Ch. Cook, A. Powell, A. Sims eds.: Spirituality and Psychiatry. RCPsych Publications, 2009. London A 322 oldalas könyv 14 fejezetre tagolódik. A brit Királyi Pszichiátriai Kollégium (The Royal College of Psychiatrists) bocsátotta ki, a szerzők a londoni székhelyű Királyi Pszichiátriai Kollégium „Spiritualitás és Pszichiátria” Speciális Csoportja (The Spirituality and Psychiatry Special Interest Group of the Royal College of Psychiatrists) tagjai. A fejezetek az alábbi témákat tekintik át: Spiritualitás a pszichiátriában; A spirituális szükségletek felmérése; Pszichózis; Szuicidium; Gyermek és serdülő pszichiátria; Pszichoterápia; Intellektuális fogyatékosság; Kóros szerhasználat; Szellem és idegtudomány; Lelkigondozás a Nemzeti Egészségügyi Szolgálat keretei között; A transzperszonális nézőpont; Vallás és vallásos tapasztalatok; A spiritualitás patológiája; Öregedés. Mindegyik fejezet önmagában teljes tanulmány, számos újszerű és fontos fölvetéssel, nagyszámú irodalmi hivatkozással és sok esetrészlettel. A Speciális Csoportot 1999-ben hozták létre azok a hasonlóan gondolkodó pszichiáterek, akik saját, vagy pácienseik vallását jelentősnek gondolták a klinikai gyakorlat szempontjából. A megalakulás előzménye a spiritualitás és pszichiátria két szálon futása, illetve az a tapasztalat, hogy a spiritualitás megnyilvánulásait a szakemberek többsége betegségi tünetként kezelte. Az egyén személyes identitását alkotó értékeknek és hiedelemrendszereknek eleddig nem volt megfelelő helye. A pszichiátriai szakképzés tudásalapú, elsődlegesen diagnosztizálásra és problémakezelésre összpontosít. A pszichoterapeuta készségek birtoklása sem képesít a téma megfelelő kezelésére. Az Egyesült Királyságban sem az orvosegyetemen, sem a posztgraduális pszichiáter-képzésben nem készítenek föl spiritualitás és mentális egészség témájából, így nem csoda, hogy a szakemberek aggódva, eszköztelenül és felkészületlenül tekintenek e területre. Olyan értékes lehetőség marad tehát kihasználatlanul, melynek empátiás összehangolódás és diagnózis alkotás szempontjából egyaránt jelentősége volna. Faulkner 1997-es vizsgálatából tudható, hogy a betegek mintegy fele fordul krízis esetén vallásos és spirituális segítséghez, ám erről nem szívesen beszélnek pszichiáterükkel, ezért kommunikációs kudarcba fullad a kapcsolat. A Speciális Csoport vallási tekintetben elfogulatlan vitafórumként is használatos, mára 2000 főt meghaladó létszámmal, honlapjuk az alábbi címen elérhető: https://www.rcpsych.ac.uk/college/specialinterestgroups/spirituality.aspx A csoport holisztikus és integratív megközelítést képvisel. A testi-lelki-szellemi egység értelmében szükség esetén elsősorban életmentő fizikális kezelést kell alkalmazni, e mellett alapvető a pszichológiai megértés, és amennyiben a mentális betegség a (poszttraumás) növekedés lehetőségét hordozza magában, nézetük szerint hihetetlenül jótékony hatású lehet a szellem bölcsességére hagyatkoznia annak a kellőképpen nyitott klinikusnak, aki a páciens élményeinek spirituális vonatkozásait figyelemmel követi. Történetileg a spiritualitás kérdésével a vallás és a teológia területén találkozhattunk elsőként. Az 1960-as évekig a pszichiátria ezt a kérdést ignorálta, a materialisztikus realizmus Pavlov, Skinner, Freud e téren közös alapokkal bíró megközelítése uralta a szakmát. Az 1980-as évektől szórványos publikációk jelentek meg, majd 1994-ben a DSM IV kiadásával hivatalosan is lehetett gondolkodni a „vallási, vagy spirituális problémák” kategóriájában. A brit pszichiátriában a