvonalának »emelése« van soron.” – nyilatkozta az egyetemi tanár. Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke kérdéseinkre ezt válaszolta: „Köszönöm megkeresését, és hogy hangsúlyosan, széles körben tájékozódva foglalkozik ezzel a fontos témával. Az egyetemek működési formájának megváltoztatása nagy horderejű döntés, ami évtizedekre alapvetően befolyásolja Magyarországon nem csupán a felsőoktatás, hanem a kutatás és az innováció jövőjét is. Érthető, hogy egy ilyen lépés megosztja az érintett egyetemi polgárokat és az egyes egyetemi vezetések álláspontjai is eltérnek egymástól. A döntést meghozó egyetemi testületekben, szenátusokban többséget alkotnak a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagjai (akadémikusok, tudományok doktorai), akik között vannak átalakítást ellenzők és pártolók egyaránt. Az MTA vezetése tiszteletben tartja az egyetemi autonómiát, és a tisztázó viták, a megfelelő tájékozódás után meghozott felelős döntések híve. Az MTA vezetői személyes véleményüket a tények, valamint az Akadémia – elsősorban az egyetemi világban jártas, abban élő és alkotó – tagjai és testületei elvárásainak ismeretében fogják majd megosztani a nyilvánossággal.” Kun J. Viktória eLitMed.hu