Gondolat

Testnek és léleknek szigorú iskolája…

2016. ÁPRILIS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+

Ugyan mit lehet elérni huszonnégy kurta év alatt? A legtöbb ember ennyi idős korára még azt sem találja ki, hogy mit is akar. Zsigmondy Emilnek pedig ennyi jutott ki mindösszesen; 1885-ben, huszonnégy évesen veszítette életét. Ebben a zsenge korban már orvosdoktor volt, de nem erről híres, hanem arról, hogy hegymászó volt, abban is valóságos úttörő, hogy az Alpok számtalan csúcsát mászta meg, nem egyet elsőként, és két fontos, máig használatban lévő könyvet is írt – Az Alpok veszélyei címen egy hegymászó szakkönyvet, Alpesi kalandozások címen pedig csúcshódításairól számolt be részletesen, élvezetesen és annyira kézzelfoghatóan, hogy szinte ma is útmutatónak használható a mű. És a fiatalember, aki – mintegy mellesleg – az útjába kerülő növényeket mind fölismeri és tudományos nevén becézi, még művészi színvonalú rajzokat is készített küzdelmes mászóútjain, amelyekből néhány be is került a Fekete Sas kiadó által gondozott, 2004-es kötetbe.

Amikor Zsigmondy, a Pozsonyból Bécsbe áttelepült magyar fogorvos német anyanyelvű fia tizenhárom esztendős alig-kamaszként mászni kezdett, a hegymászás már nem volt önmagában véve szenzációs különlegesség. Ezt a mulatságot az irodalomtörténeti legenda szerint maga Petrarca „találta föl”, mikor 1336-ban minden különösebb ok nélkül fölkapaszkodott a Mont Ventoux tetejére, és erről írásban is megemlékezett. A tizenkilencedik század második felére már rengeteg csúcsot meghódítottak, és egészen népszerű sportnak számított a mászás, de Emil és Ottó bátyja, valamint öccse, Richárd egy újabb, sokkalta sportszerűbb formáját űzték ennek az időtöltésnek, ők ugyanis vezető nélkül másztak, ami korántsem volt akkoriban magától értetődő. Sok utat tettek meg Ludwig Purtschellerrel, a vezető nélküli mászás osztrák úttörőjével. Emil száznál is több háromezer fölötti csúcsot mászott meg alig tízévi pályafutása során. Elsőként mászta meg Ottóval a Feldkopfot, amelyet aztán róla neveztek el Zsigmondyspitzének. A Meije-hegy főcsúcsát is elsőként érte el a keleti gerincen, megint Ottó és Purtscheller társaságában, és a gerinc alól zuhant le néhány nappal később, kötélszakadás miatt. Itt a Zsigmondy-csorba és a Zsigmondy-torony őrzi emlékét. St. Christophe-en-Oisans-ban helyezték nyugalomra, sírján ez a fölirat áll: EXCELSIOR.
„Testnek és léleknek szigorú iskolája, egészségünknek kiapadhatatlan forrása a hegymászás, és ez mindig elég ok lesz arra, hogy a csúcsok felé vonzza a rátermetteket.”

Az Alpesi kalandozásokat bátran merem ajánlani mindenkinek, akit csak kicsit is érdekel a hegymászás; Zsigmondy Emil akár íróként is kibontakozhatott volna, annyira érzékletesen, szépen, a feszültséget ügyesen adagolva, humorral sem fukarkodva írja le huszonhat sikeres túráját. Nagyváthy János pedig néhány sorban aktualizálta az útvonalleírásokat, úgyhogy a könyv valóban használható a gyakorlatban is.

Egy szót még a családról, mert az sem hétköznapi: Emil egyik öccse, Richárd kémiai Nobel-díjat kapott, a másik, Karl matematikusként vált híressé, nagybátyja pedig, Zsigmondy Vilmos az artézi kutak magyarországi úttörője, akiről állítólag Jókai Berend Iván alakját mintázta.

Falvay Dóra
eLitMed.hu

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Gondolat

Miért vagyunk illetve miért nem vagyunk kaukázusiak?

A paleontológiai leletek és a genetikai vizsgálatok egyértelműen azt mutatják, hogy az emberiség Afrikából származik. Nem kellene használnunk az ezt tagadó, elavult kifejezést.

Gondolat

A szem és a látás a Bibliában

RÁCZ Péter

A látásra vonatkozó igehelyek és értelmezésük, szimbolikus jelentőségük a Bibliában.

Gondolat

Szifilisz vagy hibás gének?

VIII. Henrik betegségei

Gondolat

Veszélyben az egyetemek autonómiája?