XXI. század hozta el a fordulatot (a magyarban is, ahol a 2015-ben megjelent „A pszichiátria magyar kézikönyvé”-ben a szerkesztők elsőként szánnak külön fejezetet e terület tárgyalásának –a referáló megjegyzése) és fonódott össze a két terület. A fogalom definíciója sokrétű és ezért ellentmondásos. Olyan szellemi irányzat, megközelítés, mely az élet értelmével, céljával, az igazsággal, az értékekkel foglalkozik, a tapasztalat transzcendens, transzperszonális dimenzióját érinti. Szűkebb értelemben a mentális egészséggondozás negyedik dimenzióját jelenti (a bio-pszicho-szociális dimenziók mellett). Spiritualitás, hit és vallás az emberi élményvilág egymást átfedő, de különböző jelentésű jelenségeit foglalják magukba. A spiritualitás az emberi tapasztalat megkülönböztető, potenciálisan kreatív, univerzális és integratív dimenziója, mely egyfelől az egyén belső szubjektív tudatosságából származik, másrészt a közösségekből, társas csoportokból és szokásokból ered. Egyrészt úgy tapasztalható, mint intenzív kapcsolatunk önmagunk belső, elidegeníthetetlen és legszemélyesebb valójával, másrészt a „másikkal”, a Self-en túli transzcendenssel való kapcsolatként észleljük. Alapvető és kötelező érvényű, és az élet jelentéséhez és céljához kötött. A vallás ezzel szemben társasan és tradicionálisan megosztott hiedelmek és tapasztalatok rendszerét fedi, mely jelentős történeti színezetet hordoz és sajnálatosan gyakran kötődik a fanatizmussal és erőszakkal. Az Egyesült Királyság teljes népességének mintegy 2/3-a vallja magát vallásosnak, ennek 93%-a kereszténynek mondja magát. A brit pszichiáterek nagy többsége – 73%-a-nem tartja magát vallásosnak, míg a páciensek 38%-a állítja ugyanezt magáról. Ennek ellenére, a brit pszichiáterek 92%-a gondolja úgy, hogy vallás és mentális betegség valamiképpen összefüggésben állnak és a vallási kérdéseket be kellene vonni a kezelésbe. Kutatási szempontból nehéz szétválasztani a spiritualitás-vallás jelenségét. A belső, szubjektív realitást önmagában is nehéz mérni. Mennyiségi és minőségi becsléseket lehet tenni, állapotot és folyamatot lehet követni, páciensek és a pszichiáterek spiritualitását, a terápiás folyamat során változó spirituális jellemzőket lehet mérni, ezekhez sokféle kidolgozott skálát, interjú-módszert, közvetlen és közvetett mutatót sorakoztat föl a könyv. A szerzők hangsúlyozzák, hogy a lelki egészséggel- betegséggel foglalkozó segítőnek kétnyelvűeknek kell lennie: folyékonyan kell tudnia használni a pszichiátria és pszichológia mellett a spiritualitás nyelvét is, mely a tudományon túlmutató, az emberi élet nagy kérdéseiről (születés, halál, az élet célja, értelme) a hétköznapi beszéd módján szól és nem misztikus, hittérítői nyelvezetet használ. A pszichiátria súlyos mentális betegekkel foglalkozik, akiknek életéből az értelemmel telítettség és a cél elveszett. E betegek felépülése úgy is értelmezhető, hogy új célokat és értelmet kell, hogy találjanak, leginkább a barátok és a család támogatásával, akik osztoznak ezen értékekben. Az érték- és hiedelemrendszerbeli osztozás biztosítja az egyén számára az élet egyensúlyát, és azt a hajlandóságot, hogy ezen támogatásokkal adaptív módon küzdjön az élet során. Alapvető jelentőségű tehát, hogy az egyén megszerezze és használja azokat a készségeket, melyekkel saját jólétüket elősegítő spiritualitásukat felszínre tudják hozni. Mindezen készségek a segítő szakemberek számára is elengedhetetlenek. A könyv célja a spiritualitás integrálása a mentális betegség és egészség tradicionális elméleti és