– A kövérség lassú öngyilkosság – mondod. – Ez egy tudatalatti, bizonyos esetekben tudatos, tett. A kövérség olyan, mint az alkoholizmus vagy a dohányzás, ugyanarról a tőről fakad, a bizonytalanságból. – Ezt hogy érted? – Tán szenvedélybetegségnek nevezném. Abban már biztos vagyok, hogy tudatosan pusztítom magam, még ha a felszínen úgy teszek is, mintha nem ez történne. – Három gyermeket szültél, s elkezdődött az átalakulás. – Minden a hormonális problémákkal kezdődött, 17 éve szültem az első gyermekem, azóta ebben az évben először jön meg minden hónapban a menstruációm. Én mindent megtettem annak érdekében, hogy meggyógyuljak, kúrákkal, kezelésekkel, azonban hormongyógyszereket nem voltam hajlandó szedni, mert időközben rájöttem, hogy ez az állapot szervesen kapcsolódik az érzelmeimhez. A lélek és a test elválaszthatatlan, oka van annak, hogy ilyen vagyok. Idén már ki tudom mondani, hogy ez egy érzelmi függés, már látom magam és feldolgoztam. El kell döntenem, hogy akarok-e élni és azt is, hogy milyen minőségben. Mikor kerestem, hogy miért maradjak életben, a gyermekeimet találtam. Ha nem változtatok ezen az állapoton, akkor nem sok időt fogok velük tölteni. Az is fontos, hogy milyen példát mutatok a kicsiknek, de még ennél is fontosabb, hogy én valóban akarom-e. Elhatároztam, hogy élni akarok. – Azt mondod, hogy hormonális problémáid vannak, akkor ez mégsem döntés kérdése. – A hormonok működése is tőled, az érzelmeidtől függ. A kövér ember függése az, hogy képtelen elengedni. Ez bonyolult, mélyen gyökeredző dolog, ha érzelmileg rendben leszek, meg fog oldódni. A háj védőburok, egy nagy párna, ami mögé be lehet bújni. Egyértelmű a hozadéka, nem néznek nőnek. Én a gyerekkori molesztálásom miatt utáltam, ha bárki stírölt. Amikor először terhes lettem, tudtam, hogy ez egy végleges dolog, vállaltam az anyaságot, azt, hogy feleség leszek. Amikor a kezembe vettem a csecsemőm, láttam a fejlődését, újraéltem az egészet. Már tudom, hogy amit velem tettek a felnőttek, az aljasság, akkor nem tudtam. – A férjed elvett egy nőt, aki később gyökeres változáson ment keresztül. – Elvett egy 60 kilós nőt, s lett egy 120 kilós donna. – Hogy viszonyul ehhez? – Szuper ember. Egy férfinak rugalmasnak és érzékenynek kell lennie arra, amikor egy nő a szülések után lelkileg változik, neki is változnia kell. Nem kövülhet bele egy házasságkötés körüli állapotba. Az összes súrlódásunk abból ered, amikor ő másképp változik. Mi egyszerre formálódunk és ez nagyon fontos. Akkor van gond, amikor az egyik megreked, s a másik másfele indul. A kövérek egyik legnagyobb problémája, hogy belevesznek az önsajnálatba. Ő tudja, hogy én küzdök valami ellen, megtanultuk kezelni. Minden szinten őszinték vagyunk egymáshoz, öngyilkosság, ha egy pár fedésekben él. – Élnek úgy együtt emberek, hogy nem tudnak egymásról semmit. – – Akkor nem a társával él együtt. De ez is egy döntés, ténylegesen és valóban, testi-lelki kapcsolatban akarsz-e együtt élni egy emberrel, olyannal, aki elfogadja a változásaidat is, vagy egy hazug létezést választasz. A párok 20-30 évet töltenek el együtt úgy, mint két idegen, mikor kirepülnek a gyerekek, nincs tovább miről beszélni, fogalmuk sincs arról, kivel éltek együtt. – Te a férjeddel együtt nőttél lelkileg. – Igen, mi ezt választottuk. Ehhez az is hozzátartozik, hogy ő ápolt engem, amikor a kórházban feküdtem. Amilyen rémtörténetek forognak közkézen mostanában, azok semmik ahhoz képest, amit ő a hasfali tályogommal és a gyermekágyi lázammal végigcsinált velem. Mikor szólt, hogy át kéne kötni a sebemet, mondták, hogy kösse át. A férjem kezelt nap mint nap, egy branül lógott ki a hasamból, azt is tisztítgatta. Ő racionális, én folyamatosan lebegő, világban élek, de kíváncsiak vagyunk egymásra. Ez összehangolás kérdése. – Mi az, amit meg kell oldanod, hogy tovább tudj lépni a kövérségből? – A nőiesség kérdése, mit jelent nőnek lenni. – Gyönyörű nő voltál. – Nem akartam az lenni. Nem voltak pozitív példáim ezzel kapcsolatban. S ért ez a trauma a gyermekkoromban. Mindent elkövettem, hogy ne legyek nőies, vagy fiús voltam, vagy kövér. – Az abuzált gyermekek amikor rádöbbennek, hogy valójában mi történt velük, ha nem fordulnak szakemberhez, földolgozhatatlan bűntudatuk lesz. – A bűntudat rettenetes. Egy hónappal az esküvőm előtt leutaztam a nővéremhez és elmondtam neki mi történt velem kislánykoromban, és azt is, hogy attól tartok, hogy a nagybátyám az unokahúgaimat, az ő lányait is molesztálja. De nem hallgatott meg. Akkor még 5 és 8 és 11 évesek voltak a kicsik, velük ezt nem beszélhettem meg. Pár évvel ezelőtt meglátogatott az egyik unokahúgom, össze volt törve, gyanítottam, miért. Elmeséltem, hogy velem mi történt, erre kiszakadt belőle is. Később kiderült, hogy az egyik húga is ugyanezt élte át. Akkor kirobbantottam a történetet. A nővérem nemhogy nem hitte el, pocskondiázott, mindennek elhordott, a sógorom sem állt a lányai mellé, nem védte meg a gyerekeit, azóta is ugyanúgy hétről-hétre együtt költik el a vasárnapi ebédjüket a nagybátyámmal. Ennyi volt a botrány. Én a feldolgozásban tudok segíteni a húgaimnak, van miről beszélni, a többi a családom dolga. Mindkét lány megbélyegzettként él, az egyik egy szektánál kötött ki, a másik a világ végére költözött. Az utóbbi egy vékony, tejfehér hajú mesebeli szépség, rajzolni lehet olyat, a valóságban nincs is, nagymamaruhákban jár, mindent elkövet, hogy ne legyen szép. –Ezt a feloldást nem az adott személlyel kéne megtenni? – Arra nem vesz rá a lélek, hogy tönkretegyem a családja életét. Naponta megfordul bennem, hogy tán mégis ezt kéne tenni. – Amikor gyerek voltál szóltál valakinek? – Dehogy! Az első szexuális kapcsolatomkor jöttem rá, hogy mi történt velem. Addig nem tudtam, utána meg azért volt lelkiismeretfurdalásom, hogy hagytam. – Kívülről boldog embernek látszol. – Nem vagyok boldogtalan, hogy boldog vagyok-e, nem tudom. Azért nem vagyok boldogtalan, mert minden rajtam múlik, tőlem függ. Sajnálhatnám magam, de én azt választottam, hogy küzdök tovább a démonjaimmal. Már nem akarok meghalni, élni akarok. Gyimesi Ágnes Andrea