Tiltakozó közleményekkel „szavaznak” sorra az egyetemek az alapítványi átalakítás, illetve annak intézési módja ellen. Professzorok, munkatársak, hallgatók, legutóbb az MTA doktorai adtak ki hivatalos állásfoglalást. Megkérdeztünk „kívülállókat”, Freund Tamást, az MTA elnökét, Tillmann József filozófus, esztéta, egyetemi tanárt, Fleck Zoltán jogász, szociológust, tanszékvezető egyetemi tanárt a kialakult helyzetről, a folyamatról, illetve Fábián Istvánt, a debreceni egyetem korábbi rektorát is. Többen a tudományos és kutatómunka, az egyetemi autonómia ellehetetlenülésétől félnek, veszélyes ugyanis, ha ezek a szellemi műhelyek politikai irányítás alá kerülnek. Az MTA elnöke kiemelte az egyetemi autonómia tiszteletben tartásának és a döntések előtti tisztázó vitáknak a fontosságát.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

Filmet varázsolni az életből

A For Sama (Kislányomnak, Samának) valódi kordokumentum, amelyben testközelből szembesülhetünk egy háború börtönszerű csapdahelyzetével. Amikor egyik napról a másikra kell eldöntenünk, hogy maradunk, ahol vagyunk, vagy mindent feladunk, és új életet kezdünk - mindezt hihetetlen gyorsasággal, a halál veszélye pedig mindkettőnél fennáll. Hamza Al-Kateab egyike azon kevés orvosoknak, akik hivatásukhoz és esküjükhöz ragaszkodva még nem hagyták el háború sújtotta hazájukat, Szíriát, egy szebb jövő érdekében. Felesége, Waad Al-Kateab rendezőnő a saját szemszögéből követi nyomon életüket a szíriai civil háború idején. A lányuknak, Samának címzett dokumentumfilm az első a műfajban, amit négy kategóriában is jelöltek BAFTA-díjra, mostanra pedig egy Oscar-díj várományosa is. A For Sama (Kislányomnak, Samának) január 27. és február 2. között lesz látható a VI. Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon, ennek apropóján beszélgettünk Sós Ágnes dokumentumfilm-rendezővel.

Gondolat

Paracelsus Magyarországon 24 igaz történet

Dr. Magyar László András orvostörténész, író és műfordító munkássága kiválóan illusztrálja, milyen szerteágazó és sokszínű kutatásokat folytathat az, aki az orvostörténet iránt érdeklődik. Könyveinek, ismeretterjesztő és szaktanulmányainak, valamint fordításainak köszönhetően betekintést nyerhettünk – hogy csak néhány példát említsünk – a démonológiába, a kísértettanba, a régmúlt idők gyógymódjaiba, megismerhettük a régi orvosi eszközöket, a görög dietetikát, valamint azt, hogy mit gondolt a 16-17. század embere a házastársi kötelességről.

Idegtudományok

Szentágothai János

Az elektronmikroszkópos vizsgálatok kora előtt ezüst impregnációs módszerrel igazolni tudta a neurontan érvényességét. A későbbiekben kísérleti agykutatással foglalkozott, főleg a szemmozgások, egyensúlyi működések, gerincvelő- és agytörzsi reflexek idegmechanizmusának tanulmányozásával, az idegi gátlás szerkezeti alapjaival és a magasabb idegközpontok szerkezeti elemzésével. Legnagyobb eredményeit talán a kisagykéreg kutatásában érte el: felismerte a kéreg moduláris szerkezetét, azt, ahogyan 10-50 ezer idegsejt egységekbe kapcsolódik.

Klinikum

A növekedésihormon-kezelés története a kezdetektől napjainkig

LUCZAY A, ALMÁSI A, R Bertalan, CSÁKVÁRY V, FELSZEGHY E, GELLÉN B

Bár a törpék léte, akik között minden bizonnyal voltak növekedésihormon-hiányosak, az ókortól ismert, csak a 19. században ismerték fel, hogy a növekedés és a hypophysis között kapcsolat van. A kezeletlen congenitalis növekedésihormon-hiány típusos tünetei gyakran figyelhetők meg a 19. század cirkuszban fellépő törpéin, akiknek egyik leghíresebb képviselője Charles Sherwood Stratton volt, aki General Tom Thumb néven vált ismertté.

Hírvilág

Feltárják a waterlooi csatamező kórházát

Feltárják a waterlooi csatamező tábori kórházát, amelyet az európai szövetséges csapatokat vezető wellingtoni herceg hozott létre Mont-St-Jeanban.