gyakorlati modelljeibe. Ötféle identitásformát különböztethetünk meg a spiritualitáshoz való viszony szempontjából: ateista az a személy, aki nyomatékosan tagadja egy felsőbbrendű realitás, a „szent” létezését; agnosztikus az, aki azt a nézetet képviseli, hogy valójában nem lehet tudomásunk egy felsőbb realitás létezéséről; a bizonytalan személy önmaga sem tudja, hogyan vélekedjék ezekről a dolgokról; a vallásos az, aki hisz, vagy bízik egy felsőbb realitás létezésében és/vagy egy szervezett, a vallás keretein belül működő közösséghez tartozik, melyben vallási gyakorlatot folytat; a spirituális személy pedig az, aki élmény szintjén átéli, tapasztalja a felsőbb realitással való kapcsolatot, függetlenül attól, hogy tartozik-e egy szervezett, vallási keretek között működő csoporthoz. A spirituális tapasztalat néhány típusa: a misztikus élmény; ritualisztikus tapasztalatok pl. törzsi, vagy kultikus jelenségek; speciális doktrinához tartozó formalizált tapasztalatok; informális, mindennapos belátások, pl. a szeretet hulláma mások, vagy a természet iránt; halálközeli élmények; jelentésteli álmok; pl. drogindukált pszichedelikus tapasztalatok, módosult tudatállapotok, stb. Miért van szükség a transzcendens és transzperszonális dimenzió bevezetésére? Vajon nem elegendő-e az egyre fejlődő tudománynak teret biztosítani? Éppen az egyre növekvő kutatások mutatnak rá a spirituális dimenziók szükségességére a humán tudományokban, melyek nem redukálhatóak pusztán biopszichoszociális szintre. A bio-pszicho-szocio-spirituális szemlélet egyes területeken már elfoglalta a neki járó helyet (kóros szerhasználat, idegtudományok, időskor pszichiátriája). Más területeken, mint pl. a gyermekpszichiátria, vagy a tanulási képtelenségek pszichiátriája, a kutatás és a gyakorlat még gyermekcipőben jár. Fontos volna, hogy a tapasztalat spirituális dimenziójáról patologizálás nélkül lehessen gondolkodni. Olvashatunk például egy páciensről, akinek fizikai betegsége életének spirituális szempontú átértékeléséhez vezette őt, szerencsére a család és a professzionális segítők elkerülték, hogy állapotát affektív betegségként azonosítsák. A spirituális szempontú gondolkodás a fájdalmat és szenvedést az emberi élettel járó spirituális feladatként tekinti, amely sokkal inkább a lelki-szellemi egészség jele, semmint pszichopatológiai jelzés. Pszichózissal élő páciensekkel folytatott lelki munka ugyanakkor azért jelent kihívást a segítők számára, mert ők saját spirituális tartalékaikból táplálkozva képesek erőforrást biztosítani, reményt nyújtani a páciens számára. A kötet nem a hagyományos értelemben vett posztgraduális klinikai szöveggyűjtemény. Nem vonultatja föl szisztematikusan az összes pszichiátriai diagnózist, ahogyan egy átfogó tankönyvtől elvárható volna. Szerzői és szerkesztői tekintetbe veszik a bizonyítékon alapuló megközelítési szempontokat, ugyanakkor nem kínálnak megoldásokat az aktuális kutatások ellentmondásaira. Bár a szerzők egyaránt fontosnak tartják a spiritualitás témáját a mentális egészséggondozás területén, nézeteik eltérhetnek a fogalom jelentéséről. A könyv a pszichiátria különböző területeinek egyes szempontjait villantja föl, ugyanakkor megmutatja a spiritualitás árnyoldalait is. Nem várja el minden olvasójától, hogy egyetértsen a fejezetekben foglalt összes fölvetéssel. Célja viszont, hogy a segítők szemléletét gazdagítsa. A könyvet a téma iránt érdeklődő segítő szakemberek (orvosok, pszichológusok, nővérek, lelkigondozók) széles köre számára szívből javaslom. Referálta: Tremkó Mariann