Erich Oswald Stroheim bécsi zsidó családban született. Apja kalapgyárában dolgozott 1909-ig, amikor emigrált Amerikába. Számtalan foglalkozást kipróbált, míg végül eljutott Hollywoodba. 1915-ben segédrendezőként debütált D. W. Griffith filmrendező, producer stábjában, és miután a kezdetektől elhitette, hogy osztrák kisnemes és lovastiszt (a von szócskát ő maga illesztette neve elé), katonai szakértőként is dolgozott több filmben. A legendát egész életében erősítette, hogy gyakran alakított kemény katonákat. Legalább féltucatnyi filmben alakított ellenszenves német tiszteket, acélkemény, vérfagyasztó hősöket. 1919-ben az Universal stúdióhoz szerződött, ettől kezdve egy személyben volt filmjeinek írója, rendezője, főszereplője, díszlettervezője és vágója. Első filmjét, a Vak férjeket jól fogadták. 1921-ben készítette a Szeszélyes asszonyokat, amely Monte Carlóban vonultatta fel a csalók és lecsúszottak seregét. Ebben a filmjében is balszerencse, kegyetlenség, dekadencia, irónia és keserűség vegyült a társadalombírálattal. Roppant igényes volt, ragaszkodott a hiteles kosztümökhöz, díszletekhez, kellékekhez, ezért filmjei késéssel és a tervezettnél drágábban is készültek el. Pályafutásának csúcsa az Metro-Goldwyn-Mayernek készített Gyilkos arany (1924) című monumentális némafilmdráma, amelyet 1958-ban Brüsszelben beválasztottak a 12 addig készült legjobb film közé. Filmre vitte A víg özvegy című Lehár-operettet, következő alkotása, a Nászinduló volt. A fil olyan hosszúra sikeredett, hogy az amerikai közönség csak az első felét látta, a második felét Európában vetítették Mézeshetek címmel. Utolsó némafilmje a Kelly királynő volt. A Fox stúdiótól megbízást kapott egy hangosfilmre, de amikor - szokása szerint - túllépte a határidőt és a költségvetést, eltanácsolták. Karakterszínészként azonban közkedvelt maradt, Jean Renoir A nagy ábránd című (1937) klasszikusában egy civilizált német tisztet alakított. 1958-ban ez a film is bekerült a legjobb 12 közé, s így Erich von Stroheim az egyetlen, aki rendezőként is, színészként is szerepel a listán. A háború után Franciaországban telepedett le, olyan sikeres filmekben szerepelt, mint A nagy Flamarion, a Haláltánc, a Napóleon. 1950-ben legjobb mellékszereplőként Oscar-díjra jelölték, Billy Wilder Alkony sugárút című filmjében egy szolgát alakított. Regényeket is írt, 1935-ben egy magyar cigánylányról szóló regénye jelent meg Paprika címmel. Nem sokkal halála előtt tüntették ki a francia Becsületrenddel, 1957. május 12-én hunyt el a Párizshoz közeli Maurepas-ban. 2009-ben a párizsi d'Orsay múzeum zenekari kísérettel mutatta be felújított nagy némafilmjeit, és levetítették azokat az alkotásokat is, amelyekben a legnagyobb színészi alakításokat nyújtotta.