Nem fog az idő Jane Austen alakjain, elevenen állnak előttünk ma is; mindig szívesen olvassuk visszafogott párbeszédeit, még mindig kíváncsiak vagyunk az általa ábrázolt szerelmi viszonyok kibontakozására, s ez így is marad feltehetően, amíg lesz házasság és szerelmi párbaj, s amíg a két nem között érzelmek dúlnak. Mindig is olvasni fogják őt a különböző nemzedékek, hogy okuljanak, belevetve magukat abba a sajátos erőtérbe, mely két ember dialógusából ered, és maguk elé képzelhessék a figurákat, melyeket megelevenít szemünk előtt a pergő, élőbeszédhez hasonlatos dialógus, melynek ez a szerző nagymestere. . Minthogy Jane Austen annak is mestere, hogy megmutassa, a pillanatba zárt párbeszédből miként lesz azután igazi sors, mert az ő világában mindennek következménye van. „Mr. Bennet alkatában oly különös módon keveredett a fürge elme, a gunyoros modor, a tartózkodás és a szeszély, hogy felesége huszonhárom évi tapasztalat után sem értette meg jellemét. Mrs. Bennetet könnyebb volt kiismerni: gyarló eszű, csekély tudású, hullámzó kedélyű asszony volt. Mikor elégedetlenség kínozta, idegesnek képzelte magát. Élete feladatának azt tartotta, hogy férjhez adja leányait, vigaszt a látogatásokban és a pletykákban talált.”– valahogy így indul a Büszkeség és balítélet, Jane Austen felejthetetlen regénye. Ilyen skiccet csak egy roppant élet szempár tulajdonosa képes felvázolni, egy gyors mozdulattal kiszabni a másik embert oly gaykorta övező homályból. Nemhiába írja, nyilván önmagát is jellemezvén ezzel: „Némelyeknek megadatott a gyors felfogás, a bonyolult részletek érzékelésének képessége és a természetes éleslátás a jellem megítélésében, röviden az, ami a hosszú tapasztalatnál is többet ér...” –, elmondható, hogy majd minden Austen-regény a házassági, párkapcsolati bonyodalmak köré szerveződik, témájukat voltaképpen nem a szenvedély elemzése, nem a romantikus vágyak boncolgatása adja, hanem, hogy ki, miért illik a másikhoz, és a társadalmi rang, erkölcs és szellemi képességek miként illeszkednek létrehozván esetleg egy boldog és kiegyensúlyozott párkapcsolatot, avagy éppen ellenkezőleg. Az emberek értékét e belülről átélhető, kissé szűkös világban morális és társadalmi csiszoltságuk adja. Austen pedig illúziótlan, és szigorú. Világa az értelmes nők világa, akik boldogulni szeretnének, és nem túl sok szenvedéssel járó életet akarnak, egy hozzájuk való férfi oldalán, akinek van társadalmi súly és lehetőleg a megfelelő élethez megfelelő jövedelme is. Mert a nők helyzete, valljuk be, ha nem túl szépek és nem vagyonosak, szinte kilátástalan. Nagyon rövidke idő adatik meg nekik, hogy férjhez menjenek, a húsz éves lány már kifelé jár a korból, s aki elmulasztja a lehetőséget, aki nem áll kellőképpen résen, vagy hallgat a test csábításaira, élete végéig bánhatja, súlyosan lakol a könnyelműségéért. Mert az igazi vonzalom témája nem más, mint a megfelelő szellemi partnerek egymásra hangolódása, a jó erkölcs és kellő higgadtság, önuralom, mindig elnyerik méltó jutalmukat. Csak hagyni kell, hogy a sors dolgozzon, szője a kapcsolat hálóját. Mert a szenvedély és meggondolatlanság itt ezekben a regényekben is, végül bukáshoz vezet. A polgári értékrendet láthatjuk felragyogni, annak ellenére, hogy a fölkapaszkodottak mindig nagy derültségre adnak okot, a humor forrása Austennél a viselkedés otrombaságaiból fakad. Austen egyszerűsége és őszintesége lefegyverző, a szellemes társalgás, hivalkodástól mentes elmésség, szarkazmusba hajló kellemes humor mind-mind a sajátja. Az alkotás és egyenjogúság titka, ezt Virginia Woolf óta tudjuk, a saját pénz és saját szoba. „Jane Austen szellemességével karöltve jár tökéletes ízlése. Az ő bolondja azért bolond, és a sznobja azért sznob, mert eltér a józanság és az értelem eszményétől, amelyet Jane Austen mindig maga előtt lát, és világosan elénk idéz még akkor is, amikor nevetésre késztet. Nincs és sohasem volt még egy regényíró, aki ilyen tévedhetetlenül igazodott volna el az emberi értékek között.” A női kiszolgáltatottság és különösen az alkotói szerep máig sok fejtörést okoz, az igazi intellektus és tehetség sorsa korántsem könnyű, idő kell az alkotáshoz, elsősorban idő. Saját pénz, saját idő, a paripa-fegyver mellett természetesen. 2013. 12. 17 eLitmed